Vértesy Gyula: Reggelvárás
Hideg szél fúj nyugat felül,
A szívünk is fázik belül.
Tele vagyunk gonddal, gyásszal,
Turulmadár földön gubbaszt,
Égbe fel tán sose szárnyal?
Lehel kürtjén, ami zokog:
Nem induló – borús gyászdal.
Kezünk, lábunk rabbilincsen,
Kötve csak a lelkünk nincsen.
Száll is, jár is feketébe’
Ott, ahol sötét gyász minden.
Ahol lobogónk letépve
S hol oláh-, cseh-bilincs szorul
Véres, beteg magyar kézre.
Pozsonyunkban, Kolozsváron,
Komáromi híres váron,
Kék ormán a Hargitának
S a kassai templom tornyán
Magyar lelkek arra járnak.
A várókat vigasztalják:
Lesz még napja szabadságnak!
A mi zászlónk fellobog még!
A magyar szív feldobog még!
Ami most van, ez csak álom,
Szörnyű álom, de nem halál!
És ha álom, el kell szálljon –
S rózsaszárnyon a hajnal majd
Végigröpül az országon.
1921