Dömötör Sándor: A kéményfalvi pap mondájának kialakulásáról

Az Ethnograpia 1929. évi folyamában (194–197. l.) közzétettem egy Faust-szerű elemekből különösen összeszövődött mondamesét (vö. Solymossy. Magyarság Néprajza, III. 234.), amelynek elmondója Lakatos Ferenc homoródkeményfalvi származású napszámos volt. A Lakatos család Homoródkeményfalván valamikor jelentős család volt; némelyik az unitárius egyház életében vitt jelentős szerepet (vö. Kovács Imre: A homoród-keményfalvi unit. egyház története. Keresztény Magvető, 1894.), egy másik pedig a tatárok elleni harcokban tüntette ki magát (Szendrey Zs., Ethn. 38: 198.) Erre a mese elmondója, Lakatos Ferenc is büszke volt. Kérdezősködéseim közben említette, hogy a falu papjától egy könyvet kapott olvasni, amelyben szó volt erről is, meg a Kolumbán pap tetteiről is. Lakatos Ferenc által nékem több ízben elmondott mondamese Homoródkeményfalván állítólag megtörtént dologról szól.

Lakatos Ferenc többek között azt állítja, hogy Keményfalván volt egy Kolumbán József nevezetű pap, akinek a könyveit a püspök bevitette Udvarhelyre „a muziumba”. Éppen a Keresztény Magvető című, az imént idézett folyóirat 1894. évfolyamának átlapozás alkalmával tűnt szemembe egy érdekes közlemény (34–35. l.). Eszerint 1811–1826. között a torockószentgyörgyi unitárius pap Brassai Sándor volt. Brassai Lipcséből szekérszámra hozatta a könyveket, s a papi kertben egy külön álló kis házban folyton olvasott és tanult kortársai emlékezete szerint. A nagy polihisztor a tudós hírű pap fia volt; itt gyermekeskedett a könyvek közt, s bújta szorgalmasan a könyvek légióit. 1827-ben Brassai Sámuelt a tudományok kedvelője és a tudós emberek pártfogója, Gedő J. Szentmihályfalvára vitette papnak. Ez a közlés szerintem összefüggésben van a mondamese hasonló részleteivel; logikusabbá, valószerűbbé, „igaz”-abbá tehette a hozzá kapcsolható babonás históriákat, vagy éppen ezzel a közleménnyel kapcsolatban elevenítették fel a szájhagyományban élő különös eseteket, amelyek ily módon Brassai életének mozzanataival keveredtek össze.

A Keresztény Magvető közlése szerint a szájhagyományban érdekes történetet emlegetnek még Brassairól. Egyik úrnapján néhány felszegi asszony kíséretében megjelent a helybeli barát és kérte, hogy a helybeli cinterem kulcsait adja át neki Brassai. A barát hívei részére szeretett volna oltárt rögtönözni. Brassai ellenkezett, a barát pedig mindig követelőbben lépett fel. A tömeg egyre nőtt. „Mesturam” így szólt a papjához: „Tiszteletes úr, hát e disznó csordát nem kergeti el”. A mester felé fordulva mondta a barát: „Ostoba szamár nincs veled bajunk”. Erre a sértésre Brassai egy nagy pofont adott a barátnak. Ekkor aztán „megkezdődött a kaláka! az asszonyok szétverték az egész processziót”. Siménfalvi György megjegyzi, hogy ez a história inkább 1770 körül történhetett, amikor talán itt is voltak templomelvételi kísérletek, s utólag fűzték Brassai személyéhez az esetet, kit mindig nagy szeretettel emlegettek. A különös helyzet előttünk Kolumbán pap disznócsordájának kalandját juttatja eszünkbe: nem-e Brassai kalandja keveredett össze babonás motívumokkal az egyszerű nép különös szemléletén keresztül, amikor a folyóiratban betűzgettek.

Sertéscsordával kapcsolatos história szerepel a homoródkeményfalvai egyház történetével kapcsolatban is (I.: h. 217. l.). A szomszédos, nem nagy távolságra levő Abásfalva leányegyháza volt valamikor Keményfalvának. Szájhagyományban maradt fenn egy rövidke történet, amely az abásfalvi híveknek papjuk iránt érzett tiszteletét jellemzi szépen. „Egy alkalommal a papnak sertés csordát kellett hajtani, – mert pásztor nem létében rendre őrizték, a pap – vasárnap lévén – nem hajtotta ki s ezért büntetésből nyakát két deszka közé akarták szorítani. E hírre felháborodtak az abásfalvi leányeklézsia tagjai, s még azon éjjel ellopták a papot. Így lett meg a szakadás, s az abásfalvi mater ekklesia.”

Ennek a történetnek is vannak olyan vonásai, elemei, amelyek arra engednek következtetni, hogy Kolumbán János történetének megalkotásánál a Keresztény Magvetőben olvasott cikkeknek olyan részei, amelyek népies, a nép előtt érthető tartalmúak voltak, a szóbeszédben mint tények lényeges hatást gyakoroltak, indíték szerepük volt. A probléma, a monda keletkezésének kérdése, akkor lenne igazán érdekes, ha Kolumbán János egykori léte és viselt dolgai valamilyen hiteles forrásból kerülnének elő, azonban addig is érdekes eredményről tanúskodhatnak megfigyeléseink, mert látjuk, hogy a valóság és a csoda elemei hogyan olvadtak a szájhagyományban egy sajátságosan merész felfogású, zárt és kerek történetté. Nem állíthatjuk azt, hogy a Keresztény Magvető hatása alatt keletkezett Kolumbán János pap „története2, azt azonban, hogy az általam közölt változat kialakulásánál jelentős szerepe lehetett, semmiképpen sem tagadjuk.

Ethnographia – Népélet, A Magyar Néprajzi Társaság Folyóirata LI. évfolyam 1940. 2. szám