Erdélyi József: Halottak napja

Tódul a város népe kifelé;
Utolsó lombjait hullatja
Rá a temetőút iharsora –
Biztos: ma van halottak napja.

Mindenki szembejön velem,
A város felé ballagok magam,
Mintha nem is tudnék felőle,
Hogy ma van halottak napja.

Jönnek, ünneplő hangulatban,
Gyalogszer, gépkocsi, fogat,
Sötét ruhák, tarka virágok,
S halkítják hangjokat.

Gyönyörű őszi délután,
- Nagyját a napnak átaludtam –
Megyek egyedül és virágtalan.
Könnyű nekem: nincsen halottam.

Könnyű nekem: nincsen halottam,
S halottaim, ha vannak: élnek;
Én magam is halott vagyok,
E testben tétovázó lélek.

Sóhajtok és mondom magamban:
Ó mennyi özvegy, mennyi árva!
Akinek halottja van, ma
Hálával gondol a halálra.

Csak én nekem nincsen halottam,
S ha lenne, sem néznék feléje,
S ha mégis: én titkon borulnék
Sírjának szívén nőtt füvére.

1924