Lakatos István: Psalmus Hungaricus

Amott a pusztán kerekedni látok
hollósötét szárnyon viharvilágot;
hazám, imádott hazám, te áldott,
nagy szerelmemben hozzád kiáltok.

Sötétből néha felriadva érzem,
belőled, általad, érted kell élnem,
érted kell lennem kínokra készen,
egyaránt örömem, tűrnöm szenvedésem.

Széles e világon nincs hely számomra’
nincs otthon más földön boldogságomra,
sem haza más tájon nagy bánatomra,
életemet ki meggyújtád, te légy, ki eloltja.

Csapkodnak szörnyű szerelmi lángok,
lángzivatarban derékig állok,
nagy szerelmemben hozzád kiáltok,
reggel, délben, este szavadra várok.

Mert nem tudok szebbet, mint magyarnak lenni,
gyötrelmesebbet, mint téged szeretni,
gyönyörűbbet, iszonyúbbat, mint számot vetni,
hogy kívüled, nélküled nincs számomra semmi.

Szeretlek ahogy csak ember bírja szívvel,
meghalnék érted, munkám mellől hívj el,
próbálj ki engem, könyvedbe írj fel,
hogy essem, ha zuhan sorsod, szálljak, ha ível.

Tanyák, falvak, városok, melyeket szerettem,
bizonyítsátok ezt az én szerelmem,
visszhangozzátok minden szívekben’
őrizzétek meg, valljatok mellettem.

És fellegestől tanúim, ti bércek,
és emberekkel boldogságos rétek,
és boldogságot hajtó százszorszépek,
nézzetek rám, letérdelek hálát adni néktek.

Köszönöm, hogy engedtetek születnem magyarnak,
neveltetek, sújtottatok, hogy az is maradjak,
hogy végül is megmondtátok mindig, merre tartsak?
S megőriztetek, amivé válnom kellett, annak.

Mert, óh, hazám, folyóid, kik mint vérerek kéken
végigcsörgedeznek holdfényes vidéken,
s erdőid, kik mintegy futni látszanak a szélben,
s kövér holdad, csillagaid a tündöklő égen:

Szeretem, szeretem4 s a föld kerekségén
nincs tehozzád tartozó, mit ne szeretnék én,
ezt táplál, ez éltet, ez öl meg a végén,
de öljön csak, azután is szépséged dicsérném.

Lecsapott rám e szerelem – feldúlt
e saját magára éhes fájdalom – rám hullt
ez az életnél-halálnál nehezebb kín – felgyúlt
minden érzelem szívemben, talpra állt, megindult,

úgy, hogy már sokszor inkább kérve-kérem,
ne hagyj engemet hamura elégnem,
megemésztődnöm szerelmed tüzében,
összezsugorodnom lángodtól egészen.

De oltalmazz, védelmezz, hogy veled lévén,
bátrabb, izmosabb legyek szerelmed révén,
hogy magányom fellegormán fogvacogva, félvén,
ne állajk mindig magam szurdokok éjén.

Taníts meg hozzád úgy hűséges lennem,
igazat szóljon mindig a nyelvem,
jó és rossz bennem egymásnak ellen:
káprázatok, örvény ne szédítsen engem.

Nagy szerelmemben hozzád kiáltok,
hazám, ne fogjon balvégzet, átok,
szörnyű viszályok ne kapjanak tápot:
földedben a szabadság hajtson virágot.

Kívánok békét, nem béketűrést,
a becsületnek több megbecsülést,
hogy ne fájdalommal járjon a hűség
– szülőföldem, drágám –, legyen gyönyörűség.

Sok ellenségemnek, azoknak pediglen
add vissza az eszét, mely nekik nincsen,
nekem meg adj még több erőt, hogy el ne veszítsem,
az ő ostobaságuktól tisztán megőrizzem.

Hej, mert sokan vannak, nyomomban loholnak,
ajkamon csak vendég a mosoly maholnap,
űznek, kénytetnének, hogy meghajoljak,
nem szerelmed súlyától: múló divatoknak.

Üss szét köztünk, ne légy kegyelmes irántok,
nagy szerelmemben hozzád kiáltok,
felindulásomban fújok, zihálok,
mázsás terhemmel fel-alá járok.

De kivallom így is, nálad, előttem, nincs szebb,
őrizlek a szívemben, legféltettebb kincset,
visellek halálomig, hozzám nőtt bilincset,
méltatlan gyermekedet hát szelíden tekintsed.

Hogy hulltam, halódtam? bitangul kallódtam?
a rám bízott talentomnak rossz gazdája voltam?
Azonban rólad rosszat sose szóltam,
irántad való hűségben nem fogyatkoztam.

Emelj hát szívedre engem elzuhantat,
oldd meg a nyelvem, amely most hallgat,
szeme, fülem nyisd meg, hogy lássak, halljak,
lökj meg, ne gubbasszak, mint fán a varjak,

hanem teljek lelkig örömmel, hittel,
együtt növekedjem reményeiddel,
hogy úgy állajk itten, megtettem, amit kell,
hazám, hozzád folyamodom, te ítélj felettem.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf