Mikszáth Kálmán: Kékkő vára

kekko500Amennyire a történelem emlékezik (nálunk bizony rövid emlékező tehetsége van annak is), Kékkő mindig a Balassák vára volt, innen is vették a praedikátumukat.

    Bár most is a Balassáké lenne, mert az ősfamíliákból, leszámítva a Hunyadiakat, Rákócziakat és Zrínyieket, a Balassák a legrokonszenvesebbek.

    Akadt azokból minden; hadvezér, politikus, poéta, még rablólovag is, de magyartalan érzésű soha sem. Csináltak a Balassa-várakban sok mindenféle rossz dolgot, még hamis pénzt is, de hamis politikát nem.

    A kékkői vár, mely Nógrád megye felső részében fekszik, egy meredek sziklaormon, két órányira Balassa-Gyarmattól, nem játszott nagy szerepet. Felvonóhídja előtt ritkán álltak ostromló hadak, faltörő kosok és ágyúk. Még a török, majd a kuruc-világ is nagyobb, említésre méltó kalandok nélkül suhant el a szép kurtosi völgy fölött, mely a vár lábainál terül el, árnyas erdőcskével, hímes rétjeivel, kanyargó patakjával. Még a sziklaormon szelíd gesztenye-erdőben folytatódik.

    Csupán egyetlen olyan esemény fűződik a várhoz, amit a krónikaírónak nem szabad homályban hagyni, ami a dicső vitéz Balassa Imrével történt.

    Valamiért megharagudott egyszer a feleségére, összefeleseltek, méregbe jött, állati dühben átfogta a szép Palásthy Krisztina derekét, de nem ölelésre, hanem fölemelte és a nyitott ablakon át lehajította a rémítő mélységbe. Az asszony természetesen szörnyet halt.

    No ezt idáig megcselekedte egyszer, ha jól emlékszem Csicsó vár ura is – hanem ami ezután következik, az már egészen új és eredeti eljárás.

    A király meghallotta a szegény Palásthy Krisztina végét, nagyon fölháborodék emiatt s titkos megbízásban külde egy vallon csapatot, Schramm Mátyás kapitány vezénylete alatt, hogy vizsgálják meg a szállongó hírek mibenlétét és ha csakugyan úgy bánt volna feleségével a hatalmas várúr, fogják el és szállítsák Bécsbe.

    Egy májusi estén érkezék meg a vallon csapat Kékkő alá.

    A semmit nem gyanító Balassa lebocsátotta előttük a hidat, illő vendégszeretettel.

    Lent a legénységet vendégelte meg, fent pedig a kapitánynak csapott pompás vacsorát.

    Hanem hovatovább mind jobban gyanakodni kezdett a gazda. A várnagya megsúgta neki, hogy a berúgott katonák egyben-másban elszólták magukat, maga a kapitány is gyanúsan viselkedett s megérlelé Balassában a hitet, hogy ezek rosszban járnak.

    S mikor a vacsora után Schramm kérdezősködni kezdett a gazdától a vár úrnője felől, akkor már bizonyos lett.

    - Nincs feleségem – mondá Balassa.

    - Hogyan? – kiáltott ez fel, mintha csodálkoznék – én mindig azt hallottam, hogy kegyelmed nős ember.

    - Meghalt a feleségem.

    - Meghalt? Ah! mi baja volt szegénykének? – ravaszkodik a kapitány.

    - Az a baja volt, hogy leesett az ablakon száz ölnyi mélységbe.

    Schramm uram összecsapta a kezeit hüledezve.

    - Lehetetlen az! És hogy történt az a szerencsétlenség?

    - Elmondom kegyelmednek a legnagyobb őszinteséggel. Éppen így vacsora után voltunk, ahogy mos, az ablak ki volt nyitva épp úgy, mint most… valami családi ügyet magyaráztam a feleségemnek, úgy, ahogy ezt most kegyelmednek. Az asszonynak rossz nyelve volt, belekotyogott, valami szúrós szót mondott, én is egyet, erre meg ő mondott vagy hármat, dühbe jöttem, hozzá lépek így és azt mondom neki «meghalsz», átfogom a derekát, úgy, ahogy most a kegyelmedét, fölemelem úgy ni s azzal zsupsz… egy erős lökéssel kidobom az ablakon… úgy ahogy most téged te gazember.

    De ezt az utolsó szót már nem hallotta a vallon kapitány, mert már akkor menthetetlenül szállt alá a mélységbe. Még a meglepetésre sem volt elég ideje. Bezzeg majd csodálkozhatik a másvilágon.

    Így menekedett meg a pallostól Balassa Imre, hanem nyergelt is rögtön, s még az éj sötétjében elhagyta várát, hogy minél előtt künn legyen Lengyelországban.

    A király elképedt, mikor meghallotta az újabb csínyt s mindjárt kimondta a fej- és vagyonvesztést.

    Hanem hát a feje jó helyen volt Balassának, csak a javait szedte el a fiskus.

    Tizenöt esztendeig bujdosott, míg végre kegyelmet kapott, hogy visszatérhet és elfoglalhatja a javait.

    Megőszülve, megtörve indult vissza a bujdosó Balassa, áldotta az Istent, hogy megláthatja még a hazát.

    Lóháton jött Lengyelország felől. Nem olyan sebesen már, mint ahogy kifutott, pedig most jobban sietett, de öreg ember alatt már nem úgy megy a ló.

    Egy heti lovaglás után végre egy reggelen megpillantotta a kékkői vár ormát.

    Szíve nagyot dobbant az örömtől. Nagyobbat, mint kellett volna. A viszontlátás édes érzelmei megártottak neki. Az a bizonyos ablak, nem nagyobb innen messziről, mint egy szem, ránézett és megölte. Szélhűdéstől érve holtan hanyatlott le lováról.

    Most aztán egy nagy pör keletkezett a kincstár és a Balassa-família közt.

    A kincstár azt állította, hogy a száműzetésben halt meg Balassa Imre, mielőtt még elfoglalta volna birtokait – tehát azok most is a kincstárt illetik.

    Ellenben a Balassák azt állították, hogy az a föld, amelyen lováról lerogyott, már az ő birtoka volt – tehát már otthon halt meg.

    E körül folyt a kötekedés vagy harminc esztendeig. Tanúkat állítottak pro és kontra, replikáztak, duplikáztak, míg végre a Balassák nyervén meg a pört, véget ért az akkori fiskálisok nagy szomorúságára.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf