Reményik Sándor: A legrögösebb út

    Imre Sándornak, volt tanítómnak, 
magános magyar út vándorának - 
hálás szeretettel 
 
    Emlékszem, épp tizenhat éve már, 
Hogy átléptem a nagy Élet-kapun. 
Áldással, békességgel elbocsátott 
A kolozsvári ős collegium. 
Emlékszem: épp tizenhat éve már. 
Künn a kertben zsongott az alkonyat 
S a levegőben reszketett a nyár, 
Hogy utolszor a katedrára léptél: 
Vizsgák után - búcsúztató tanár. 
Megilletődtünk, mert megilletődtél. 
Azután szépen, egyszerűn - beszéltél, 
Halálos-komolyan: 
Az életnek, s a magyar életnek, haj! 
Két kárhozatos, örök útja van. 
Az egyik lejtőn iramlik alá, 
S halál-futását mi sem köti meg. 
A másik mindíg kötve tartaná 
Egyenes úton is a kereket. 
Így szóltál akkor. És minden igédnek 
Summája volt e végső tanítás: 
"Aki ezt megérti, az nem lehet 
Sem Pató Pál, sem Hübele Balázs." 
 
    Én Istenem, hol van már az a nyár, 
És az az alkonyat, 
Romok, sírok és lavinák alatt?! 
De én romok és lavinák alól 
Idáig hallom akkori szavad. 
Mi minden jött azóta! 
Először jött a megkötött kerék. 
Azután hajrá, jött a rohanás! 
És sírba hullott millió derék... 
Aztán: megint a megkötött kerék. 
Az elátkozott, társtalan magyar 
Legtöbb sebet mégis egymáson ejtett. 
És nem tanult - és nem felejtett. 
 
    A tied volt a legrögösebb út. 
Mert rajtad nem fogott a magyar átok, 
Mert életedbe vitted tanításod: 
Azért hajszoltak, azért martak vérig 
A Hübele Balázsok s Pató Pálok, 
Te a kereket akkor kötötted meg, 
Amikor kötni kellett
S mikor lehetett: hagytad szabadjára. 
Így nő az ember belül óriást, - 
Így veszt el rangot, címet, befolyást, - 
És így marad magára... 
 
    Magára? - Nem, magadra nem maradsz. 
E keserves, magános magyar út, 
E legrögösebb út 
Kálváriákon kanyarodik át. 
De ott állanak egy-egy állomásán 
A Martinuzzik, Széchenyik, Tiszák. 
Kiket a vak párt-düh nem állhatott, 
S való mivoltukban csak az idő, 
És a különbek lelke láthatott. 
 
    Használni a nemzetnek - bármi áron, 
Munkát keresni és kötelességet, 
S a lényeget, - túl minden változáson. 
Ez az az út, 
A legrögösebb út. 
Te erre léptél, már azon a nyáron! 
Hol van már az a nyár 
És az az alkonyat 
Romok, sírok és lavinák alatt?! 
De én romok és lavinák alól 
Idáig hallom akkori szavad.

Budapest, 1924. május

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf