Dura Máté: A magyar nép

Nem az a vér a magyar vér,
Mely mi bennünk folydogál,
Olyan lassú, lusta csendes,
Mint akár a tetszhalál;
Hanem az, mely, ha megárad,
Széttépi a gátakat,
Úgy csitul le, hogyha medre,
Partja tiszta, mély, szabad.

Nem az a kedv a magyar kedv,
Amiben élt ősapánk,
Mely lángolt bor tűzétől,
Ellobbant, mint a szalmaláng;
Hanem az, mely, mint a villám,
Úgy gyújt, rombol, meg se áll,
Míg dühétől el nem pusztul,
Város, erdő, száz határ.

Nem az a szív a magyar szív,
Mely nagylelkű, ingatag,
Melyet nem gyúrt szirt keménnyé
Kéz évezres sorsharag;
Hanem az, mely, mint a tűzhegy
Lávalángban tör elő,
Elpusztít egy fél világot,
Nincs előtte gát, erő.

Nem az a nép a magyar nép,
Mely más néppel alkuszik,
Jogaira könyökölve
Vitatkozik, aluszik;
Hanem az lesz a magyar nép,
Mely nem tűr bent idegent,
Nyer hatalmat, háborút, fényt,
Honából új hont teremt.

1920