Ányos Pál: Ember-é az asszony?

Régi magyar irodalomnak egyik kedves emléke az a, ma egyetlen példányban ismert, 1783-ban megjelent, párlapos kis füzet, amelynek címe: „Megmutatás, hogy az asszonyi személyek nem emberek”. Egy pillantás a könyv külső alakjára és látjuk, hogy nyilván a „ponyva” közönségének volt kedvelt olvasmánya. Kissé vaskos incselkedés a nőkkel és urambátyámék, meg bátyámuramék is – bizonyára megvásárolták a vásári ponyván, hogy otthon asszonyaikat bosszantsák vele.

„Az asszonyi személyek nem emberek” – hirdeti ki a névtelen szerző a textust mindjárt a füzet elején. Forgassuk fel az egész szentírást, sehol sem találjuk azt, hogy az asszony embernek neveztetnék. A szentírás az ember segítségének nevezi az asszonyt. A kalapács is segítsége a kovácsnak, azért a kalapács sem kovács, a toll segítsége az íródeáknak, azért nem a toll az íródeák; az olló segítsége a szabónak és szabó-é az olló?

„Az ember az Istennek képére teremtetett”, – úgymond az írás – ha az asszony ember volna, tehát ő is annak képére teremtetett volna. Krisztus Urunk egyetlen egy esetben sem mutatja magát asszonyi alakban, – amiből következik, hogy nem érdemesítette rá az asszonyi nemet. – Krisztus Urunk a kánai menyegzőben asszonyi állatnak, tehát nem embernek mondotta az asszonyt.

„A mennyország az örökkévaló békességnek és örömnek lakóhelye”, – következésképpen lehetetlen, hogy ez állatok számára legyen teremtve. De különben is lehetetlen, hogy az asszonyok a mennyországba juthassanak, hiszen ők „a közbékességnek esméretes felbontói”. Szent János Mennyei jelenésekről írt könyvének tizenegyedik részében azt mondja: Midőn a bárány a 11-ik pecsétet felszakasztotta, nagy csendesség lőn a mennyben. De, ha csak bár három asszonyok lettek volna ott, bizony iszonyú lárma támadt volna. Tehát egy asszony sincs a mennyországban, a mennyország embereknek készíttetett, következésképpen az asszony nem ember.

Az asszonyban az „állatok minden tulajdonságai feltaláltatnak: kevély, mint a páva, dörmög, mint a medve, fösvény, mint a kutya, mérges, mint a kígyó, cseveg, mint a szarka… termetben, mint a syrének”. Nem egyebek hát az asszonyok, mint az embereket megemésztő állatok.

Persze, a régi magyar asszonyok sem tudtak belenyugodni ezekbe a goromba következtetésekbe és súlyos ellenérvekkel próbálták megcáfolni az udvariatlan szerzőt. A füzetke végén felszólal a Serfőzőné, azt mondván: „Így tehát az Isten Anya nem ember?” – Semmi regula kivétel nélkül, – cáfolja agyon a szerző. – De hiszen az asszonyt az ember „oldala tsontjából” teremtette az Isten, – vágja ki diadalmasan a Doktorné. – Ugyan, – hangzik a válasz, – a madárcsalogató síp lúdcsontból való, a fésű ökörszarvból. Azért még a madárcsalogató síp nem lúd és a fésű nem ökör. – Egyszerű a dolog, – mondja a vendégfogadósné. – A medvék, ökrök, szamarak, elefántok nem tudnak nevetni, csak az ember. Mi tudunk nevetni, tehát emberek vagyunk. – Ezt az állítást játszva cáfolják meg: – „Majmok is nevetnek, ámbár olly hathatósan nem, mint az asszonyok; a fababák is nevetnek és néha kellemesebben, mint az asszonyok”, – mégse tartja őket embernek senki. – Egy tudós kávéfőzőné rámutat arra, hogy az asszony tud beszélni, mint az ember. – Ugyan, – feleli rá tudós szerzőnk, – a „publikány-madár”, seregély, rigó, a Bálám szamara is tud beszélni, mégsem ember egyik sem. A professzorné azt hiszi, hogy be tudja bizonyítani az asszony embervoltát: – Minden állat hasonlót hoz a világra. Az asszony szüli az embert, tehát az asszony is ember. – „Tövisbokorból nőnek a legszebb rózsák és a legtsunyább kukatzokból a legszebb pillék”, – tehát hiábavaló az asszonyok minden erőlködése a textus megcáfolására.

E fejtegetésekre válaszul hamarosan megjelent a könyvpiacon egy másik ugyanezzel a kérdéssel foglalkozó füzet: B. Carberi Anna kisasszonynak kedvesséhez írtt levele, melyben megmutatja, hogy: Az asszonyi személyek emberek. (Pesten, Trattner’ 1785.)

Kedvesem! – írja Carberi Anna, – mennyire eliszonyodtam, amikor nekem küldött ajándékkönyvednek címlapját elolvastam. MI dolog ez kedvesem? Ez hát nemünket hitegető tiszteleteteknek bizonysága? Tehát ezzel fizetitek meg azt a nagy adósságot, amellyel mindegyitek szülőjének tartozik, kinek tejénél kezdett ember lenni, kinek dajkáló kezei ápolgatták gyámoltalan gyermekségét? Hitetlenek, háládatlanok! Mennyi édes esküvésekkel ostromoljátok érzékenységünket, mennyire imádásra méltónak lenni szépségünket! Lábainknál mászkáltok, reszketve könyörögtök egy-egy kegyes pillantásunkért, mihelyest nem akar számotokra dobogni szívünk, kétségbeestek, megölitek magatokat, a semmiségnek örökös feledékenységében kívántok eltemetkezni, – és aztán másfelől mindenféle nevetséges dolgokat koholtok ellenünk, kikacagjátok érzékenységünket, mert azt hittük, hogy szívetek nemesek. Megértük azt, hogy utoljára még emberszámba sem veszitek nemünket.

De bocsáss meg kedvesem, hevességemért – téged korántsem számlállak e szilaj lelkek közé. Mindenkor tiszteltem benned a józan gondolkodásmódot és erről való meggyőződésemnek köszönd változhatatlan szerelmemet. De hogy ne maradjak adósod könyvecskédért, én is könyvet küldök neked. Könyvtáramban nem találtam olyan könyvet, amely nemünket védelmezné, kénytelen voltam tehát magam elmélkedni a dologról, hogy a küldött könyvecskét megcáfolhassam és a cáfolással kevély nemeteknek bebizonyítsam, hogy

az asszonyi személyek emberek.

Ha jól emlékszem, – írja Carberi Anna – még mikor gyermekéveimet klastromban, nememhez illendő erkölcsökben és tudományokban képeztem, azt tanultam mesterünktől, hogy a teremtés könyvének első része szerint Isten az embert a maga képére teremtette. És meg is van magyarázva, hogy férfiúvá és asszonyállattá teremté az embert; tehát az emberi nemzet, mely az Istennek képére teremtetett férfi és asszonyi nemből áll. Az asszonyállat elnevezés egyáltalán nem jelent semmit, az csak név, szó, a francia és olasz a dámákat nevezi és soha sem a francia, sem az olasz nyelvben nem ragasztják az asszony neve mellé ezt a szót, hogy állat. „Ezen magadnak is el kellene mosolyodni, kedvesem, bár sírom felett könyveznél.”

Mit tehetünk mi arról, hogy ti férfiak azt a zsidó szót, mely asszonyt jelent asszonyi állatnak fordítottátok. Olvassátok csak el a teremtés könyvének második részét, ott ismét férfiaknak neveznek bennünket, mert így szól a 23. vers „És mondá Ádám (tudniillik Éváról) ez hivattatik férfiúnak, mert férfiúból vétetett. A férfiú név embernek neve, az asszonyi állat név pedig nem embernek a neve, tehát emberek is vagyunk és nem emberek is vagyunk? Ez ugyan keserves igazság! – Olvastam Fenelon’ munkájában a hét görög bölcs életét, de nem hiszem, hogy bármelyiknek közülük kedve lett volna a szerencsétlen kérdés vitatására.

Az első bizonyításban így elmélkedik könyvednek jámbor szerzője: az Isten Ádámot az állatokon való uralkodásra teremtette, de egyszersmind azt is rendelte, hogy az asszony a férfi hatalma alatt legyen, tehát az asszonyok állatok és nem emberek. Ez annyit tesz, mintha azt mondanám: a juhász vagy csikós, a juhokon, vagy lovakon való uralkodásra rendeltetett, de egyszersmind a bojtár a juhásznak, a csikósnak hatalma alá vettetett, tehát a bojtár, vagy juh, vagy csődör! Szegény betyárok! Megesnék nektek e józan okoskodás szerint!

A teremtés könyvének második részében így szól Mózes: Mondá mégis az Úr¨nem jó az embernek egyedül lenni: teremtsünk neki hozzá hasonlatos segítőt. Vajjon kinek vagyon nagyobb „természetbeli értetlensége”, annak-e aki segítő, vagy annak, aki segítségre szorul? Úgy látszik, aki segíttetik, az valamiben szükséget szenved, a segítőben ellenben nagyobb erő találtatik. Az asszonyi nem segítője a férfinemnek; a férfinem az asszonyinemtől segíttetik” Az ebből való következés nem hízelkedhetik szerény nemednek, kedvesem!

