Vályi Nagy Géza: Balassihoz
Őseimnek őse,
Tűnt idők regőse,
Kobzos Bálint jó rokon,
Ki tollal, szablyával
Vívtál vad pogánnyal,
S dalt pengettél lantodon…
Szüntelenül látlak!
Könnyes, bús orcádat
Keblem mélyén hordozom…
Itt vagy közelemben!
Érzem, hogy eremben
Szilaj véred lángja forr…
Tarka ifjúságod
Pille-szárnyán szállok,
S kísérőm: kaland, mosoly…
Minden énekemből
Égő szerelemtől
Vert lelked sóhaja szól…
Lázas ajkam, szívem
Suttogó szelíden
Júliámhoz esdekel,
S asszonyhűtlenséget
Feledni – a végzet
Dúló harcokba visz el…
Végekről-végekre
Bolygok számkivetve
Szűm nagy gerjedelmivel…
Kapzsi, gonosz, fukar
Rokon ármányival
Küzdök s kapok száz sebet.
Lelkem háborgását,
Tenger vívódását
Elcsitítni nem lehet…
Örök hánykódásban
Istenhez hajt vágyam,
S oltárra görnyedek…
Őseimnek őse,
Tűnt idők regőse,
Kósza dalnok – mesterem!
Óh, hányszor kívánom:
Érne bár halálom
Ott, a zordon végeken…
S omlanék miként Te
Hazám szent földjére
Büszkén… dicsőségesen…