Orbán Ottó: Cantio optima

Siralmas énnéköm így megöregednem
porrá őröltetnem testben és lélekben.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Napjaim fele nyelvharapó rángás,
napjaim más fele béna ágyon fekvés.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Ez világi élet szememben így rút,
pokolba vivő út, dögvész, mérgezett kút.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Ki háltam valaha sikogató lánnyal,
most hálok csak a meddő orvostudománnyal.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Nászunkon nyerítve hahotáz az ördög,
ki teszi, hogy éjjel horkolok és hörgök.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

S rémálmot bocsát rám: valami fekete tárna
mélyén rőt derengés, kapuja sarkig tárva.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Írtam ezt a verset kórházból jövőben,
nem bízva csodában, fényesebb jövőben.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

Csak az ezüstfejű botban; ő tette, hogy el nem estem,
mikor megszédültem az ezredvégi Pesten.
Vajon s mikor lészen én szabadulásom?

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf