Vay Sándor: Luca napján

A babona éppen olyan régi keletü, mint az emberiség maga. Megtaláljuk az ó-korban éppen mint mostanság és a história is mutatja, hogy Julius Caesartól kezdve I. Napoleonig a legnagyobb férfiak sem voltak mentek hatásától.

Ugy, amint bizonyos egyének személyiségéhez kötik a boszorkányos tulajdonságokat, úgy vannak a babonának is különösen hathatós napjai.

Ilyen Bálint napja február 14-én, melyről már a szegény őrült Ophelia is mond egy bús dalt Shakespeare tragédiájában:

- - Ma szent Bálint napja van...

Aztán András, november 30-án; a szerelmi babonák par excellence napja, karácsony éjszakája és mindenekfelett Luca - az ominózus december 13-ika.

Faluhelyen ezen a napon kezdik a Luca székét faragni, melynek, hagyományos alakja az ősrégi időktől fogva varázserejünek tartott pentagram, vagyis boszorkányszög.

A Luca székéről azt tartja a nép, hogy, ha naponként egy kicsit faragva rajta, éppen karácsony estéjére készül el vele, úgy az éjféli mise alatt ráállva, meglátja a helység összes boszorkányait.

Régebbi időkben a kincskeresőknek is nevezetes napja volt Luca. Ezen a napon a felvetődő láng okvetlenül megmutatta a keresztúton elásott pénzt.

Az alchymistáknak is jeles napja volt december 13-ika. Azt tartották róla, hogy ha kisérleteik egész esztendőn át sem vezettek eredményre, ezen a napon okvetlenül célt érnek.

Hogy már a biblikus korban is tettek ezzel a mesterséggel kísérleteket, mutatja az, hogy egynémely régi írás Prophetissa Máriát, Mózes nővérét mondja feltalálójának.

Európába a spanyolországi arab egyetemek révén jutott el az alchymia, és a középkor egyik leghíresebb alchymistája Albertus Magnus = Albrecht, bollstadti püspök volt.

Lullus Raimundus is nevezetes és róla mondja a rege, hogy Eduárd angol királynak hatmillió aranyat csinált.

Ezek az aranyak az úgynevezett rosenobelek lettek volna, amelyeknek egyik oldalára rózsa, a másikra pedig: Jesus autem transibat per medium eorum felírás volt vésve.

Az ó- és középkor alchymistái majdnem kivétel nélkül ábrándos rajongók voltak, de már a XV. századból egy hirhedt világcsaló emléke is maradt ránk.

Le Cor volt ez a szélhámos, aki VII. Károly francia király udvarában élt, s az aranycsinálás örve alatt a jó aranyakat sikkasztotta el, és helyükbe hamis aranypénzt csempészett a kincstárba. Ugyancsak egy alchymista, Sendivogius Mihály, II. Keresztély szász választó fejedelmet tette bolonddá és lopta meg.

Ócska pergamenek leírásából tudjuk meg, hogy az aranycsinálás mesterségével nemcsak egyesek, de társulatok is foglalkoztak. Ezek között leghíresebb volt a Rosenkreutzerek - rosicrutianus-ok - 1378-ban alakult szövetsége, sokkal később pedig, már a mult században: a nürnbergi Buccinatorok.

A régebbi időkből magyar alchymistákról alig van adatunk. Egy 1763-1800-ban íródott erdélyi krónika emlékezik Transszilvaniai Jánosról, aki aranycsinálással foglalkozott, és a szepesmegyei Lapis refugii kolostor összes vagyonát elkísérletezte. Némely történetíró szerint Czilley Borbála is próbálkozott aranycsinálással.

A XVIII. században, kivált második felében és a vége felé azonban nálunk is számos alchymista akadt és éppen olyan mánia volt az aranycsinálás titkát kutatni, mint a spiritizmusét.

Közülük különösen kitünt Gömöri Dávid orvos, akinek kísérleteiről csodákat beszéltek kortársai.

