Baja Mihály: Dankó Pista halálára

Zúgnak a harangok keseregve, sírva
A legelső cigányprímást most teszik a sírba.
Koporsóját aki látja, ejt rá egy-két könnyet…
Szegény, szegény cigánylegény, nem muzsikálsz többet.

Hej, pedig de sokszor sírtunk a nótádon!
Be sokszor megvigasztaltál, az Isten megáldjon!
S lelked addig csókolgatta a sok fájó dallam,
Amíg gyönge, beteg szíved elégett a dalban.

Nagy úr lettél! Most már néked muzsikálnak.
Gyászfátyolos hegedűkből síró dalok szállnak.
Száz szál cigány a nótádat szomorú cifrázza…
Jaj, hát hogyha meghallanád s fölélednél rája!

Fölélednél rája, hegedűdhöz kapnál!
Meghidegült ujjaiddal a húrokra csapnál
S ahány nóta van még benne mind elhúznád sorba,
Hogy a föld is felkacagna, az ég meg zokogna!

De nem ébred, nem hall, nyugszik, mintha szólna!
Mintha benne sírna, nyögne valamennyi nóta…
S mintha minden felzokogó, bánatos sóhajba
Szegény Dankó Pista szíve újra megszakadna.