Könyved szerzője az ember segítőjét csak annyiba veszi, mint a kovács kalapácsát, de vagy nem olvasta jól a szentírást, vagy mértékzsinórjától, melynek a józan okosodást vallja, messze eltántorodott. Mert az írásnak nyilvánvaló szavai ezek: teremtsünk neki hozzá hasonlatos segítőtársat! Ha a férfiúnak segítő társa hasonlatos a férfihoz, – nem lehet meg közöttük az a nagy különbség, ami a kovács és annak kalapácsa között van. Az ember az Istennek képére teremtetett; de az ember férfiúvá és asszonyi állattá teremtetett; tehát a férfi és az asszonyi állat az Isten képére teremtett. Az ilyen józan okoskodásnak a valóságában még Descartes sem kételkedett volna, ki egyébként oly félve lépett ki bölcsőjéből a nagy világ piacára, hogy akármelyik igazságtól is rettegne, mielőtt azt szőrszálhasogató törvényeivel megvizsgálta volna.

Ötödik bizonyítékában abból az okból tagadja meg a jámbor szerző emberségünket, mert a közbékességnek felbontói vagyunk, következendőképpen a mennyországban, mely örökös békességnek lakóhelye és egyedül az emberek számára alkottatott, soha-sohasem juthatunk. Férfiak, férfiak! Oly vétekkel vádoltok bennünket, melyben ti sokkal bűnösebbek vagytok, mint mi! Mi egy olyan kopasz kősziklának, mint Gibraltár meghódítására egész országokat fel nem lázasztunk. Mi a közbékességnek felbontását egész vérfürdőkig nem terjesztjük. Hol szenved többet a közbékesség, ott-e, ahol egy szerencsétlen asszonyi személy magányos kunyhójában kegyetlen férjének elviselhetetlen járma alatt sóhajt, zúgolódik? Vagy ott, ahol a győzedelmes hadakozó a szegény polgárnak verítékével nevelt kalászokat gázolja le paripájával.

Különös okoskodás a jámbor szerző részéről, írja B. Carberi Anna, hogy az asszonyok tisztátalanságuk miatt a mennyországba nem mehetnek be, ellenben a pipás, dohányos férfiakat, mint a legkellemetesebb illatú rózsákat, a paradicsom kertjébe ültetik.

Azt mondja továbbá a jámbor szerző, hogy a vadállatoknak majd minden tulajdonságai föltaláltatnak az asszonyban és ennek megerősítésére legelőször is a páva kevélységét, a kutya irigységét és a kecskebak paráznaságát hozza fel. Micsoda együgyűség, mondja Carberi Anna. Sem Linnének, sem Brissonnak nem jutott eszébe, hogy e szelíd és háziállatokat vadaknak nevezze. Meglehet, hogy a jámbor szerző talán olyan országokban mulatozott, amikor ezeket írta, ahol még a kutyákat is kopókkal kellett vadászni.

De mivel a jámbor szerző leginkább a fajtalan életet rója meg nemünkben, szeretném véle közölni egy józanabb okoskodást követő franciának szavait, aki így ír: „Ami a vitézség a férfiakban, ugyanaz a szűzesség az asszonyoknál, ezzel az erkölccsel mindenen győzedelmeskednek és győzedelmüknek jutalmául közönséges tiszteletünket nyerik el. Ez a jutalom annyira kecsegteti nemes lelkeinket, hogy még a leggyarlóbb és legféltékenyebb személyekben is bajnoki ijedhetetlenség gyullad legnagyobb szerencsétlenségeknek megvetésére, ha erkölcsük veszedelemben forog”.

Figyelemreméltó példát hoz fel az asszonynemnek e különös erkölcséről Plutarchos, aki azt bizonyítja be, hogy Scyus nevezetű szigeten hétszáz esztendeig nem találkozott egyetlen egy asszony sem, aki férjéhez hűtelen lett volna, sem egy leányzó, aki szűzességét megszegte volna.

*

Magyarság 1923 december 20.

*

Érdekes megemlíteni, hogy Dosztojevszkij nagy regényének, a Bűn és bűnhődésnek a hőse, Raszkolnyikov szorultságában fordítást vállal. A kiadó egy német füzetet ad át neki, amelynek címe: Ember-é az asszony? Az asszony emberségéről szóló vita tehát nem nálunk kezdődött, de a magyar szövegek szerkesztői valószínűleg nem szószerinti fordítást végeztek, inkább csak az ötletet vették át. Hiszen nálunk a fősúly az asszonyiállat kifejezésen van, ami a németben nincs meg. Német philologusainkra vár a feladat, hogy e vitairodalomnak a német vitairatokhoz való viszonyát tisztázzák.

   

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf