Hontvári Szabó Lajos: Mementóul

Óh, hogy sajnállak, szánlak titeket,
Akiket hiú világ hiteget:
Kik szívetekből gyermeket, hitet
Kontár kezekkel, haj, kiölitek!...

Mert nem tudjátok, óh, hogy ki a gyermek, -
Hogy szíve égbe öntudatlan gerjed:
Szíve Istenből egy gyémánt darab
S boldog, boldog, mert Istenben marad!...

Mert nem tudjátok, hogy a gyermek Isten
Boldog követje földön: e kietlen,
Kalmár világban – holnap-hirdető!...
Nem tudjátok, hogy: Gyermek a jövő!...

Óh, hogy szánom a meddő szíveket,
Akiket ezer világ hiteget:
Csak – mire ember szíve mindig vágyott, -
Csak azt az egy, szent gyermek-szívvilágot

Nem ismeritek meg soha-sohasem
S nem sóhajthatják: Édes gyermekem!...
Úgy, mint ahogyan sóhajthat az Isten,
Mikor szívére ráborulhat itt lenn

Egy benne bízó, boldog gyermeke…
(Óh az, ki tudja, hogy nem, nem mese:
Szentség, ítélet, Isten, szeretet!...)
Ki áldja, várja – óh, a gyermeket!...

1941