Dömötör Sándor: A „borstermő” Gellérthegyről

Csokonai a Dorottyában leírja a nép hiedelmei szerint a garabonciás által támasztott vihart (L. Ethn. 1934. 21. l.) Közben a teheneket hamarjában megfejető banyáról (ijedező öregasszonyról) is megemlékezik:

 Felkeveredvén a vidi pusztáról,
Vagy a Szent-Gellértnek borstermő szirtjáról,
Zablás sárkáyán a garaboncás deák;
Már a forgószéltől csikorognak a fák.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Toll, kóró, falevél, ringy-rongy egyet-mással,
Zúg a poroszlopban forgó karingással,
A megrémült banya teheneket fejet,
Háza oltalmául készíti a tejet.

Gulyás József említi a Csokonai műveiben fellelhető népi és folklorisztikus elemek ismertetésével kapcsolatosan, hogy a Dorottya szerint „Szent Gellértről szokott előjönni zablás sárkányán a garabonciás diák”. Hozzáfűzi még, hogy szó van a Dorottyában a Boszorkánytáncról is: „Banyák, boszorkányok járnak a Szent Gellért bortermő hegyére. (Ethn. 1923–24. 154. l.) Versényi György is megemlíti – nyilván Katona Lajos adatközlésének hatása alatt – kissé pongyola fogalmazásba, hogy „a furcsa eposzban szó van a Szentgellért borstermő szirtjéről s a zablás sárkányon lovagoló garabonciás deákról”. (Erdélyi Múzeum, 1905. 463. l., vö. Ehtn. 1899. 163. l.) Maga Csokonai a következőket írja a szentgellérti borsról a Dorottya 13. jegyzetében (1813. évi bécsi kiadás): „Azzal tartja az eggyügyű Nép, hogy a’ vén banyák éjtszakánként megnyergelve az embereket a’ Szent Gellért’ hegyére járnak rajtok borsért.” Csokonai tehát pontosan ismert ilyen népi hagyományt, utalása félreérthetetlen; nem helye cifraság, elmélkedésre, képek színezésére való alkalom nála a néphit.

Alaposabban kutattam a Csokonai által pontosan feljegyzett hiedelem népi változatai után, mely a népnél való meglétét bizonyítja. A siklódiak (Erdély) szerint a boszorkányok pénteken nagy értekezletet tartanak tudományuk gyarapítására, aztán mennek Szent Gellért hegyére, onnan borsot hoznak. (Vö. Dömötör Sándor: A boszorkányok gyűlése a magyar néphitben, Bp. 1939. 4. l. 48. jegyzet.) Sem a népi adat, sem Csokonai adata nem utal arra, hogy miért van szükségük borsra a boszorkányoknak és miért éppen a Gellérthegyre járnak borsért. Vajkai Aurél szíves közlése szerint bár országszerte nagy előszeretettel alkalmaznak erős, büdös, izgató szereket a gonosz ellen, a nép a borsot ritkán használja varázslatos módon, alkalmazása legtöbbször célszerű, okos, racionális.

Többen a Gellérthegy régi Kelen nevét a Kren (=torma) szóval is kapcsolatban hozták Kelenföld német nevének egyik változata (Kreenfeld) miatt, mintha valamikor a Gellérthegy környékén a vad torma bőven lett volna. (Révhelyi Elemér: Kelenföld helye és neve. Tanulmányok Budapest múltjából. IV. kötet. 49. l.) Pesty Frigyes azonban valószínűtlennek tartja, hogy a gellérthegyi sziklástalaj a tormatermelésről lett volna híres. (Magyarország helynevei. 163. l.) Érdekes, hogy a Gellérthegy erős, az érzékeket izgató növény termelésével kerül ily módon is kapcsolatba. Egyelőre nem találtam adatokat arra, hogyan alkalmazták a borsot és a tormát a boszorkányok, s hogyan szerepelnek a szerelmi varázslásoknál, amelyekre leginkább gondolhatunk a boszorkánygyűléssel való kapcsolat miatt.

Érdemesnek tartottam a „borstermő” Gellérthegy problémájára vonatkozó adalékaim közölni, mert esetleg a további adatgyűjtés sikerén múlik, hogy Csokonainak ez a határozott és érdekes lehetőségekre utaló népi adata egy régi elfeledett hagyomány értelmének megvilágítására hívja fel figyelmünket.

Ethnographia – Népélet, A Magyar Néprajzi Társaság Folyóirata LI. évfolyam 1940. 2. szám