Várregék és mesés várromok X. Dévény

dévényváraA Duna és a Morva összefolyásánál, szemben az osztrák Hainburg várával, 210 méter magas sziklaszirten állnak Dévény romjai. Mint romok nem is régiek: 170 évesek. Dévény és Hainburg között szűk sziklaszoroson át folyik a Duna, a Kisalföld felől ez volt mindig a nyugatra vezető legalkalmasabb út. A dévényi szoros a Kárpátok déli kapujának tekinthető. Dévény vára helyén már a kelták és a rómaiak is építettek őrtornyot, favárat, s itt volt később egy terjedelmes favára a Nagymorva Fejedelemség urainak. Fontos urak kereszteződését kellett itt őrizni, erre vezetett a római kori borostyán-út is. A dévényi palánkvárat 864-ben említi először a Fuldai krónika. A Nagymorva Fejedelemség széthullása után a honfoglaló magyarok gyorsan eljutottak idáig, és nyugat felé irányuló kalandozásaik során itt vonultak át a bajorok s a frankok földjére. A palánkvár helyén már az első Árpád-házi királyok erős kővárat emeltek, s ez a kővár a századok folyamán egyre bővült: mind több tornyot, bástyát, lakóhelyet, istállót, raktárt építettek hozzá. Ez főképpen az osztrák-bajor oldalról jövő támadások kivédése érdekében történt. Tulajdonosai sokszor változtak; volt néha az osztrák hercegeké, egyszer Přemysl Ottokáré is, általában azonban a magyar királyoké s a pozsonyi főispánoké. Zálogjogon a XV. században Frigyes osztrák főhercegé, míg Mátyás vissza nem váltotta tőle. A XVI. században egy ideig a Bazini és Szentgyörgyi grófok tulajdona, I. Ferdinánd király Báthori István nádornak adta, aki itt is halt meg 1535-ben. A Báthoriaké maradt 1609-ig, aztán a Keglevichek, majd a Palocsaiak kapták. 1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek megadta magát a vár, de a cszászáriak később visszafoglalták.1635-ben Pálffy nádor kapta meg, és csaknem 300 éven át a Pálffy hercegek tulajdona volt Dévény. Dévényt 1683-ban a Bécs felé vonuló török sereg – Kara Musztafa hada – eredménytelenül ostromolta. A várat erős mozsárágyúkkal felszerelve tartotta fenn a Pálffy család. Az 1800-as évek elejéig a várban is laktak. 1809-ben azonban Napóleon francia katonái felrobbantották, kútját beomlasztották. Dévény vára azóta áll romokban. Dévény a múlt század közepe – Štur mozgalma – óta a szlovák nemzeti ébredés egyik fontos központjává vált. Ady Endre pedig erről a dévényi kapuról írta: „Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival?”

Az ország küszöbe, a Duna kapuja.
A két ajtófélfa – ha ugyan szabad annak nevezni – északról a Kis-Kárpátok végső nyúlványa, délről a Lajta-hegység leszakadt darabja, a két szomszédvár, Hainburg és Deutsch-Altenburg körül.
A Duna itt összeszűkül, sebessé válik, s hogy sodra még erősebb legyen, Dévény vára alatt fogadja magába a Morvát.
Évmilliók óta tekint le a hegycsúcs e vízi országútra.
S ezen az úton haladt harcias hadak és békés bandukolók serege, csapata, özöne, magánossága keletről nyugatra, s nyugatról keletre évezredek óta. Ismeretlen népek, majd kelták és illírek, rómaiak, frankok, avarok és hunok, gótok és bajorok, osztrákok és szlávok, magyarok, franciák, s olykor a tatárok, törökök is néha. A Borostyán-kő útja – a Balti tengertől Róma városáig – erre kanyarodott, utak köve újult, soha el nem kopott, s mindőjüket nézték csupasz sziklafokok.
Hogy bírtak az ősök a keskeny sziklákra tornyot építeni – ma is bámulatos. Csipkézett őrtornyok, omladozó bástyák tekintenek a Kis-Kárpátok zöldellő láncára, a tág Morvamezőre, a Lajta völgyére. Az idők vasfoga őrli, őrli a dévényi romot; maradt is volna ép mindmáig, ha Napóleon francia katonái fel nem robbantják.
- Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival? – kérdezte egyszer Ady forrongó gondolatainak hevében.
Ámde most a régi időkről szólunk. A históriás meséről.
Azt mondja a legenda, hogy réges-régen, amikor az istenek még ember alakban járkáltak a földön, a Duna és a Morva összeölelkezése fölött a legmagasabb szirten a szerelem istennőjének, Devinának temploma állott. Népszerű, kedvelt istennő volt ő a maga ősidejében, a szerelmesek szívesen fordultak hozzá örömükben, bánatukban, mert Devina istennő hol megvigasztalta őket, hol megsegítette, hol megörvendeztette őket. Bizonyos, hogy nemhiába fordultak hozzá.
Temploma mindig teli volt illatos virágokkal, oltárán jószagú füstöt bodorítottak a felajánlott áldozati ajándékok. A kérések reggeltől esti zengtek.
- Kérlek, Devina istennő, adj egymásnak bennünket!
- Devina, elhagyott a kedvesem, térítsd vissza hozzám!
- Devina, segíts: ne álljon közénk egy harmadik…
És Devina segített, meghallgatott, jóra fordított mindent, még ha a kérések a hegyeken túlról, messzi világokból sóhajtoztak is felé. Minden sóhajt meghallgatott, minden köszönetet megőrzött.
Egyszer azonban a magas fellegekből – vagy valahonnan a Duna vizéből – egy harcos ifjú pattant eléje.
- Én téged szeretlek, Devina istennő, hagyd itt a templomod, szökjünk meg más világba!
Karon ragadta Devinát, át akarta ölelni, húzta, vonszolta.
- Távozz, sötét lovag! Én nem leszek egyé, mert mindenkié vagyok! – kiáltotta Devina.
De a lovag nem engedett. S mert a többi imádkozók Devina segítségére siettek, a lovag kirántotta kardját, suhintott kettőt vele. Devina védőn tárta ki két karját, rózsás bőre alól kihullott egy vércsöpp.
Abban a pillanatban a templom összeomlott, s összeesett az istennő is. Utolsót sóhajtott. Ezt mondta elhalón:
- A szeretetet nem lehet vérrel követelni. Meg volt írva, hogy az első kardcsapásra semmivé foszlik a templom, és felhővé válok magam is. Harag és szeretet: e kettő nem fér össze soha.
Kilehelte lelkét, csak neve él tovább: Devina.
Ámde – ki tudja, ki tudja, hogyan – hatalma még most sem enyészett el, mert tud ő még ma is segíteni a tiszta szívű szerelmeseken.
Íme, hallgassátok!
Egy ízben a törökök, amikor Bécs felé vonultak, megakadtak Dévény magas vára alatt, ostrom alá fogták. Hónapokon keresztül ágyúzták, lövették, rohamozták a falakat, de bevenni nem tudták. Vitézül védte a várat maroknyi emberével a kapitány, Dévényi György. Fiatal házas volt, felesége is mellette küzdött, a várban ő ápolta a sebesülteket.
Megharagudtak a törökök, ravaszsággal akarták magukévá tenni Dévény várát. Díszruhás követeket küldtek hát a kapu elé, s ezt üzentette velük az ostromlók vezére, Ahmed bég:
- Vitéz, jeles harcosok vagy tok, Allah tegyen gazdaggá benneteket. S hogy még gazdagabbak legyetek, s még jobban örvendezzetek, örömhírt közlök beletek, vitéz gyaurok: mivelhogy hiábavalónak tartunk itt minden küzdelmet, holnap elvonulunk a vár alól. Mindössze arra kérjük a kapitányt, a derék Dévényi Györgyöt, jőne le hozzánk alkonyatkor, estebédre várjuk. Búcsúzunk egymástól.
- Ott leszek! – bólintott Dévényi György uram.
Ismerte azonban a törököt, gondolkodását, mielőtt útnak indult volna, hogy együtt vacsorázzék a Duna partján Ahmed béggel, így szólt hadnagyához:
- Most én elmegyek. A várat fel ne adjátok. Még akkor se adjátok, ha netán írásban parancsolnám meg tinéktek, mert hamis parancs lenne. Ha el is fognának, fogságba vinnének, a kapukat akkor se nyissátok.
Legkeservesebben szép, ifjú feleségétől búcsúzott a kapitány. Hullott a könnye az asszonynak, Dévényi György maga is elérzékenyedett, de mit volt, mint nem tenni: a vár érdekében mennie kellett. Két jó emberét vette maga mellé, úgy lovagolt le a bég táborába.
Jó vacsorát kapott, piláfot, bárányhúst, sörbetet is mellé, s feketekávét is, jaffai narancsot, arab datolyát, de amikor a kapitány már-már menni készült, Ahmed bég ráparancsolt:
- Add fel a várat!
- Inkább meghalok, de Dévényt nem adom fel. S ha írásra kényszerítsz, odafönn a várban annak sem hinnének! Mondhatom, Ahmed bég, csúffá tetted önmagadat, hogy álnokul meghívtál. Ez a vendégszeretet?
- A Próféta parancsolta az Egekből hogy enyim legyen a vár, s ez a parancs erősebb a vendégszeretetnél is – felelte Ahmed bég, majd intett, és szolgái Dévényi Györgyöt is, két hű emberét is megkötözték, foglyukul ejtették.
Másnap újfent megrohamozták a falakat, de nem sikerült az sem. Visszakozót fújtak. Magukkal cipelték Sztambulba Dévényi Györgyöt. A Héttoronyba zárták.
