Nagy Méda: Nem voltam ott!

Nem voltam ott…, de a szívem együtt menetelt
a honvédokkal és odahullott a porba, mikor
a visszatért rögöt az első ajak megcsókolta.

Nem voltam ott. .., de láttam a vak asszonyt,
amint vézna karját reszketőn kinyújtva
a vonuló katonákat végigsimogatta.

Nem voltam ott. .., de a paraszt barna arca
felsugárzott, égett lehúnyt pillám mögött,
amint barázdált arcán a könny végigszökött.

Nem voltam ott. .., de asszonyszíveket láttam kigyúlni
s a férfiak pergő könnyét fölittam
és gyermeket pólyáltam e drága szóba: magyar!

Nem voltam ott, de dadog a szám, ha kiejtem: Felvidék!
és roppant erők áradását érzem,
mikor mondom: Kassa, Léva, Ungvár a miénk I

Nem voltam ott…, de benne voltam minden arcban
minden sóhajban, mozdulatban, a harangok nyelvén
én lázítottam, zengtem: Isten, adj vissza mindent! mindent!