Mécs László: Juhász Gyula

Vidéki város útján lépdelek.
Az őszi napfényt csöndben élvezem.
Elnézek arcot, hulló levelet,
vándorbotot fog nyugtalan kezem.

Egy címtáblán ez áll: JUHÁSZ GYULA.
Alatta hízott, címeres ökör.
A boltajtóban áll a bolt ura:
nagy hús-ember, kit semmi sem gyötör.

Köténye véres, tárcája teli
bankókkal: bambán-boldog bácskai.
Az utca népét gőggel nézdeli,
nincsenek lélek-sebző álmai.

Minden névnek külön varázsa van,
a név megüt! Juhász Gyula! Finom
poéta volt, halkléptű, társtalan,
golgotázott sok képzelt kínon.

Családtalan csavargó, kékszemű.
Kallódó élet kiskocsmák zugán,
kinek lakzija volt a kismenű,
s nem vágyott bankós boldogság után.

A költészet mákszirmú nevetés,
mákony csurran belőle s ópium:
– madárijesztő volt e mákvetés
között kopottan s csöppet sem hiún.

Madárijesztő-melle: méla báj
kis fészke volt, hol vágyas szív lakott;
– jó, hogy nincs lélekvándorlás: e háj-
tömegből most hogy törne ablakot?!

A hentes unja merengésemet,
s átszól: „Mit néz? Nem vagyok új kapu!”
Vándorbotom mozdul, felrezzenek,
s tovább visz az örök útilapu.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf