ifj. Gyurátz Samu: Az én jó tanítómnak!
/Hajas Kálmánnak/
Isten és Szüleim
Után azt mondhatom,
Hogy jó tanítómnak
Legtöbbel tartozom.
Hogy mily tartozás ez
Tudja, ki ismeri,
És hogy mivel lehet,
Kell azt törleszteni.
Tíz éve már annak,
Hogy az iskolába
Én tanulni jártam
Hozzá utoljára;
Mit Tőle tanultam,
El nem is feledtem,
Az életben máris
Sokszor hasznát vettem.
Tíz év óta minden
Megavult, változott
Új iskola épült:
De Ő régi maradt.
Kicsiny diákjait
Most is úgy szereti,
Hogy van talán köztük
Kit nem úgy szülei.
Nem soká tanít már,
Mert az iskolától
Saját akarata,
S Isten jóvoltából
Búcsúzik: de azért
Itt marad közöttünk,
Szeressük mink is úgy,
Mint Ő szeret bennünk.
Most ünnepelték Őt
Nagyok és kicsinyek,
Hálátlan iránta
Hát én sem lehetek;
De mit adjak néki,
Mivel jutalmazzam?
Tán az lesz a legszebb,
Mit Tőle tanultam.
Bokrétát kötöttem
Szép kék nefelejtsből,
Tisztelet-, becsület-,
Igaz szeretetből.
Ezt adom hát néki,
Bár ez is csekélység;
Áldja meg több jóval
A gazdag Istenség!
1914