Vachott Sándor levele feleségének, Csapó Máriának

A gyászos és átkos emlékű pesti börtönből, az Újépületből írta feleségének, az ifjú írónőnek – Petőfi Etelkéje húgának – szomorú leveleit és bánatos verseit. A sors ennek a boldogságnak sem kegyelmezett: Vachott a börtönben megőrült, s a Schwartzer-féle elmegyógyintézetben meghalt.

 Pest, 1855. december 11.

Neugebäude.

Kedves édes Mariskám!

Reménylem vetted e napokban hozzád írt soraimat…

Mit írjak jelenleg egyebet, minthogy napom minden órájában véghetetlen vágyban telik el utánatok. S azon első gondolatom is, hogy majd ha ismét vissza leszek adva nektek, s kis gyermekeimmel s veled együtt sétálhatok a kertben, réten, s együtt élvezhetjük a falusi csöndes élet gyönyöreit – ezen előgondolatra is határtalan öröm szállja meg lelkemet. Itteni magányomban olykor verseket gondolok, nem mondhatom, hogy írok, mert papír és toll nem állanak remdelkezésemre. Gyakran megtörténik, hogy mit egy nap elgondoltam, másnap elfelejtem. De mivel tudom, hogy kedves lesz neked, ide írok egyet, melyet e napokban hozzád gondoltam:

Magányos börtönömben

Nefelejts a szemed;
    Nem is felejthetem:
Kékké a börtönéjt
    Azzal színezgetem.

Sötét a börtönéj,
    S ha kis nyíláson át
Olykor megláthatom
    Az égnek csillagát:

Gyanúsan nézem én,
    Csüggedt szívű fogoly,
Vajon csillag-e az,
    Vagy tán csak gúnymosoly?

Mosolyognál te rám,
    Felejtenék gyanút;
Ismerem ajkaid,
    E rózsakoszorút.

Áldom jó lelkedet,
    Gránit-szilárd hited,
Arany szerelmedet,
    Gyémánt könnyűidet.

Ahol te megjelensz,
    Hová kis lábad ér,
Tündöklik és virul
    Legott a puszta tér.

Óh, bár röpülhetnél
    Egy percre csak felém:
Borúra szebb derűt
    Nem vágynék látni én.

Reménylem, miként isten segedelmével a végsorokban kifejezett vágyam nemsokára teljesülni fog.
Mit tégy, itt maradj, vagy hazamenj gyermekeidhez? Mit tudhatom én?
Add át legmelegebb üdvözletemet kedveseinknek. Téged pedig áldjon meg a jóisten minden lehető jókkal, erős lélekkel főképp a kemény sorshoz.
Írj, édesem, oly jólesik minden sorod, mint valami égi manna!
A legforróbb szeretettel ölelve, isten áldását kívánom még egyszer mindnyájatokra!

Sírig hű férjed
Vachott Sándor

Ui. Jövő hó 24-én lesz névnapod. Ha addig nem írhatnék, ezennel most kívánom azt, mit csak egy férj, ki nejét úgy szereti, mint (én), kívánhat kedvesének.