Vargha Gyula: Új vízözön

Midőn a vízözön dagálya egyre nőtt
S a szennyes, éhes ár
Körülnyaldosta már
Az egyre szűkülő utolsó hegytetőt:

Ember s állat vegyest egymást hogy' törte ott,
S rántotta vissza azt, ki felkapaszkodott,
Míg végre a magas hegycsúcs is elmerült,
S a holt vizek fölé halálnak csendje ült.

Te szörnyű vízözön, ugy-é azért jövél,
Hogy a gonosz, kevély,
Hitetlen földi fajt a vak mélységbe mosd? .. .
Nem úgy vagyunk-e most?