A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [III. Magyar posta; Magyar sajtó]

     Hol a mai újság? Nincs még itt? – Ez a türelmetlen felkiáltás megismétlődik mindennap reggel, mert az újság a modern kultúrembernél már teljesen nélkülözhetetlen. Nemcsak a kíváncsiság, az érdeklődés olvastatja az emberekkel a híreket, az eseményeket, hanem – az önérdek. A lapok, az események villámszárnyú hírnökei irányítanak mindent; kereskedelem, vállalkozás, üzlet, minden-minden attól függ, hogy mi hírt hoznak a lapok. Az újságban mindenki megtalálja azt, ami keres. A politikában történtek érdekelik a nagyvállalkozót, szerződések, külországi események a nagykereskedőt; pályázatok, építkezések az iparost; az ideges betegként nyugtalankodó, szeszélyes tőzsdei hangulatok a bankárt; napi események, irodalmi, művészeti hírek a családot, a társaság emberét. És hol van még a mindenható politika?
     Mindezeket a híreket, a porszemnyi lét untalan változásait, a rohanó idő eseményeit: – mind-mind megörökítik azok az óriási hatalommal bíró apró betűk, amelyek a megtörténtet is jelenné képesek tenni. Amivel a fejlődő kultúra csak eldicsekedhetik, amily vívmányokat csak emberi szorgalom, verejték és vér kicsikart a titkolódzó ember mind hasznára fordítja és annak hű tükrét látjuk: a sajtóban.
     Minden telenyomtatott újságlap – glóriája az emberiségnek, hymnusa tudásának, dicsőítője fáradhatatlan kutató szellemének, visszhangja haladásának.
Az egyik hírt a távíró hozta távol napkeletről, a másikat a telefon közvetítette messze napnyugatról. Csak néhány óra kellett és a száz meg ezer mértföldnyi távolságban történt dolgok már – nyomtatva olvashatók. Alig néhány óra kellett és a hír már külországokból megérkezett, itt megírták, a nyomdában kiszedték, kinyomatták, az újságba illesztették, amelyet felszerelve-megcímezve a vasút röpít ismét tovább… tovább…
     Alig néhány óra kellett hozzá és még néhány óra múlva a legtávolabbi falvakban is olvassák az újságot, a várva-várt mindennapi vendéget, amely szórakoztat, oktat, csendesít, lázít, amely tükre az egész világnak, amelynek tükre az egész világ.
     De mennyi küzdelem, mennyi gond, mennyi vér és verejték hullott abba a földbe, amely ezt a hatalmas fát megtermette.
     A vágy az ily közvetítő után bizonyára kezdettől fogva élet az emberekben. Hírt adni magukról, eseményekről, történt dolgokról és hírt kapni, ez a szükségérzet bizonnyal előbb élt az emberekben, mint a mód, hogy ezt a szükségletüket kielégítsék. És keresték a módokat. Az egyik kitalálta azt, hogy bőrdarabokra, növényből font szálakra csomókat kötött, a csomó száma, nagysága adta meg a közlendők értelmét; a másik magas hegyek tetején füstöt csinált és ezzel adott hírt. Aztán voltak, akik tüzeket gyújtottak és így üzenték meg közlendőiket.
     De minél több országra terjedt szét az emberiség, minél messzebb szakadtak egymástól egymáshoz tartozók, annál inkább kellett valamely megbízhatóbb közvetítő mód.
     A rómaiak már fadarabokra, bőrökre, viasztáblákra jeleket véstek – és így adtak hírt egymásnak. Aztán egyet lépett az emberiség: és jeleit papyrusra karcolta. Idővel már a papirosgyártás sem lett ismeretlen fogalom és a jelet: – a megállapított írásjegyek, betűk váltották fel.
     Amikor már: idáig jutott az ember, akkor leírt közlendőit minél gyorsabban és minél megbízhatóbban akarta tovább küldeni.
     Ebben a törekvésben van benne a postaintézmény magva és ebből a törekvésből nőtt ki.
Mikor pedig ezek a hírek, értesítések túlléptek a személyes jellegen, általános érdekűvé váltak: – itt van az újság csírája.
     A posta ősrégi kezdetleges alakjában csak szóbeli üzenetváltásra szorítkozott. Kereskedők, diákok, iparosok jöttek-mentek és ezek hordták-vitték a híreket. Mikor a XVI. században a zárt levél fogalmáig jutott az emberiség, ugyancsak ezek a kereskedők, diákok közvetítették a leveleket is. Ezekben a levelekben aztán voltak értesítések, amelyek közérdekűek voltak. Ezeket a híreket akadtak, akik leírták, elküldték ismerőseiknek, azok ismét leírták és így terjesztették tovább.
     Mikor már mind gyakrabban érkeztek a távoli helyekről ily mindenkit érdeklő hírek, a hatalmas urak, a gazdagok, előkelőek, akiknek érdekében állott minél előbb megtudni bizonyos dolgokat, – külön embereket bíztak meg azzal, hogy az ily híreket beszerezzék, leírják és összegyűjtsék.
Íme az újság és az újságíró elődje.
     Ám a hírek mind tömegesebben jöttek és a megbízott hírgyűjtők már alig győzték munkájukat. Hamarosan akadt tehát vállalkozó, aki embereket alkalmazott (scrittore d’avisi) azokkal összegyűjtette a beszerzett híreket (notizie scritte) és akinek ezek a hírek kellettek, – pénzért tőle megkaphatta.
     Megvolt tehát az első újságkiadó-vállalat az előfizetőkkel együtt. 1602-ben már Velencében, de Németországban is találunk ily vállalkozókat, akiktől mindenki beszerezhette azokat a híreket, amelyek őt érdekelték.
     A postaintézmény a XVI. században kezdett rendszeresített lenni; a közönség ugyan nem használta általánosan, mert a Paar-család, amely a Taxis-családtól átvette a postaszolgálat ellátását, – nagyon drága portót szabott meg. 1722 előtt fél latos levélért 6 krajcárt; 101 latosért 2 frtot és p. o. egy 5 fontos csomagért 32 frtot kellett fizetni. – Ezek az árak később még nagyobbak lettek; úgy hogy 1806-ban ½ latos levélért 24 kr., 5 fontosért 128 frt volt a viteldíj.
     Mikor 1722-ben azonban államisíttatott a posta és a viteldíj leszállt, akkor lett ez az intézmény igazán közkinccsé; mikor a hatalmaskodó küldöncök helyébe fizetett megbízható tisztviselők léptek, akkor lett általános a posta használata. Természetes, hogy az újságvállalatok is törekedtek a posta hasznát látni. Az újságvállalatok leghasznosabb közvetítői – a postamesterek voltak. Átutazók náluk hagyták hátra a híreket, ott vették át a nekik szólókat; a postamesterek egymás közt is csereberélték értesítéseiket s így a scrittore-k, a hírek gyűjtői és írói tőlük elég anyagot kaptak. Az összegyűjtött híreket a vállalkozók most már nemcsak esetről-esetre és részletekben adták ki, hanem rendszeresen, hetenkint.
     Németországban »Ordinarii« »Fuggerzeitunk« néven már 1603-ban találkozunk ilyen rendes időközökben megjelenő újságokkal.
     Nálunk Magyarországon kissé lassabban ment a dolog. A mi főuraink vereketek karddal, amikor kellett és ameddig kellett, de a betűvetés tudományával nem szívesen foglalkoztak. Aztán meg közlekedési utaink is rettenetesek voltak. Postavonalaink már csak lettek volna, de a szállítás nem volt megbízható. Mindezek az okok idézték elő, hogy még 1705-ben is csk egy kis latin lapocska jelent meg, a »Mercurius Veridicus et Hungarias«. Havonkint egyszer látott napvilágot és így éldegélt három évig; akkor megszűnt.
     Ahogy aztán a közvetítő szolgálat – a lovas küldöncök kocsiposták, delizsanszok életbeléptetésével – jobb és megbízhatóbb lett, fellendült a kereskedelem, az ipar, lüktetőbb lett a társadalmi élet és így már az újság nagyobb kelendőségére is volt kilátás. 1721-ben Bél Mátyás »Nova Posoniensia« névvel megindította kisded latinnyelvű lapját, amelyet az »Ofner Mercurius« követett. De ezek is rövid életűek voltak. Sokba karült az előállítás és nem volt elég előfizető. A baj, mely ma is sok lap fatuma, akkor is már meg volt! Hiszen az 1764-ben megindult »Pressburger Zeitung«-nak összesen 15 előfizetője volt és fennállásának 15-ik évében felvitte – 50-re! Milyen nagy diadal volt az, mikor 1780-ban megindult az első magyar újság, a »Magyar Hírmondó« és mindjárt – 300-nál több előfizetőt kapott.
