Várregék és mesés várromok I. Ajnácskő

Eredetét a monda a magyar honfoglalás idejére, a 890-es évekre teszi, nevét Huba vezér lányától, Hajnácskától származtatja. Való, hogy a középkori iratok általában Hajnácskő várának emlegetik. A vár valószínűleg a XIV. század elején épült, írásban először 1334-ben említik. 1410-ben a Széchenyiek, majd a Salgaiak birtokában van. Salgai Istvánt Zsigmond király hűtlenséggel vádolta, ezért 1424-ben elvette tőle a várat, s Ajnácskő egy ideig királyi tulajdon volt. Urait sokszor cserélte. 1438-ban a Palócziak kapták zálogba. A vár alatt levő falu ekkortájt terjeszkedett, nagyobbodott. 1540-ben Balassa Menyhért szerzi meg a várat. A vár sohasem volt nagy kiterjedésű, a török idők alatt azonban fontos erődítménnyé vált a törökök ellen. A törökök 1546-ban elfoglalták, egészen 1593-ig az övék volt. 1595-ben a Lorántffy családra szállt Ajnácskő vára és a hozzá tartozó uradalom. Később egy másik neves Gömör megyei család, a Széchyek egy tagja, Széchy György foglalta el a várat 1619-ben. Széchy György Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek volt az egyik vezére. 1645-ben újra a török ült be a várba. Majd amikor a törököt a várból ismét kiverték, parancsnoka, Hasszán bég felgyújtotta Ajnácskő várát s a falut. A vár azóta romokban áll; a maradéka – ahol helyőrség még meghúzódhatott – 1703-ban égett le. Soha nem építették fel többé, ma már csak néhány fala áll. Az Ajnácskőt körülvevő hegyek évmilliókkal ezelőtt működő vulkánok, tűzhányók voltak. Az egyik hegyet ma is Pogányvárnak nevezik: ennek tetején valaha bronzkori népek építettek maguknak erősséget.

     

    Sok-sok évmillió telt el azóta, hogy a dél-gömöri Ragács, Pogányvár, Szárkő, a szomszédos nógrádi Salgó vagy Somoskő szikrázó tűzhányóként emelkedett ki a mélyből. Afféle kölyökvulkánként két apró lávatömb is közibük férkőzött, amelyre az idők múlásával Sőreg és Ajnácskő vára épült. Az alacsonyabbik sziklaágy Sőregnek jutott, a magasabbikra Ajnácskő tornyai kerültek. Ha nem sajnálod a fáradságot, kedves olvasó, erre utazván mássz fel e várak gyér maradványaihoz: eléd tárul az egész Medvesalja minden erdejével, rétjével, szántójával, kicsi falvaival s a mélyben a fürge Gortva patakkal. Olykor a nyugalom vidám évei, máskor a harci zaj évtizedei váltak úrrá a völgykatlanokban. Öreg emberek még hajdani Anna-bálokra is emlékeznek az ajnácskői savanyúvíz otthonában, a fürdőház nagytermében. A csípősen pezsgő csevicekút vigadtak forró július évadján nekipirult gömöri, nógrádi, hevesi urak s asszonyságok, kötöttek, oldottak vidám s bús szerelmeket. Rég elapadt már a savanyúvízforrás, be is tömették, helyét is csak sejtik az utódok mostan.

    A háromsapkájú Karanccsal s méltóságos Mátrával ölelkező Medves hegység neve nem ok nélkül rejti a medvét: valaha farkas látogatta, medve járta erdőség sűrűje volt ez a táj. Ma Cseres hegység a neve e dombvilágnak, s méltán: cseres tölgyesek borítják a halmokat fel a horizontig. Pogányvár bozótos tetején vulkáni kráterteknő lapul, körötte várat is emelt bazaltkőből az antivilágban az ember, de a lakóhely kövei rég összekeveredtek a bazaltomladékkal, a sziklává vált lávával. S mivel az erre is foglaló magyar nép már csak ezt látta emberi emlékezetül, holmi pogány törzsek munkájának vélte. Majd ők is áldoztak a mohos falak között titokban: sámántűz lobogott, táltos éneke s csörgőjének csengése kísérte a láng sistergését a rejtve még pogánykodó elődök áldozó estjein.

    Ajnácskő mondája is e pogány magyar ősökről szól még:

    Amikor Árpád, alászállván népével a Kárpátok hágóin, hű vezérei között nagy osztozást rendezett, a Sajó vidékét Bors vezérnek adta, a Mátratáj Abának, a Rima környéke Hubának jutott. Került föld mindenkinek gazdagon.

    Tetszett Huba vezérnek, mind egész népének a tájék, az őket illető rész, a megannyi termékeny völgy, legeltetésre alkalmas rét, makkoltatásra késztő erdőség, erdőben a vad, vízben a hal. Vonult is a törzs minden családja a kedves és hasznos táj ölén vidáman előre, s amint az szokásban volt: a vezér az alvezéreknek tovább osztott a földből. Nem volt akkor sem írás, sem pecsét, karjának lendületével mutatott hol erre, hol arra, ennyi elég volt a kijelöléshez.

    Így értek el estére egy szépnek tetsző várhoz a Gortva patak partján. Meg is ostromolták, hajnalra bevették. Gedő vitéz döntötte be a kaput, ő lépett elsőnek a várba. Meg is kapta a várat, Gedőről nevezték is el, a széles környék is az övé maradt.

    - Amíg el nem ér bennünket a naplemente – mondta Gedőnek Huba vezér –, tiéd az egész tartomány.

    Ekképp vonult tehát tovább családostul, szekerestül, jószágostul Huba vezér népe. De, hogy el ne felejtsük, a vezérrel együtt szépséges lánya is. Oly szépséges volt, oly hamvas és kedves, hogy a hajnalpírról kapta nevét is: Hajnácskának hívták. De nemcsak szép volt a leány, hanem bátor is, vitéz is, lovát kellemmel megülő, fegyverforgatásban kiváló.

    Mentek tehát a népek tova-tovább honfoglalásra, várva, kinek mit hoz a következő s a megannyi rákövetkező nap, amikor az egyik völgyszoros hirtelen kitágult, s elébük tűnt egy még ragyogóbb vár, mint amilyet tegnap Gedő vitéz kapott.

    - Jaj de szép várkastély odafenn a dombon! – kiáltotta Hajnácska. – Édesapám, én semmit sem kérek tőled mást, csak ezt a várat, ezt add nekem! Igyekeztem méltó lányod lenni harcban s pihenőben, azt hiszem, megérdemlem! Ha bevesszük ezt a várat is, hadd legyen enyém.

    Huba vezér szerfölötte szerette a lányát, jó szívvel teljesítette volna is a késést, de nem tehette.

    - Kérj valami mást, leányom, ez az egy, amit meg kell tagadnom tőled, hiszen nem játszhatom a szavammal, Naplementéig haladva, az egész tartományt Gedő vitéznek ígértem. Az övé.

    - Uram! – rúgtatott mellé pej lován Gedő vitéz –, add a lányodnak, én kérlek rá. Lemondok a várról, legyen az övé, ha úgy tetszik neki. Elég nekem Várgede.

    - Szavamat nem szegem – rázta a fejét Huba vezér –, de, mivel olyan szépen kérleltek, hát legyen, nem bánom. Kapja Hajnácska a várat, de te, Gedő fiam, kapjad meg lányom kezét is. S legyen ennek a sziklavárnak a neve Hajnácska köve, Hajnácskő.

    Így is történt. A vár Hajnácskáé is lett, Gedő vitézé is. Ajnácskőn tartották a menyegzőt, lakni Várgedében laktak. Gyermekük három született. Az egyik fiú kapta Ajnácskőt, a másik Várgedét, a leányka pedig Sőreget.    

     

    Forrás: Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf