Domanovszky György: A kiöntőcsöves edények és magyarországi elterjedésük (1. rész)

    I.

    Az agyagedények az emberiség legrégibb kultúrjavai közé tartoznak. A paleolitikum kivételével minden korból nagy tömegben maradtak ránk, legalább is töredékekben. A ma használatos edények alaptípusai már igen korán kialakultak és az idők folyamán inkább csak a variánsok és nem a típusok száma nőtt. A korán megjelenő típusok közé tartoznak a kiöntőcsöves edények is.

    A kiöntőcsöves edények folyadékok tartására szolgálnak és ide sorolandók mindazok – alakjukra való tekintet nélkül, – melyeknél a folyadék be-, illetőleg kiöntésére külön-külön nyílást alkalmaznak. E csoportba tartozhatnak tehát mind magasfalú, mind alacsonyfalú, tálalakú edények.

    Nem célom ehelyütt – amint azt már tanulmányom címében is jelzem – a kiöntőcsöves edények összes típusát és azok elterjedési területét részletesen tárgyalni, mivel ezzel külön tanulmányban fogok foglalkozni, de néhány főbb formát, melyen kiöntőcsövet alkalmaztak, szükségesnek tartok röviden megemlíteni.

    1. A legritkábban előforduló forma a kiöntőcsővel ellátott tál. Legkezdetlegesebb alakja a félgömbalakú, neolitikumból származó tálka, mely a chemnitzi városi múzeumban van1 (1. kép, 1). Ehhez teljesen hasonló edényt találtak az indiai Tinevelly-ben, ugyanebből az időből2. Ugyancsak félgömbalakú kiöntőcsöves edények kerültek elő a liguriai Grotte delle arene candide neolithikus lakótelepeiről is3. Kiöntőcsöves edények 1 képEzeknél a kiöntőcső feltűnően nagy az edényhez viszonyítva és így közelálló az a feltevés, hogy víz merítésére szolgáltak, akárcsak a mi fából faragott ivócsészéink és a kiöntőcsövet egyúttal nyél gyanánt is használták (1. kép, 3).

    Kiöntőcsöves tálakat készítettek a római fazekasok is. Egy teljesen ép és egy töredékes példány került elő Mainzban (1. kép, 2)4. Érdekességük, hogy az edényfalban a kiöntőcsőnél szűrőt alkalmaztak. Ilyen, a római korból való tálak nagyobb számban kerülnek elő a Rajna vidékén5. Kiöntőcsöves tálakat más korból, mint a neolitikumból és a rómaiból nem ismerek.

    2. Még az előbbinél is ritkábbak a kiöntőcsővel ellátott fazekak. Ilyen kétfüles fazekat találtak Mainzban6 (1. kép, 10). Valószínűleg a 15. század közepéről, esetleg a végéről származik. Ebből a csoportból ez az egyetlen előttem ismeretes darab.

    3. Az előbbi kiöntőcsöves fazékkal egyhelyen és egyidőben találtak egy kiöntőcsöves, két füllel ellátott kulacsot7 (1. kép 11). Kora valószínűleg a 16. század. Akárcsak az előbb említett fazék, úgy ez is egyetlen ilyen példány.

    Már gyakoribb a kiöntőcsővel ellátott pereckulacs. Főleg szlávlakta területekről, Szerbiából8 és Közép-Oroszországból9, továbbá Egyiptomból10 ismeretes. Az oroszországiak főleg fajansz készítmények – kvasz számára – melyeknél a középső kerek lyukba jeget tettek. Ezek a 18. század végéről, illetőleg a 19. század elejéről valók.

    4. Számbelileg a legnagyobb csoportot – már csak azért is, mert a bronzkortól napjainkig, igen nagy területen elterjedve, számtalan alakban lépnek fel – a kancsók és korsók alkotják.

    A korsók közé tartozó edények közül mindenek előtt két igen érdekes darabot kell megemlítenem, melyek Olaszországban a Pesaro-melletti Novilaraban kerültek elő11. E vaskori korsóknak érdekességük, hogy a felsőbb nagyobb nyílás helyett két egyforma keskenyebb nyílás- ugyanolyan méretű, mint a kiöntőcső – szolgál a betöltés céljára (1. kép, 4). Az egyik korsó fülét női figura alkotja, a másiké egészen egyszerű.

    Olaszország középső részén általánosan és északi részén szórványosan, továbbá Svájcnak Olaszországgal határos részein elterjedt egy agyagkorsó forma, melynek felső nyílása fölött egy fül van alkalmazva, majd a kiöntőcső irányában, majd arra merőlegesen12. Neve brocchetto. Hasonló tehát a magyar ételhordó edényhez, a rötyké-hez, azzal a különbséggel, hogy a rötykének soha sincs kiöntőcsöve. A brocchettoban vizet vagy bort visznek magukkal a mezei munkára menő emberek. Két-három liter folyadék fér bele. Van ennek két nagyobb változata is, az egyik tíz liter körüli űrtartalommal, amely vízhordásra szolgál, a másik űrtartalma hatvan literig is felmegy és ezt olaj tartására használják. Ez utóbbiak elterjedési területe már jóval kisebb, mint a legkisebb űrtartalmú változatáé, mert csak Elba szigetén, továbbá Toscanában, Umbirában és Latiumban periferikusan, szórványosan található. Ugyanilyen edények ismeretesek a Földközi-tenger környékének több pontjáról a neolitikumból és a bronzkorból. Ilyeneket találtak Tirynsben13, Mykeneben14, Trójában15, Jalysosban és Athénben16. Kréta szigetén Kavusiban17, Courtesben18 (1. kép, 7), továbbá Phaestosban19. Észak-Thessáliában Gonnosban20, Diménniouban21. Hasonló szerkezetű agyagedény került elő a núbiai Dongola község mellett kiásott neolitikus Kermából22. Kiöntőcsövét marhafej alkotja (1. kép, 5).

    A kiöntőcsöves korsók egy másik csoportja két füllel van ellátva, melyek a kiöntőcsőre merőlegesen állanak. Ilyeneket Olaszországból ismerünk, ahol ma két alakban található meg. Az egyik Latium északi részén. Vetrella régi fazekasközponttól kiindulva terjedt el, a másik Latium déli és Campania északi néhány érintkező pontján terjedt el23. Mindkettő nagyobb mennyiségű víz hordására szolgál.

    Sok változatban ismeretesek azok a kancsók, amelyeknél a kiöntőcső az edény rövid nyakának tövénél kezdődik. Nagyobb számban Magyarországon az avarkori sírokból kerültek elő ilyenek24. Ugyanez a típus van képviselve Württembergben népvándorláskorabeli aleman sírokban25. Hasonló forma Olaszország középső részén még ma is használatos26. Elég gyakoriak azonban azok a kancsók is, amelyeken a kiöntőcső a vállrészből emelkedik ki. Ilyeneket ismerek a phaestosi ásatásokból27 (1. kép, 9) és Németország több vidékéről, így Tolkemitből28 (Kelet-Poroszország), Brandenburg területéről29, Kulmbachból30 és Creussenből31 (Felső-Franken), Grünzburgból32 (Schwaben), Weizackerből (Pomeránia)33, Hafnerzellből (Bajorország)34.

    Ugyancsak népes családot alkotnak a szűkebb nyakú kiöntőcsöves korsók. Korán megjelennek és a Földközi-tenger környékén még ma is nagy területen használják. Ásatásokból kerültek elő Ciprus szigetén35 (1. kép, 6.), a sardagnai Norából36, Magyarországon az avarkori sírokból37. Ma még használatos Palesztinában38, Jugoszlávia több pontján39, Bulgáriában40, Törökországban41, Olaszországban42, Romániában43, Algírban44 és valószínűleg több más ponton is.

    A kancsók, korsók és kannák között átmenetet alkot egy igen nagyszámú edénycsoport, melynek közös jellemzője, hogy az edény teste többé-kevésbé gömbölyű, nyakrésze azonban hol alacsony és bő, hol magas és szűk. Van köztük egy és kétfüles és fületlen. Főleg a neolitikumból és a bronzkorból ismeretesek nagyobb számban. Schliemann trójai ásatásaiból keletkezett gyűjtemény leíró katalógusa 39 kiöntőcsöves edényt sorol fel, és ezekből 31 darab ebbe a csoportba sorolható45 (1. kép, 8). Ilyenek kerültek elő Aufidenaban46, Thapsosban47, Phaestosban48 és ennek közelében49, Norában50, Japán több pontján51 és az észak-amerikai Arkansasban52.

    A kínai porcelánok között a kiöntőcsöves korsóknak, kancsóknak és a nyaknélküli kannáknak csodálatos formagazdagságát láthatjuk, és ugyanez áll Dél-Ázsia több vidékének fajansz-edényeire is. Ezeket azonban itt példának sem hozom fel, mivel egy magasabb ipar körébe tartoznak.

    Szépszámmal vannak kiöntőcsöves edények a fém-, de a faedények között is.

    Az itt felsorolt példákból röviden a következők állapíthatók meg: 1. korán, már a neolitikumban fellépnek, 2. majdnem minden korból kimutathatók, 3. nagy területen terjedtek el és 4. igen sokféle edényt láttak el kiöntőcsővel.

     

    II.

    Az Orsz. Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tárában több kiöntőcsöves edényt őriznek. Mielőtt a velük kapcsolatos kérdések tárgyalásába kezdenék, szükségesnek tartom rövid leírásukat adni, leltári számuk sorrendjében.

Kiöntőcsöves edények 2 képKiöntőcsöves edények 4 képKiöntőcsöves edények 3 kép 

   15729. Kancsó. Pécs (Baranya m.). Barna mázas. Magassága 29,8 cm. (2. kép, 2).

    17258. Korsó. Munkács (Bereg m.). Zöldmázas. Fülére merőlegesen kis kiöntőcső. Magassága 14 cm. (4. kép, 6.)

    17267. Korsó. Besztercebánya (Zólyom m.) Zöldmázas. Magassága 18,5 cm (3. kép, 3).

    42758. Ecetes korsó. Decs (Tolna m.) Barna mázas. Nyakán hüvelykezett zsinór dísz. Magassága 29,3 cm. (2. kép, 8).

    42759. Ecetes korsó. Váralja (Tolna m.). Sárgásbarna alapon sötétbarna foltok. Magassága 25 cm. (3. kép, 6).

    43254. Kancsó. Zámoly (Fejér m.) Zöld mázas. Szájnyílás feletti félfedelén 1856 évszám. Oldalán felirat 1856 évszám. Oldalán felirat: „Enek es gás pár Anyamester Takács Sándor bejárómester A ki eböl iszik váljon egéségére vivát vivát varga cé borunk ne vájon esteté Süveg János csinálto December nek 13 nap ján 1856 Dik Ez dendőben.” Magassága 21,5 cm (4. kép, 1).

    Kiöntőcsöves edények 6 kép46582. Korsó. Budapest (Pest m.). Találták a Mátyás-templom alatt. Felső része sárgászöld mázú, derekán alul mázatlan. Kora XVI–XVII. század. Magassága 21,7 cm. (5. kép, 3).

    51304. Korsó. Származási helye ismeretlen. Zöldesfehér alapon barna vonalas díszítmény. Magassága 25,3 cm. (3. kép, 2).

    52016. Korsó. Székesfehérvár (Fejér m.). Földből került elő. Fél oldala hiányzik. Felsőrésze zöldes másas, alsó mázatlan. Kora XVI–XVII. század. Magassága 24 cm. (5. kép, 4).

    62891. Ecetes korsó. Pöspökbogád (Baranya m.). Zöldesfekete mázú. Magassága 30 cm. (2. kép, 1).

    62892. Ecetes korsó. Püspökbogád (Baranya m.). Vállától felfelé zöldes mázas, lefelé mázatlan. Magassága 28,3 cm. (2. kép 3).

    62893. Ecetes korsó. Püspökbogád (Baranya m.). Barna alapon fehér, sárga, zöld és barna díszítmény. Magassága 28,3 cm. (2. kép, 5).

    78760. Kancsó. Kunmadaras (J.-N. K.-Szolnok m.). Zöld mázas. Szájnyílás félig fedett. Magassága 12,5 cm. (4. kép, 3).

    78762. Kancsó. Kunmadaras (J.-N. K.-Szolnok m.). Zöld mázas. Elülső és hátsó füle letörött. Csorba, ragasztott. Felirata: „B I Kónya János készítette 1844 esztendőben” Magassága 30,3 cm. (4. kép, 8)

    78764. Kancsó. Kunmadaras (J.-N. K.-Szolnok m.). Fehér alapon piros, zöld, kék magyar címeres-virágos díszítmény. Szájnyílás feletti félfedelen 1868 évszám. Magassága 27,5 cm. (4. kép, 9)

    78844. Kancsó. Tiszafüred (Heves m.). Zöld mázas. Füle letörött. Szájnyílás feletti félfedélen évszám 1904. Magassága 25 cm. (4. kép, 2)53.

    103039. Kancsó. Erdély. Fehér alapon kék virágdísz. Magassága 25 cm. (2. kép, 6).

    129288. Korsó. (Tolna m.). Sárga alapon zöld foltok. Magassága 25 cm. (3. kép, 5).

    129853. Pálinkás korsó. Sárpilis (Tolna m.). Sárgás alapon barna és kék pettyekből alkotott elszórt foltok. Füle és száj pereme letörött. Belevésett évszám 1868. Magassága 40 cm. (3. kép, 1).

    130837. Boroskancsó. Dunavecse (Pest m.). Zöldmázas. Szájfeletti félfedelén felirat: „1775 Simon János… fazika.” Pereme és szájnyílás feletti félfedele törött. Magassága 40 cm. (4. kép, 4).

    Lt. nélküli. Kancsó. Sárgásbarna mázas. Magassága cm. (2. kép, 4).

    Néhány kiöntőcsöves edény van a Veszprémi Múzeumban is. Ezek a leltári számuk sorrendjében a következők:

    Cs. 82. Csapos edény. Származási helye ismeretlen. Világosabb és sötétebb zöld mázas. Oldalán felirat: „Éljen a magyar haza 1 barátom ihatnál amint látom éljen a magyar Ez a tsapos fezék készült Segésdi Ferentzné számára 1850 dik esztendőbe. 1850 készült Veszprémbe.” Magassága 18 cm. (4. kép, 5).

    Cs. 83. Csapos edény. Csajág? (Veszprém m.). Zöld mázas. Felirata: „Anno 1842.” (Az edényben lévő cédula felirata szerint Sulmán János veszprémi fazekas mester készítette). Magassága 20 cm.

    Cs. 84. Kancsó. Devecser (Veszprém m.). Zöld mázas. Domború díszítéssel. Felirata: „Szeebő Imre Az 1840 Esztend, Ezen korsó készült Devetser m. Váralyábon Vörös István Fazekas Által Gyulakeszi Helység Bérájánok Számára”. Magassága 24,5 cm. (4. kép, 7).

    Cs. 91. Csapos edény. Balatonkenese (Veszprém m.). Sárga alapon barna foltok. Felirata: „Bodis Márton”. Magassága 20,5 cm.

    Cs. 208. Csapos edény. Nemesvámos (Veszprém m.). Zöld máza részben lekopott. Felirata: Készítté Bokka Sándor Nemés Gábor számára Április 25 dik 1880 Évben Azzövének az úr megtartója eszt is Ezsen kancsó belseje egéségel van tele akki iszik belőlle vájon az egésségére Vivát aki a bort nem szereti az a barátságot… (tovább olvashatatlan). Magassága 18 cm.

    A Néprajzi Tár kiöntőcsöves korsói közül három, a besztercebányai (lt. sz. 17267), a budapesti (lt. sz. 46582), és a székesfehérvári (lt. sz. 52016) nem tartoznak a mai népi munkák közé. A két utóbbiról a Történeti Tárban lévő és ásatásokból előkerült kiöntőcsöves edényekkel kapcsolatban fogok szólani. A besztercebányai darab korát teljes határozottsággal megállapítani nem tudom, de egy bizonyos, hogy nem magyar munka.

    A Néprajzi Tárban és a veszprémi Múzeumban levő és fentebb felsorolt kiöntőcsöves edények alakjuk szerint nyolc típust adnak. Hogy az egyes típusokon belül mutatkozó változatok ne nehezítsék meg az áttekintést, a könnyebbség okáért az alapformákat rajzban adom. (6. kép).

    I. típus. (6. kép, I). Ide tartoznak a Néprajzi Tár 15729, 42757, 42758, 62891, 62892, 62893 leltári számú és az utolsónak felsorolt leltári szám nélküli edények. Származásukat tekintve tehát összesen hat darabról vannak pontos adataink, melyekből kitűnik, hogy kettő Tolna megyéből, négy pedig Baranya megyéből való.

    II. típus. (6. kép, II). Ebbe a csoportba tartoznak a Néprajzi Tárnak 38040, 42759, 129288 és 129853 leltári számú darabja. E négy közül egy Pest megyének déli részéből, a többi három Tolna megyéből származik.

    III. típus. (6. kép III). Ebből a formából öt darabot ismerek. Mind a Néprajzi Tárban vannak 43254, 78762, 78764 és 78844 leltári szám alatt. Az öt közül három Szolnok megyéből, egy-egy pedig Heves megyéből való.

    IV. típus (6. kép IV). Ezek közül egy példány a Néprajzi Tárban (130837), négy pedig a Veszprémi Múzeumban (Cs. 82, 83, 91, 208) van. Az utóbbi négy kivétel nélkül Veszprém megye területéről való, az első pedig Pest megyéből.

    Az V–VIII. típusokból mindezideig csak egy-egy példány imsretes, amiért is ezekből távolabbi következtetést levonni nem lehet.

    A több példánnyal képviselt első négy típus a szerkezeti hasonlóság alapján két csoportot alkot és pedig egyiket az I. és II. a másikat a III. és IV.

    Az I. és II. típus közös jellemzője a hangsúlyozottabban összeszűkülő nyak és az edény vállrészéből kiemelkedő kiöntőcső. A III. és IV. típusnál viszont a legszembetűnőbb közös vonás a szájperemből kiemelkedő kiöntőcső és az ebből következő szájnyílás feletti félfedél.

    Amilyen határozott a hasonlóság edényeinknél a csoportokon belül, illetőleg a különbség a csoportok között, ugyanolyan összefüggést, illetőleg elkülönülést találunk területileg. Az I. típusba tartozók származási helye Pécs, Püspökbogád (Baranya m.) és Váralja, Decs (Tolna m.). A II. típus edényeinek származási helye Váralja, Sárpilis (Tolna m.) és Kiskunhalas (Pest m.). E két típus edényei tehát nem csak egymással határos területről ismeretesek, hanem Tolna megye területén egymás mellett jelennek meg. Ugyanez áll azonban a III. és IV. típus edényeire is. A IV. típus öt ismert darabja Balatonkenese, Csajág, Nemesvámos (Veszprém m.) és Dunavecse (Pest m.) helyekről származik, míg a III. típus Kunmadaras (Szolnok m.), Tiszafüred (Heves m.) és Zámoly (Fejér m.) helyekről. Amíg tehát az előbbi csoportnál Tolna megye a közös előfordulási terület, addig az utóbbinál Pest és Fejér megye. Mindezek az eredmények természetesen csak az előttem eddig ismert anyagra vonatkoznak és a további kutatások ezen a téren az eddig vázolt és az alább következő eredményeket még sokban és esetleg lényegesen is megváltoztathatják.       

     

    /1/ Lelőhelye Draschwitz, Mutzschen mellett, Szászország. Ma a Städt, naturwissensch. Samml. Chemnitz-ben. Közli Wilke: Kulturbeziehungen zwischen Indien, Orient u. Europa. Leipzig, 1923. 25. l. 30. á.

    /2/ Közli Wilke: u. o. A. Roa: Prehist. pottery from Tinevelly: Archeol. Surway of Indie 1903/4. 158. l. LVI. t. 13. á. nyomán.

