Ágoston Julián: Tavaszi könyörgés

most feszülő bimbók burkai pattannak sorba Mária
elédborulnak drága Nagyasszony hogy te légy
életünk napraringatója te tavaszi köszöntés – fergeteg
ne dúlja szét a nyiló szirmok kelyheit és harmatos
füre szemedből ne könny hulljon reszketeg
hanem mosolyod fénye s rajta ékes szőnyegen
felém lépdelő tavasz szirmok szinek éneke
friss földeken pöfögve húzó traktorok
nyomán fekete föld hasad s a szertetárult szőnyegek
fiatal zöld vetések szárbaszökkent mosolyát
hintázzák feléd a tavaszi szélben Szűzanyánk
magyar mezőknek kérges kezeknek Istenanyja Mária
hallga hogy zúg a gép s az égen fönn mint lepkeraj
acélos szárnyak szállnak s néha borzolt rettenet
száll itt meg embert állatot s a régen elfeledett rém
békére szomjas agyunk mélyén fölködlik vak éjeken
riadt sikoltással mint szörnyű emlék háború

ne hagyd hogy akkor kétség tiporjon ránk Mária

szívünk már rég szelíd és fiaink mint új kalászok újult földeken
új dalokkal szállnak feléd s nem ismerik a szenvedést
az árok mélyén drót mögött és sárgult arcok ráncait
amint az égre nézve várnak
ó velünk vagy-e Szűzanyánk

mi dermedt vágyak öreg őrei csak csosszant lábbal járulunk eléd
s kérünk mindünk nevében légy békétszülő szent Anyánk
aki mindig voltál s záporos tavaszban
oltsd be nemes faággal vadóc ágaink mert élni akarunk
mindig feléd mindig feléd kiáltva két kemény
kezünkbe fogva életünk szép együttesben énekelni
feszülő bimbók burkainak szinét mint a lángot
lobogtatva csak énekelni szüntelen

hogy béke és szeretet útjain
örök találkozóra várjon vadhajtások szelíd oltóvesszeje
Szűzanya drága Boldogasszony Mária