Egy töröktől szökött várbeli katona adta hírül lihegve a dévényieknek s Júlia asszonynak, a kapitány hitvesének, hogy viszi a török magával Dévényi György urat! Felugrott az asszony, a hű feleség, és összeszedte minden ékszerét, drágaságát.
- Akár az életem árán is kiszabadítom férjem! – fogadta meg, és sietvést indult a török tábor után. Kétszer is bekéredzkedett Ahmed bég elé, kérte vissza férjét, de az dehogy adta! Értékes fogoly volt Dévényi György úr, a szultán is látni akarta, nem válthatták már ki.
Hetek múlva értek el Sztambulba. Itt eltűnt a férje, hiába kereste. Egyszer aztán egy sebzett képű magyart talált, amint szamaras kordé mellett ballagott. A kordé egy gazdag kereskedőé volt, az öreg magyar pedig a kereskedő rabszolgája. Őt is megszólította Júlia asszony:
- Láttad-é uramat, a dévényi vár vitéz kapitányát?
Az öreg, sebzett arcú magyar tudta:
- A Héttoronyba zárták, pince legmélyére – mondta –, elpusztul, ha ki nem váltjátok!
Megjutalmazta Júlia asszony a vén, sebzett arcú rabot.
- Allah kísérje utadat – köszönte a rab, mert már ő maga sem tudta, keresztény maradt-e, avagy törökké lett.
Júlia asszony gyönyörűen hárfázott, hárfáját magával hozta az útra. Amikor a nap lenyugodott, és a müezzinek éneke is elhalkult a minaretek erkélyén, a kapitányné a szultán palotája elé osont, hogy hárfáján játsszék, és dalt énekeljen.
Csodálatos hangja volt, mint a bülbülmadárnak, ujjai ezüsthangokat csaltak elő a hárfán. Másnap is megismételte, harmadik este is. A dalok szomorúak voltak, s oly szívhez szólóak, hogy még a zord szultánt is megigézték.
- Ki ez az asszony, aki fülemüleként dalol a palotám ablaka alatt? – szólította elő belső szolgáját.
- Egy messziről jött magyar asszony.
- Hozzátok föl a palotába, hadd haljam őt itt benn!
Pár perc múlva már a nagy hatalmú padisah előtt állott Júlia asszony.
- A hangod gyönyörű, muzsikád paradicsomi, játssz nekünk, magyar nő! – parancsolta a szultán – dalolj a háremem asszonyainak!
Júlia asszony meghajolt a fényesarcú padisah előtt,, s újra énekelni kezdett. Hangjából reménykedés, vigasz, öröm sugárzott. S hogy jobb kedvre derítse a szultánt és minden feleségét, vidámabb dalokat is pengetett húrjain. Hajnalig hallgatták.
Három este kellett megismételnie játékát, énekét. Harmadik hajnalkor így szólott a szultán:
- Tanítsd meg legkedvesebb feleségemet, Fatimét a dalokra s muzsikádra, asszony! Gazdagon jutalmazlak én meg.
Újra három napra Fatime már tudta is a dalokat, ujjai fürgén szaladgáltak a hárfa húrjain. Csengő hangja volt, tanítótársnője nem vallott szégyent vele. A szultán elandalodva hallgatta kettejük énekét.
- Mint a pacsirta és a fülemüle! – mondta, s már-már megpróbált maga is dalolni, de neki nem sikerült. Allah nem áldotta meg a torkát ezüstfuvolával.
- Kérj bármit – emelte fel gyűrűs ujjait a szultán –, bármi legyen, megkapod.
Dévényi Györgyné térdre borult.
- Nagy hatalmú szultán, a legnagyobb kicnset kérem, nekem a legragyogóbb drágaságot, uramat, Dévényit, a rab kapitányt.
- Hozzátok elő! – tapsolt hármat a szultán, s ez azt jelentette, sürgős a parancs.
Nem sokáig kellett keresni, megtalálták Dévény kapitányát a Héttorony mélyén. Borostás arccal, soványan, szakadt köntösben támogatták be. Szemét is behunyta a nagy fényességben, elszokottt látása a nap sugarától, ezer gyertya arany lobogásától. Amikor azonban mégis kinyitotta, nem hitt a szemében: Júlia állott előtte. Azt vélte, álmodik.
- Júlia – rebegte.
- Édes uram, Györgyöm! – ölelte át Júlia férje sovány vállát –, érted jöttem, viszlek. A szultán nagylelkű!
- Oldjátok le a bilincsgolyót róla! – intett őfelsége, s a következő pillanatban az udvari lakatos már reszelte is le a rab bokájáról a súlyos láncokat.
- Becsüld meg ez asszonyt! – emelte búcsúra kezét a szultán –, mert nemcsak a hangja kincses, torka arany, hanem ő maga egészben, szívével, szerelmével, hozzád való hűségével világok drágaságánál is többet ér!
Paripát is kaptak, szolgalegényt kettőt, tömött útitarisznyákat, igaz becsületet.
Így értek Dévénybe épp karácsony napján.

Forrás: Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf