Balassa Bálint: Búcsú-ének hazájához
Óh én édes hazám, te jó Magyarország!
Ki keresztyénségnek viseled paizsát;
Viselsz pogány vérdel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola! immár Isten hozzád.
Egriek! vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti:
Istennek ajánlva légyetek immár ti.
Ti is ráró-szárnyon járó hamar lovak!
Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek s hol penig szaladnak, –
Adassék egészség már mindnyájatoknak.
Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katona találmány, új forma ékesség,
Seregben tündöklő és fénylő frissesség,
Én tőlem, istentül légyen már békesség!
Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem, –
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jó tétemről nevem!
Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező!
S fákkal, kősziklákkal bűvös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár s jószerencse-leső, –
Legyen Isten hozzád sok vitézt legellő!
Igaz atyámfia s meghitt jó barátom!
Kiknél nyilván vannak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe, hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!
Ti penig szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként, égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek!
1589