Erdős Gábor szeminarista, honvédvadász és két sorstársa

Szatmár megyei Patóháza községben 1827-ben született, hol édes atyja gör. kath. lelkész vala; felsőbb iskoláit Szatmárott és Egerben végezte, 1847-ben Ungvárott kispapnak vétetvén föl, Nagy-Szombatba küldetett az ottani prímási szemináriumba.

    1849-ik évi január havában önként beállott az I-ső honvéd vadász ezredbe, melynek Ormay Norbert volt az ezredese. Vagy két hónapot Nagyváradon és Debrecenben az alakulás és felszerelés miatt eltöltvén, az ezrednek I. és II. századát, melyben Erdős is volt, Ungvárra és onnan Turia-Remetére rendelték az ott levő vasgyár őrzésére, melyben ágyúgolyókat öntöttek a magyar ágyúk részére. Ezen két századhoz mozgó nemzetőrök és ungi szabad csapatbeli lovasok csatlakozván, innen Bárfára és innen a szomszédban levő lófalvi (Koblina) táborba rendeltettek, hová még más két honvéd gyalog zászlóalj, huszárok és tüzérek érkeztek. Az ott levő tábor főparancsnoka Dembinszky lengyel tábornok, dandárparancsnok pedig Lázár Vilmos, az aradi vértanú volt.

    Bártfa és Lófalva közt összeütközésök volt a muszka táborral, de a csekélyebb magyar tábor azzal nem mérkőzhetvén meg, kénytelen volt hátrálni. – Lemesánynál ismét volt egy kis csatájok, győzelemmel ugyan, de azért hátrálniok kellett, és így több apró csatát harcolva, Miskolc-, Szolnok-, Kecskemét- és Nagykőrösön keresztül Szegedig hátráltak, ahol a muszkatábor már nem követte őket. Itt egy pár hetet pihenvén, átkeltek a Tiszán és Szőregnél állást foglaltak. Haynau 80 ezernyi táborával aug. 5-én támadta meg a magyar tábort, itt erős volt a küzdelem, de estefelé a magyar tábor meghátrált, Temesvár felé húzódva, hol aug. 9-én ismét csatájuk volt, de a magyar tábor szétveretvén, egy része Lugosra vetődött, onnan a két századnak a maradványát, melyben Erdős Gábor is volt, az orsovai vonalra rendelték, hogy az ott lévő székely zászlóalj, egy század lovasság s néhány ágyúhoz csatlakozzanak. A mehádiai fürdőben ismét megküzdöttek Haynau előörseivel, és hatalmasan meg is verték aug. 23-án, de még azon éjjel Orsovára mentek, és másnap reggel fájdalmas szívvel a határt átlépték s Oláhországban a töröktisztek által fogadtattak, átadván nekik fegyvereiket, és másnap Turn-Severinen keresztül Kálefátra kísértettek, onnan a Dunán által Widdinbe, ahol tábori sátrakba helyeztettek el.

    Néhány hét múlva Hauslab oszt. generális oda megérkezett és amnesztiát hirdetve, sokan haza jöttek, de Erdős ott maradt; s az ott maradtakkal Sumlára mentek, velök volt Kossuth Lajos is és több magyar tábornok. Egy évig a török kormány tartá őket élelemmel s ruházattal, de azután útlevéllel és egy kis úti költséggel ellátva, szabad utat adott nekik.

    Erdős Gábor nehány társával Várnára ment, s ott egy német szabómesternél szabóságot tanult, s azzal egy évig tengette életét; de szemei meggyengülvén Konstantinápolyba ment, s ott egy német kereskedőből alakult kaszinóban beállott pincérnek, később margér lett belőle, a németek tudván, hogy ő menekült, méltánylattal voltak iránta.

    Kegyelmet nyervén, 1853. aug. 23-án érkezett vissza szüleihez. Büntetésből bellebezve lőn Apa községbe, honnan távoznia nem volt szabad. 1854. január hó közepén Albrecht fg. akkori kormányzó rendeletéből elfogatott éjjel és Nagy-Bányára vitetett, hol egy hónapig bebörtönözve volt; innen Nagyváradra kísérték a zsandárok hol imét két és fél hétig vala a várban elzárva, ahonnan kiszabadulván, végleg megmenekült a további zaklatásoktól.

    Ma Borhídon földbirtokos.

    Ugyancsak az ungvári gör. kath. papnöveldéből az Ormay vadászcsapatba léptek, s így a fentebb említett hadjáratban és harcokban részt vettek még a következő kispapok:

Antalóczy Antal

Mint másodéves teológus állott a haza fegyveres szolgálatába. A szabadságharc lezajlása után pappá lett, s mint ilyen halt el. Hol? Nem tudhattuk meg, valamint egyéb életrajzi adatait sem.

Mihálka Gábor

Máramaros megyei Konyha községben született. A világosi fegyverletétel után, világi pályája lépett, s mint kir. járásbíró halt el Felső-Visón.

    Róla sem sikerült többet megtudnunk.

    Itt megjegyezzük, hogy az ungvári gör. kath. papnöveldéből huszonöt kispap lépett önként a haza védőinek soraiba, kiknek azonban sem neveiket, sem tetteiket eddig nem sikerült kipuhatolnunk, miért is ez alkalommal is tisztelettel felkérjük azokat, kik e derék, hazafias kispapokról valamit tudnak, szíveskedjenek az adatokat velünk közölni, hogy azokat a jövő kötetben közölhessük, s így tiszteletre méltó neveiket megmentsük az enyészettől a hazai történelem számára.