     Rább Mátyás áradozó szavakban mondott ezért köszönetet a közönségnek, – de nem sokára ugyanez a Rább Mátyás meglehetős goromba szavakkal vett búcsút a közönségétől. Az előfizetők ugyanis lassankint elmaradoztak, a posta hiába szedte volna be díjtalanul az előfizetési díjakat: – nem volt kitől. A szalmaláng – more patrio – ellobbant és a nagy lelkese-dének vége volt.
     Ámde a harci zaj – mely oly sokáig akasztotta meg a művelődést – lecsendesedett, az ország, ha lassan is, de a béke áldásait kezdte élvezni. Ennek gyümölcse lett a posta fejlesztése, a postajáratok szabályozása és szaporítása. A Bach-korszak ugyan egyik gátat a másik után emelte, de a magyar szívósság, a nemzeti energia egymás után lökte félre az útjában fekvő akadályokat. Szabadabb szellem, erősebb vérkeringés éledezett. A nemzetnek szüksége volt, hogy erősödjék, érezte, hogy a bilincsek lerázására összetartására van ereje. Mindezt érezte, gondolta, de nyilvánítani nem igen volt módjában, mert a cenzúra tízszeres nagyítóval vizsgált meg minden mondatot, minden szót, amely nyomda alá volt írva.
     Ez az akadály talán még súlyosabban nehezedett a hírlapok fejlődésére, az újságok elterjedésére, az olvasási kedv felélesztésére, mint a hagyományos magyarországi rossz utak, amelyek miatt – különösen Erdélyben – 6–8 ökörnél kevesebbet nem lehetet még a legkönnyebb szekér elé se fogni; és Erdélyből Bécsbe a gyorsfutár – kilenc napig ment.
     Mindez nem volt alkalmas talaj a zsenge hajtás megerősödésére; különösen, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a lapkiadónak példányonkint egy fél évre 1 frtot kellett fizetnie.
     Csak tengett-lengett ez a néhány lap, amellyel meg-megpróbálkoztak, hogy hosszabb-rövidebb fennállás után megszűnjön.
     Több mint húsz év tellett el ily állapotban, amikor végre némi lendülés mutatkozik. A postadíjtételeket leszállítják, a postai járatokat szaporítják, fejlesztik, aminek hatása azonnal észrevehető volt: a lapok száma növekedett. 1814-ben 5, 1818-ban 6, 1825-ben 10, 1830-ban 11, 1835-ben 23 volt a lapok száma. Szaporodtak az előfizetők, az olvasók köre tágult, de egyszersmind az igények is növekedtek. Az igaz, hogy a panaszra elég ok volt. Hiszen még 1836-ban is így ír Kossuth Lajos egyik levelében:
     - Tekintetes főjegyző úr levele költ szeptember 20-án, én vettem ezt október 13-n, jött tehát a levél (Ugocsából) 23 napig… New Yorkból Haverbe, vagy Liverpoolba 20 nap alatt érkezik a Paquet-Bote. Nincs-e valami kereskedői út…
     Nem volt semmi gyorsabb út. A kormánynak kisebb gondja is nagyobb volt, hogy utakkal törődjék, hogy a közlekedési eszközöket javítsa. Az jobban érdekelte, hogy semmiféle elégedetlenkedő, vagy nyugtalankodó cikk, felhívás ne lásson napvilágot! Azt irgalmatlanul konfiskálta. Kossuth lapját (Törvényhatósági tudósítások) – hazafias cikkei miatt – a postai szállítástól végleg eltiltotta. Nem sokat ért el vele, mert a megyék hajdúikkal vitették rendeltetésük helyére.
