Sinka István: Fábián Mihály honvéd eltűnt

Augusztusban nagy csillagok
alatt eltűnt az én öcsém,
anyókám sír… és azóta
bánat estéllik a szemén.

Hű Miskánk, én kis katonám,
A Prutnál rohamra szaladt,
körötte idegen gránát
dörgött idegen ég alatt.

Azóta nincs. Eltűnt. S utána
szél sír át a csatatéren,
s anyókámmal együtt én is
mindennap sírba kísérem.

Ha él, majd jön, s ha meghalt, nagy
Prut menti sírját lezárjuk,
s szívét a földnek vérpiros
magyar virágnak felajánljuk.

Ha él, majd jön. Útjaira
sárga lángokat szór a hold.
Hű fiú volt, s mondják róla:
sipkáján mindig rózsa volt.

Lehet, hogy évek telnek el,
úgy, ahogy a sorsa írja…
De jön, tudom. Pár hold földjük
szántani majd visszahívja.

Él-e, holt-e? Mi köze van
hozzá e széles világnak?!
Az én vérem. Bátyja vagyok
honvéd Fábián Mihálynak.

1944