Czóbel Minka: Olajmécs
Éjszaki szél fúj már a tengeri felett,
Egy oldalra hajtja mind a sok levelet,
Mint széles szalagok libegnek a szélben
Halkan zörög a szél tengeri levélben.
Érő magtól nehéz, napraforgó fejek,
Sugár-tányérjukkal nehezen intenek,
Virágjukban a nap összeszedett fénye,
Felébred majd télen kicsiny mécsesfénybe’.
Majd ha kivilágít tél fehér havára
Rásüt a fészerbe, aszott górójára
Eltűnt napos álmok talán visszaszállnak
Szétrepült lelkébe a meghalt virágnak.