    /3/ Lelőheyük a Finalmarina mellett Grotte delle arene candide, Liguria. Közli: Hoernes: Urgeaschichte der bildenden Kunst in Europa. Wien, 1925. 253. l. a Jahrbuch für Altertumskunde, Wien, V. 1911. 1–10. á. nyomán.

    /4/ Lelőhelyük Mainz. Städt. Krankenhaus Pav.14 és Pav. 3. Közli Behrens-Brenner: Ausgrabungen im Legionskastell zu Mainz während des Jahres 1910. Mainzer Zeitschrift VI. 1911. 94. l. 20B. á. 21–21a. szöveg 96. l. és 94. l. 20A. ábra 2–2a. szöveg 99.l.

    /5/ Behrens-Brenner: id. m.

    /6/ Lelőhely Mainz, Klara-Koster, Flachsmarktstrasse. Közli Lindenschmit: Vermehrung der Sammlungen 1904/5. Mainzer Zeitschrift I. 1906. 71. l. 6. á. 1a. szöveg 72. l.

    /7/ Lelőhelye u. o. Közölve u. o. 6. á. 3. „Es ist eine Art von Feldflasche mit kugeligen Körper ohne Fuss, zwei kurzen seitlichen Henkeln und kurzer Ausgussröhre dicht bei dem Einguss. Die eine, hintere Seite war glatt, die vordere dagegen mit konzentrischen Ringen verziert. Die allgemeine Form ist uralt und geht bis in die römische Zeit zurück. Bestimmte Anhaltspunkte zur Feststellung des Alters des vorliegenden Stückes sind nicht gegeben; ich glaube, dass es dem 16. Jahrhundert angehört.”

    /8/ Haberlandt. A.: Volkskunst der Balkanländer. Wien 1918. VIII. t. l.

    /9/ Peasant art in Russia. Szerk. Ch. Holme The Studio, London 1912. 162. ábra. – Bossert, Th.: Volkskunst in Europa. Berlin 1938. 116. tábla 13. és 17. ábra.

    /10/ Néprajzi Tár. Lt. sz. 26553.

    /11/ Brinzio, E.: Necropoli di Novilara. Mon. Ant. acc. Lincei. V. 85. l. XIII. t. 10. és 19. á.

    /12/ Scheuermeier, P.: Wasser• und Weingefässe im heutigen Italien, Bern, 1934. 20. és 30. l. – Bossert, Th.: id. m. 37. t. 10. á.

    /13/ Schliemann, H.: Tyrins. Leipzig, 1896. 133. l. 29. á.

    /14/ Schliemann: id. m. 133–134. l.

    /15/ U. o.

    /16/ U. o.

    /17/ Boyd, H. A.: Excavations at Kavousi, Crete, in 1900. American Jour. of arch. 1901. 125. l. II. t.

    /18/ Halbherr, F.: Three Cretan Necropoleis: Report ont he Researches at Erganos, Panaghia and Courtes. American Jour. of arch. 1901. 259. l. IX. t. 16. a.

    /19/ Pernier, L.: Il palazzo de Phaestos. MOn. Ant. Acc. Lincei. XII. 1902. 9. l. 9. á. – Savignoni, L.: Scavi e scoperte nella necoropoli die Phaestos. Mon. Ant. Acc. Lincei. XIV. 501. l. 107. á.

    /20/ Wace – Thompson: Prehistoric Thessaly, Cambridge, 1912. 143. á.

    /21/ Tsounta: Proistorikai Akropoleis Dimméniou kai Seskol u. Athen 1908. 67. á.

    /22/ Menghin, O.: Weligeschichte der Steinzeit. 439. l. a Reisner: Excavations at Kerma Hardvard African Studies 5–6. Cambridge, U. S. A. 1923. nyomán.

    /23/ Scheuermeier: id. m. 20. l.

    /24/ Horváth Tibor ismerteti ezeket Az üllői és kiskőrösi avar temető című munkájában (Arc. Hung. XIX. Budapest, 1935.), melyben elsőnek foglalkozik az avarkor kerámiájával. Felsorolását adja mindazoknak, melyek előtte ismeretesek, így a kiskőrösi temető 3. sírjából (XXXIX. t. 3), a győri temetőből kettőt (XLI. t. l. 2), továbbá lelőhelyük szerint Csökmőt, Szentandrást, Jutast, Szőreget, Baart (XLVI. t. 2), Kápolnásnyéket (XLVI. 3.), Előszállás-Öreghegyet, Dunapentelét, Nyárádot (22. kép), a gátéri temetőből 3 darabot (23. kép, 1, 2, 3), Bugacot (24. kép). Horváth munkájában nem ábrázoltak közül a csökmői Hampel: Alterthümer III. 273. tábla, a szentandrási Hampel: Alterthümer I. 135. l. a jutasi Rhé – Fettich: Jutas und Öskü. 9. és 14. kép, a szőregi Móra: Néprajzi vonatkozások, Ethongraphia, 1932. 66. l. című munkákban találhatók. Ezekről az edényekről Horváth az alábbiakat mondja: „… szürkeszínű kifolyócsöves erények rokondarabjait részben Nyugat-Európában, frank és aleman területeken, részben pedig Itáliában, a longobárd emlékek között találjuk meg. Veeck szerint az alemanok ezeket az edényeket a frankoktól vették át, akik viszont a Rajna vidékén magas fokot elért római agyagművességtől tanulták”. (90. l.) „A frank és aleman területeken eddig sokkal több csöves edény került elő, mint a longobárd Itáliában, hol a testonain kívül másikat nem is ismerünk. A nyugat-európai és itáliai vizsgálatoknak kell megállapítani, hogy a longobárdok részéről nem csupán egyszerűá átvételről van-e szó. A jutasi és kápolnásnyéki edények mindenesetre közelebb állanak aleman és frank edényekhez, mint a testonaihoz. Számolnunk kell azzal az esettel is, hogy a magyarországi korsók, mint edényformák, a Rajna vidékéről először Itáliába kerültek s onnan jutottak el az avar birodalomba.” (92. l.) A magyarországi avar-kor kiöntőcsöves edényeinek kérdésével külön tanulmányban fogok foglalkozni a Folia Archeologica-ban. 

    /25/ Veeck: Die Alemannen in Württen berg, Berlin – Leipzig, 1931. 18. t.

    /26/ Scheuermeier: id. m. 18. ábra és 13–14. fénykép.

    /27/ Pernier: id. m.

    /28/ Heym, W.: Das bäuerliche Geschirr im Regirungsbezirk Westreussen im geschichtlicer Zeit. Jahrbuch für hist Volkskunde III–IV. Berlin, 1934. 85. l. 27. t. 14. á.

    /29/ Linder, W.: Mark Brandenburg. Deutsche Volkskunst II. München – 65–66. á.

    /30/ Ritz, J.: Franken. Deutsche Volkskunst VI. München – 135. á.

    /31/ Ritz: id. m. 142. á.

    /32/ Grőber, K. Schwaben. Deutsche Volkskunst. V. München 1925. 74. á.

    /33/ Adler: Pommern. Deutsche Volkskunst. XI. München.

    /34/ Karlinger, H.: Bayern Deutsche Volkskunst IV. München 1925. 135. á.

    /35/ Hoernes: id. m. 341. l. Munch: Kupferzeit, 138. l. 58. á. nyomán.

    /36/ Patroni, G. Nora. Colonia fenica in Sardegna. Mon. Antichi. Acc. Lincei XIV. 109. o. XIX–XX. t. 5. á.

    /37/ Horváth idézett munkájában több e csoportba tartozó korsó lelőhelyét említi. Ilyen került elő Győrött a 121. sírból (XLI. 4) és egy, melynek sírszáma ismeretlen (XLI. 5), Bozótmindszentről (18. kép). Ilyet közöl Balogh Albin „Mindennapi élet Szent István korában” című tanulmányában (Szent István Emlékkönyv. Budapest, 1939. 569. l.) Szobról. Újabban Szebény (Baranya m.) avar-kori temetőjéből került napvilágra egy példány. Érdekességük ezeknek az edényeknek, hogy meglepően kicsi, kerek fülük van. Ebből Hampel és Horváth azt a következtetést vonták le, hogy tulajdonképpen fémedények utánzatai. 

    /38/ Tulajdonomban van egy kiöntőcsöves korsó, mely a Jordán-folyó környékéről származik és a XIX. század második feléből való.

    /39/ Haberlandt, M. – Habarlandt, A.: Die Völker Europas (Stuttgart, 1928.) 508. l. 298. ábrán mutat be egy tipikusan balkáni formát Bosznia Kiseljax nevű helységéből. Haberlandt A. tévesen „Schnabelkanne” néven jelöli meg, holott a szakirodalomban ezen megjelölés alatt nm kiöntőcsöves edényt ismernek, hanem olyan korsót, melynek szájrésze csőrszerűen meghosszabbított. Az itt bemutatott teljesen megegyezik az Orsz. Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tárának 51311. számú edénye, mely származását illetőleg kétségtelenül boszniai. – Ebbe a csoportba tartozót, de más változatot őriz ugyancsak Boszniából a Néprajzi Tár több példányban. – Haberlandt, A.: Volkskunst der Balkanländer. (Wien 1918) VIII. t. 12. – Bossert, Th.: id. m. 73. t. 6. és 7. á. – Ebbe a csoportba tartozó igen díszes korsók vannak a Néprajzi Tárban Ó-Szerbia Sumádia nevű vidékéről 127405 és 127406 lt. számok alatt.   

    /40/ A Néprajzi Tárban több darab.

    /41/ U. ott több darab főleg Konstantinápolyból.

    /42/ Bossert: id. m. 55. t. 5. á. – Scheuermeier: id. m. 17. szövegábra és 1. térkép. – Peasant art in Italy. The Studio (London 1912). 412. á.

    /43/ Slätineanu Barbu: Ceramica Româmească Bucureşti 1938. Fig. 58, 63. Pl. XIX. d, XXI. b, XXII. a, XXIII. c, XXV. b.

    /44/ Néprajzi Tárban 21619 lt. szám alatt.

    /45/ Schmidt, H.: Henrich Schliemanns Sammlunk trojanischer Altertümer (Berlin 1902). Leltári számuk: 390–392, 495, 555, 588, 860–862, 1730–1734, 1738. 2175–2180, 2252, 2757–2765. Kivétel nélkül a II–V. települési rétegből származnak és pedig a 862. számig az első technikai periódushoz, vagyis csak kézzel formált edények csoportjához, tehát a legkorábban fellépő edénytípusok közé tartoznak. De előfordulnak később a 2. technikai periódusban, amikor a kézzel formált edények mellett fellépnek korongolt edények is (pl. 1730–1748 számúak), sőt a harmadik technikai csoportban is megtaláljuk ezeket, amikor már csak korongon készültek.    

    /46/ Mariani, L.: Aufidena, Mon. Antichi. Acc. Lincei. X. 225. l. 36c ábra.

    /47/ Orsi, P.: Thapsos. Mon. Antichi. Acc. Licei. VI. 89. l. V. t. 12.

    /48/ Mosso A.: Ceramica neolitica di Phaestos e vasi dell’epoca minoica primitiva. Mon. Antichi Acc. Lincei. XIX. 141. l. 44. á.

    /49/ Paribeni, R.: Riserche nel sepolcreto di Haghia Triada presso Phaestos. Mon. Antichi. Acc. Lincei. XIV. 677. l. 8. á.

    /50/ Patroni: id. m. XIX–XX. t. l. á.

    /51/ Schnell, I.: Prehistoric finda from the island world of the Far East. The Museum of Far Eastern Antiquities Stockholm. Bulletin No. 4. Stockholm 1932. 15. l.

    /52/ Holmes, W. H.: Aboriginal pottery of the Eastern United States. 20th annual report of the Bureau of American Ethnology. 1898–99. Washington 1903. XVIII. t. a, b, c.

    /53/ Viski K.: Tiszafüredi cserépedények. Budapest 1932. 86. ábra.

     

    – folytatjuk –

     

    Ethnographia-Népélet, A Magyar Néprajzi Társaság Folyóirata; LI. évf. 1940. 2. szám.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf