Albert Ferenc: 1956. november 4.
Magasztos Éden e kicsiny berek,
bűvös hét napon át szabadság.
Dértől csillámló sárgult levelek,
kerge szélben kelnek víg táncra,
majd testvért lelnek avarágyban.
Mert hang szól: „Ne tovább magyarok!
Kisded játékotoknak itt a vége!”
Ennyi volt vélt szabadságotok,
Moszkvában meghozta döntését
vörösök hatalmas, „Kegyúri Istene”.
November negyedikét írják,
hajnali négy óra tizenöt.
Egy nép jaj-szava Mennybe kiált,
miközben vaskos lánctalpak alatt
nyögve vajúdik vért a rideg köd.
Borul az ég, a föld beleremeg,
macskaköveken harckocsi kaptat.
Segítő kézre áhít e nemzet,
de feketelyukba vész a jajszó,
s a világ megkövülten hallgat.
Hamar szertefoszlik az álom,
vélt szabadság helyett bitófa.
A magyarság java rabláncon;
feneketlen börtönök mélyén,
pribékek által holtra kínozva…
Ma, kopják erdeje tör az égbe;
a volt börtönötök ajtaja nyitva.
Fáklyáink fehéren izzófénye
rajzolja fel a kéklő égre:
Harcotok, nékünk örök stigma!