Annyira ment már a mult század vége felé az aranycsinálás mániája, hogy sem a józan ész logikája, sem Mária Terézia császárnő és királynőnek 1768-ban "az aranycsinálás mestersége ellen" kiadott szigoru rendszabálya nem bírt annak gátat vetni. A legkomolyabb, legtudósabb embereket megragadta ez a szenvedély, és számtalan uri kastélyban tökéletes műhelyek voltak felállítva. Igy hires volt Semsén Semsey Béniamin kitünően fölszerelt alchymiai laboratóriuma, aki még le is festette magát az aranycsinálás nagy munkája közben, amint ezt egy a semsei kastélyban máig őrzött kép mutatja.

Ugyancsak a mult században élt erdélyi származásu Born Ignác lovag is alchymista hírben állt.

Az aranycsinálás titkát már akkor kezdte kutatni Born, mikor 1770-ben a prágai bányászati és pénzverő hivatalnak volt az elnöke; még jobban nekiadta magát azonban az alchymiának, mikor 1776-ban Mária Terézia Bécsbe hívta és rábízta a cs. kir. természetrajzi gyüjtemény rendezését.

Leghívebb adeptusai lettek itt Báróczy Sándor a gárdista író és Vay Miklós generális.

Erről az alchymista szövetségről Kazinczy Ferenc is több ízben emlékezik, s egy Ráday Gedeonhoz Intézett levelében így ír róla:

"- - Born Ignátz Udv. Consiliarius, egész Europában elhíresedett az amalgamálás és egyébb chemiai manipulatiókról, most is próbálgatja tsinálni az aranyat. Bárótzy a' leglelkesebb adeptusa meg Vay Miklós. Utóbbi Párisban és Londonban chemiai letzkéket is véve és Born azzal tisztelte meg, hogy némelly chémiai processzeiben társává választotta."

Bárótzy annyira belemélyedt az aranycsinálás titkának kutatásába, hogy francia nyelven egy alchymiai tárgyu munkát is írt; de ennek kiadatását a cenzura eltiltotta.

Amint ma a spiritiszta seance-ok, akkor az aranycsinálási próbák voltak divatban a szalonokban. Bécsben, a későbbi fiumei kormányzó, előbb referendárius Pászthorynál, sokszor mulattak ezen, és mint egy kezeim közt levő régi napló mondja:

"Teleky Sámuel vice-Cancellárius neje, született Bethlen Gróf Asszony által adatott gálaebéden, egy pitzi arany golyóbisotska járt kézről-kézre, mellyet eggyik aranytsinálással foglalkozó Iffju Gavallérunk anfführolt..."

II. József császár is egyre hallván beszélni az alchymista kísérletekről, kíváncsi lett rájuk.

Clary hercegné szalonjában ment végbe a próba, de balul üthetett ki, mert egyik szemtanu éppen aznap kelt levelében a következőket írja:

"...ugyan tsunya mód felsültek az aranytsinálók, és a' Tsászár még engem is kinevete, miért, hogy a' Miklós ötsém is benne van a Bundba'..."

Míg azonban a nagytudásu Born és Vay Miklós tisztán tudományos célból és inkább üres óraikban, szórakozásból űzték az alchymiát, Bárótzy minden idejét annak szentelte.

Kazinczy egyízben meg is kérdezte tőle: mért oly fanatikus híve az aranycsinálás hiábavaló mesterségének, mire egyik levelében ezeket válaszolta:

"- - Gyógyító kezek alatt lévén egyszer mint ifju, orvosom vágyást gerjeszte bennem azon homálytszerető tudomány megtanulására, melly értzeket nemesít, 's tanítványainak azt igéri, hogy háromszáz esztendőkre fogja kinyújtani életeknek napjait, sőt ha haláluk után testek összveapríttatik 's nem tudom, mely lévben tartatik, őket újólag életre hozza."

Mint Kazinczy megjegyzi, Báróczy annyira félt a haláltól, hogy társaságában tilos volt a halál nevét említeni s így hihető, hogy fenti vallomása szerint is ez a nagy félelem vetette az alchymia karjaiba.

Egyízben, a bécsi Szent István-templomhoz közel lévő Binz nevü antiquáriushoz sétáltak be a Gárda-palotából, ahol Báróczy lakott. Míg Kazinczy a klasszikusok közt válogatott, Báróczy addig teosophiai munkákat keresett, meg régi alchymista följegyzéseket. Turkálva, kezébe akadt egy, a XVI-ik században élt sarlatánnak, a Magyarországon, nevezetesen Besztercebányán is megfordult Teophrastus Paracelsus Bombastus von Hohenheimnak egy aranycsinálási receptje. Mohón olvasta és alig várta, hogy a szelid, barátjának minden bogara iránt türelmes és elnéző Kazinczyval közölje.

A csodahatásunak mondott recipében az állt, hogy az aranycsinálás okvetlen sikerül, ha az illető adeptus december 13-án, Luca napjának éjszakáján pont éjféli tizenkét órakor kezd a munkába. Előtte való napon csak kenyeret szabad enni, rá tiszta vizet inni, és a test minden gyönyöreitől szigoruan tartózkodni.

Az evést illetőleg csak az aggasztotta Baróczyt, hogy miképpen fogja titkolhatni a bőjtöt, miután, mint Kazinczy írja: "Szállásának egyik szobájában minden estve terítve vala eggy asztal hideg sülttel 's honni itallal megrakva, hogy a' Theaterből kijövő Gárdok itt leljenek frissülést 's erszényeiket kiméljék 's a' hol Bárótzy maga is velük mulata és falatoza..."

Mint ugyancsak Kazinczytól tudjuk, a dolog mégis sikerült valahogy.

Amikor eljött a titokzatos babonákkal teljes Lucanap, Báróczy azt mondá vendégeinek, hogy rosszul érzi magát és sem egy falatot nem evett, sem egy kortyot nem ivott kenyéren és vízen kivül.

Aztán nyakába vette fekete keriet-jét és lement az utcára, mert az is benne volt abban a titkos recipében, hogy éjjel előtt csak egy negyedórával szabad födél alá menni.

Sötét, komor éjszaka volt, de Báróczy mitsem törődött vele. Egész lelkét eltöltötte, hogy végre annyi esztendő meddő kisérletezése után sikerülni fog a dolog. Pont háromnegyed tizenkettőkor ment föl szállására és amikor a közeli templom órája lassu rezgéssel verte el az éjfélt, akkor fogott munkához.

De bizony hiába volt a csodahatásu recept, hiába Lucának babonákkal teljes éjszakája. A jó óbester úr éppen úgy nem jutott a remélt kincshez, mint nem jut az az együgyü pór, aki ilyenkor a keresztúton föllobbanó lidércláng csalóka világa után indul.

Igaz ugyan, hogy pár nap mulva mutogatott Kazinczynak: egy almányi-nagyságu sárga-réznél egyebet, melly felől holtáig azt állitotta, hogy az ólom volt, s hogy Luca éjszakáján csinálta, de adeptkedéseivel ő egyebet nem igen nyert. Így írja a széphalmi nyelvújító.

Halála előtt rövid idővel, amely 1809-ben, éppen karácsony szombatján következett be, még egyszer írt Kazinczynak s levelében fölkérte, mondaná meg Vay generálisnak, hogy szépen kéreti azokat az alchymiai följegyzéseket, amelyeket a néhai Borntól kaptak, s amelynek ő - Báróczy - a másolatát elvesztette:

"...Ezer meg ezer Idvezléseket az én Vaymhoz 's ennek tiszteletes nőjéhez, Adelsheim Johannához és hű Tsókomat nagy reményü férjfimagzatjainak" - végzi levelét Báróczy, akit életének utolsó napjaiban sem hagyott békében az aranycsinálás titkának szorgalmatos kutatása.

Különben is az alchimista-mánia csak akkor ért véget, amidőn Lavoisier az elemek vegyülésének titkát földerítette. Ettől kezdve a hermetikus tudomány mindinkább divatját multa s ma már senki sem foglalkozik vele többé.

Régi, megfakult írások, régi levelek, naplók őrzik még rejtelmeit, de bizony mostanság nem igen akadna komoly ember, aki étlen-szomjan lesné Luca napjának éjszakáját, s teljes hittel állna neki az aranycsinálásnak, mint néhai való jó Báróczy Sándor uram, a magyar nemes testőrző sereg nyalka óbestere.