     De hiába volt minden erőszakoskodás, a közvéleménynek az újság lassankint szükségletévé vált. A franciaországi események előre vetették árnyékukat, az országban is történtek, készültek dolgok, amelyek iránt érdeklődtek és az újságok burkoltan, leplezve mégis csak hírt adtak sok mindenről. Aztán a sorok közt is nagyon sokat lehetett olvasni.
     A 40-es évek elején már összesen 53 lap (26 magyar, 18 német) jelent meg, a Pesti Hírlapból (Kossuth lapja) 3670példány küldetett szét.
     Óriási szám volt ez akkor!
     A lapok elterjedésével mind hangosabbak lettek a panaszok a posta lassúsága ellen. A postamesterek ugyan mindent megtettek, a lapok kiadóinak mindenben kezére jártak, de a közlekedésen ők nem segíthettek.
    Végre a sok panasznak, sürgetésnek meg lett az eredménye, 1846-ban megnyílt az első vasútvonal. (Pesttől Vácig), amelyhez 1847-ben új ágak sorakoztak.
     Ekkor már volt közlekedés, de a szabadságharcban a kézbesítés megbízhatatlan volt, és az emberek nem igen értek rá újságot olvasni. Míg 1847-ben »Kossuth Hírlap«-ja 5153 példányban fogyott, egy évvel későbben, 1848-ban, mint Szemere belügyminiszter írja a hivatalos »Közlöny«-ben, a legolvasottabb lap sem bírt 200 előfizetővel.
     Meg is szűnt ekkor a legtöbb lap; alig maradt összesen 8.
     A szabadságharc után azonban a nemzet újra munkához látott, sokat kellett pótolnia, sokat kellett helyrehoznia, a közgazdasági téren erős munka indult meg; a posta új alacsonyabb díjszabásokat állapított meg. A hírlapok ismét kezdtek megjelenni, 1855-ben már 35, 1860-ban 66, 1866-ban 92 volt a számuk.
     Aztán jött a kiegyezés és az első alkotmányos magyar minisztérium, amely teljesen és végleg kiszakítá a posták igazgatását az osztrák kézből, Gorova István miniszter szeretettel, tudással látott hozzá a posta fejlesztéséhez. Az akkori lapok a legbensőbb hévvel támogatták munkájában; ő pedig a sajtónak sokféle kedvezményt biztosított. Egymást támogatva – sajtó és posta egyaránt fejlődött: A posta gyorsabb, olcsóbb, megbízhatóbb lett, a sajtó pedig ezáltal nyert elterjedésében, befolyásában hatalmában. 1868-ben már 119, 1870-ben 158,1880-ban 340 újság jelent meg.
     A fejlődés többet nem állt meg.
     Posta és távíró intézményünk ma már a külföld bármelyik országnak postájával sikerrel veszi fel a küzdelmet; hírlapjaink pedig jól értesültség,, lelkiismeretesség, terjedelem és befolyás tekintetében igazán méltó képviselői a »hetedik nagyhatalom«-nak.
     Hogy mennyire közszükséget képez az újság, mutatja, hogy Magyarországon (1906-iki hivatalos kimutatás szerint) 1787 különféle lap jelenik meg 159.315,562 példányszámban; a mi az előbbi évhez viszonyítva 5.153,837 darab szaporulatot jelent.
     Egy ország, amelynek sajtója ily hatalmas (minden emberre jut fejenkint 4•4 újság; míg Szerbiában 1•3; Oroszországban 1•4; Spanyolországban 2•7; Angolországban 3•8; Portugáliában 4•1 újság), amelynek postája az évről-évre növekvő forgalmat oly pontosan tudja ellátni, az dolgozik, az szorgalmasan munkálkodik, tehát a legszebb reményekkel nézhet jövőjébe.
     A sajtó tükre a közéletnek; a posta hévmérője a közgazdaságnak; virul mind a kettő, ha a vér élénken kering ereikben. Hogy pedig nálunk a sajtó és posta egymásra utalva, egymást segítve fejlődik, halad, annak egy kegyetlen, rideg, de igazságos bíró a megmondhatója: a statisztika.

Harminc év 1877–1907; A „Budapest” újság jubileumi albuma; írták a „Budapest” volt munkatársai (az írás szerzője: Peterdi Sándor: Magyar posta. Magyar sajtó.)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf