Sajó Sándor: Honfoglalás

Harsog a kürt a vén Kárpát tetőin,
Új hont keresni jött el a magyar,
Végi tekint hős Attila hazáján
Megtelepedni ő is itt akar,
S hogy visszavívja ősei hazáját!
Nagy istenéhez küldi fel imáját.

És harcra készen vezeti le népét
Árpád vezér, a párducos vitéz,
Ki, hogy ha kell, nagy ősei honáért
Elvérzeni, csatába menni kész. –
S felejtve fáradalmait az útnak,
Fehér lovat áldoznak a Hadúrnak.

„Őseink honának visszavívásában
Segíts Hadúr, te népem istene!
Kinek hatalma mindenek felett nagy,
Tekints e népre, kérlek légy vele!”
Mond a vezér és föltekint az égre, –
Könnyes szemével a nagy messzeségre.

Küldi Zalánhoz egyik alvezérét
Gyors harci ménen Árpád fejedelem:
„Mondd, szép szerével adja át hazáját,
Mert ős jogunk’ én át nem engedem.”
Megy a követ; kérelme megtagadva.
„Csatára hát, önként ha át nem adja!”

* * *

Alpár határán nagy zsivaj, rivalgás,
Harsog a kürt, a harci dob pereg:
Csatára készen áll a magyar sereg.
– Bízik amaz, ha látja, hogy csapatját
Kardjába helyezi emez bizalmát.

Nagy harckiáltás tölti be a léget,
Egymásnak ront a két vitéz sereg,
Árpád s Zalán elől a sereg élén,
– A győzedelmet melyik kapja meg? –
Harcol vitézül mindkét fél csapatja,
A diadalt az is, ez is akarja.

De végre is győz a magyar vitézség
Erőt vesz az ellenség nagy hadán;
Riadva fut a vész elől az ellen
Rémülve fut a meggyőzött Zalán.
– Áldást rebeg Árpád Hadúr nevére,
És áldomást iszik hős seregére.

Győz a magyar a többi ellenen is,
Nagy diadal kíséri fegyverét.
Oláh Geló, Szvatopluk és Maróth bán
Csatát veszítve hajtja meg fejét.
Hadúr segíti mindenik csatáját,
Hogy visszavívja ősei hazáját.

S Hadúr nevét kiáltva égre néz fel,
Térdére hull a hős magyar sereg:
„Te adtad, Isten, ős hazánkat vissza,
Kérünk tehát, tartsd azt örökre meg!
Hogy a veszélyt s a bajt hősen kiállva
Sokáig éljen a magyar hazája!”

1884