Matók Leó: Szent Imre herceg
A haja szőke és a szeme kék volt.
Benne Kelet és Nyugat csókja égett,
S amíg ködösen ráborult az égbolt,
Ő megvetette azt a hercegséget…
Szőke fejét hideg kőlapra hajtva
A harcra gondolt, melyet apja kezdett,
És álmodozva ős, pogány apákról
Vállára vette az örök keresztet.
A bérccel ölelt zöld pusztákon élve
Ezer sípú hangszer lett méla lelke,
És olyan szép volt szíve liliomja,
Hogy talán még – az ég is irigyelte.
Míg ott feküdt a vadkan-tépte sebbel,
S fűre ömlött piros, ifjú vére,
Krisztusnak szentelt szép pogány szeme
Kéken meredt a távol szürkeségbe…
Bergen, 1945. február 1.