Bérczy Károly levele – menyasszonyának, Frivaldszky Annának

A szabadságharcban részt vevő ifjú honvéd, a későbbi Anyegin-fordító szerelmes sorai

Rumon, 1847. június 2.

Utam Kiscell- és Sárváron keresztül mindenütt szép vidékek között hozott ide. Ez az a pont, honnan Tőled, kedves leánykám, jelenleg legtávolabb kell lennem; ezentúl – mint tavasszal földünk a nap felé – mindig közelebb jövendek. E gondolat vigasztal!
Mit csinálsz te most Hajnalos ormán? Gondolsz-e néha a távollevőkre, s ha igen, vegyül-e emlékedbe még ama fájérzet, mit bennem utolsó együttlétünkkor beszédem felköltött? E fájrzetre én nem számoltam s bizalmam által csak arrul akartalak meggyőzni, hogy előtted nincs lelkemnek titka, s hogy érted égő szerelmem rendíthetetlen. Megvallám azt is, hogy a vasárnapi esemény kedélyemet kellemetlenül érinté, s hivém, hogy irántadi szerelmemnek tartozom ezt megvallani. Nem gondolám meg, hogy midőn keblemnek a súlyát leteszem, azt a Te gyengéd, érzékeny kebledbe teszem le. De ha szeretsz, s így bízol bennem, e súly önmagátul fog elenyészni.
Azt is bánom, hogy e párbeszédünket Nálad titokként tettem le. Mily örömest felmentenélek most ettől, s szinte óhajtom és reménylem, hogy te a titok ígéretét átlépve, jó testvéredet az egészbe avatandod, ki okos véleményével aggályaid eloszlatását segíteni fogja.