Dr. Mericzay János (világi lelkész)

A magyar szabadságharc egész lefolyásában és küzdelmeiben oly dicsőségteljes fegyverténye vala a magyar nemzetnek, minőt Európa népei nem mutathatnak fel. Az összes nemezt bámulatos lelkesedése, a hadvezérek s az összes hadseregek csodával határos bátorsága, vitézsége, a kis erővel óriási hatalom ellenében vívott számtalan fényes diadal, a tűrés, kitar4tás, szóval a szabadságharc egész lefolyása a magyar nemzet vitézségének és nevének fényes babért és örök dicsőséget szerzett a művelt világ előtt.
És csak mélyen sajnálni lehet, hogy a magyar szabadságharc dicsfényét egyes fekete pontok kissé elhomályosítják. És még inkább sajnálandó az, hogy egy ilyen fekete pont a magyar tábornoki karnak egyik legjelesebb és legbátrabb vitéze, Damjanich tábornok által történt. Egy ilyen fekete pont vala, mely Damjanichnak összes nagy érdemeit terhelőleg sújtja: Mericzay János szecsői plébánosnak kegyetlen agyonövettetése.
Bár könyvünk, a honvédpapok, tehát azok emlékének van szentelve, kik tényleg részt vettek a szabadságharc küzdelemiben, Mericzayról, jóllehet a küzdelmekben egyáltalán semmi részt sem vett, mégis meg kell emlékeznünk, mivel vérét ontotta hazájáért; és fellehet venni őt e könyvbe azért is, hogy fedhetlen hazafiságát megvédhessük a rosszakaratú rágalom ellen, mely őt minden ok és alap nélkül a honárulás rettenetes bűnével sújtotta.
A hazaáruló bűnhődjék rettenetesen, saját életével is, és ha pap is, vagy bárki más. Ez ellen szólni senki nem fog; de aztán az illető valóban, minden kétségen felül az legyen, s a büntetés törvény szerint történjék; a hadvezérnek ez érdemet, de az ártatlanok kihallgattatlan a törvénytelen agyonlövettetése csak szégyent s megvetést szerez.
Damjanich magyar tábornok 1849. évi nagypénteken dr. Mericzay János szecsői plébánost minden kihallgatás, bizonyíték és bírói ítélet nélkül agyonlövette.
Csodálnunk és sajnálnunk kell a kitűnő tábornok e barbár tettét. Egy testileg nyomorék embert egy hős tábornoknak agyonlövetni soha nem volt és nem is lesz dicsőség.
Ki volt az a Mericzay János és mit vétett, hogy nyomorék létére ily rettenetesen bűnhődött?
Dr. Mericzay János 1848-ban 48 éves és 25 éves pap vala, tehát nem meggondolatlan, heves, tüzes vérű fiatal ember, kit a pillanatnyi hevület, vagy földi érdek ide-oda ragadhatott volna, amit ugyan betegsége, s teste nyomorúsága is gátolt, mert évek óta idegbajban szenvedvén, a nap nagyobb részét karos székében ülve olvasással tölté, mert a szobában is csak hónaljmankója segítségével mozoghatott. Testileg alacsony, sovány termetű volt; lelkileg szelíd, jámbor, békés; a külvilággal nem érintkezett; politikával nem törődött; majdnem élő halott vala, tehát még a látszata, vagy lehetősége sem volt meg annak, hogy e nyomorék, beteges ember a haza ellen tett, vagy tehetett volna valamit, ami kivégeztetésének csak némi okául is szolgálhatott volna. Sem a hős tábornok, sem a falu népe nem tudta megmondani, hogy miért végeztette ki a szecsői plébánost. Ez örök titok marad.
Ennek dacára el kell mondanunk a valószínű okot, melynek híre éppen a hős tábornok közvetlen környezetéből került nyilvánosságra, mely ma is tartja magát s még nincs hitelesen megcáfolva. Damjanich közvetlen környezete beszélte, hogy az ápril 4-én vívott bicskei csata alatt Jellasics táborkarával a szecsői plébánián volt. A házi gazda – mint bárki más is – kénytelen volt hívatlan vendégeit szívesen fogadni, s nekik a pince és kamra legjobb tartalmát felszolgáltatni. A vitézlő (?) tábori kar jó étvággyal és nagy szomjúsággal lévén ellátva, a szegényes pince hamar kiürült. – Jellasics ment – Damjanich jött. A magyar tábor ápril 5-én, éppen nagycsütörtökön Tápió-Süll és Szecső közt telepedett le. Délután 4 óra felé egy honvéd hadnagy jelent meg a plébánián azon üzenettel, hogy „Damjanich tábornok úrnak küldjön a plébános abból a jó borból, mellyel előtte való napon Jellasicsot megvendégelte.”
Mericzay kijelentette a hadnagynak, hogy
- Tisztelem a tábornok urat, de abból a borból már nem szolgálhatok, mert elfogyott; hanem más borból szívesen szolgálok!
Mintegy fél óra múlva ismét megjelent a katonatiszt és ismétlé Damjanich üzenetét, hozzátéve, hogy ha azon jó borból nem ád, ám lássa következését. Természetes, hogy a plébános ismét tagadó választ adott, kijelentvén, ha volna, szívesen teljesítené a tábornok kívánságát. Alkonyatkor ismét megjelent a hadnagy nehány huszárral és egy odarendelt szekérrel, és kijelentette, hogy Damjanich parancsára a plébános azonnal jelenjék meg a táborban. A halálra ijedt betege plébánost úgy tették fel a kocsira, s hogy kényelmesebben ülhessen, vánkosokat raktak melléje. Gyorsan elterjedt ennek a híre a faluban, s a megrémült hívek összejöttek a plébánialak előtt. Este lett, mire kiértek a táborba, de a plébánost nem vezették a tábornok elé, nem hallgatták ki, hanem egészen mellőzve őt, ott hagyták egész éjjen át a kocsin. Csak Isten a megmondhatója, mit s mennyit szenvedett a beteges plébános e rettenetes éjszakán. Hajnalban a tábor fölkerekedett és tovább vonult Isaszeg felé. Damjanich útra készen lévén, anélkül, hogy a plébánoshoz szólt volna, vagy kihallgatta volna, vad cinizmussal parancsolá környezetének:
- Azt a papot lövessétek agyon.
A szerencsétlent leemelték a kocsiról, és mivel bénult lábai miatt letérdelni képtelen volt, a földre ültették s úgy lőtték agyon, mire a kiszenvedett arccal bukott a homokos talajra.
Sajátszerű találkozása a véletlennek: az a föld, melyre holtan lebukott, mely kifolyó vérét fölitta, éppen a szecsői plébános szántóföldje volt. – Amint a sereg elvonult, a kocsis, aki a szerencsétlen plébánost kivitte és kivégeztetésének szemtanúja volt, föltette kocsijára a halottat és hazaszállítá a plébániára.
Ezen esemény híre általános megdöbbenést keltett mindenfelé. Azt kérdezte mindenki: hogy miért lövette agyon Damjanich a szecsői plébánost? de helyesen, biztosan megfelelni nem tudott senki. Honáruló nem volt, nem lehetett jellem és bénaságánál fogva, tehát egyedüli hibája volt, hogy Damjanichnak jó bort nem küldött, mivel nem volt; egyedüli hibája volt, hogy kényszerből megvendégelte Jellasicsot, ha ezt nem teszi, ez löveti agyon. Ily címen a haza összes papságát agyon lehetett volna lövetni, mert hiszen magyar, német, horvát, rác jött-ment egymást váltották fel, különösen a főváros, Pest, körül. És az ilyen kalandozó seregek nem igen kérnek, hanem vesznek, ha nem kapnak; nagy elfogultság tehát egy ilyen kényszer ebédet, vagy vacsorát hazaellenes cselekedetnek bélyegezni, azért Damjanich kegyetlen eljárása semmi körülmény közt sem menthető, amit súlyosbít az is, hogy minden törvényes eljárás nélkül, önkényűleg járt el a szerencsétlen lelkipásztorral.
A derék hadvezérnek fényes hadi tetteit nagyon elhomályosítja egy ilyen törvénytelen zsarnoki tett.