Sárosi Gyula levele – Vas Paulinának

A nyugtalan lelkületű költő első felesége, Arnoldina fiatalon elhunyt. A férfi számára ez a házasság jelentette a boldog egyesülést, a harmonikus életet. A gyorsan megkötött második házasság, és új felesége, Vas Paulina már nem tudta boldoggá tenni. A feledhetetlen Arnoldina emléke viszont élete végéig elkísérte.

⃰

Arad, 1842. május 12.

A mi viszonyunk, édes Paulina, nem mindennapi. Közemberek talán nevetségesnek is találnák azt: míg mi bizonyos kebelszentséggel fonogatjuk, olyanformán, mint szokták szőni a fátyolt, nem tudhatva, lakodalmi pompára lesz-e az alkalmatos, vagy szemfödélül használandó, midőn fájdalmaink alatt összerogyunk… Azonban én mind a két esetben el vagyok tökélve azt végigfonhatni. Mit gondol kegyed e részben – már kegyes volt felőle tudatni, s én nyíltan megvallom, hogy ha kegyed benső vonzalma irántam nem egy pillanatnyi képzethevülés vala, már ez egy elhatározott lépésre képes lennék kegyedet akként szeretni, mint senki mást. Keblem és elmém telve van kegyeddel. Legkomolyabb foglalkozásaim közt egyszerre csak kegyed egyszer látott képe tűnik elém…

– – – Kegyednek deli szép termete van. Ó, mintha most is látnám azt, min rövid ideig ugyan, de oly kimondhatatlan édes-kedvesen legeltettem kinézésnélküli szemeimet. És a legsötétebb hajak szétomló éjjele!

– – – Mindig hófehér ruhában képzelem; másként képzelni sem tudom. Ehhez a számos vékony fonadékokkal gazdag kontyozatnak sötét méltósága; a szenvedő képnek kissé délceg szelídsége, minden igény nélkül; és a birodalomra szóló szemek hideg árnyéka: ó Palina, egyszerű Palina, mindezt legszentebb érzelmemnek új tárgyául tudni, feledteti velem a legközelebb múltnak sebeit, s úgy érzem magamat, mintha előbbi álmaim gazdag boldogságát még gazdagabb fénykörben folytatnám…