Kassák Lajos: Január 1, hajnal

Bort kóstoltam ma, édes, jó bort, melyet egy névtelen tisztelőm küldött
újév hajnalán karcsú, hosszúnyakú üvegben
és ízes, drága falatokkal köritetten. Ó Teremtőm,
ki gondolhatott rám ezen az első januári hajnalon így töprengtem,
miközben ingben és alsónadrágban álltam szobám küszöbén és ijedten dideregtem.
Kint tél volt s a szél belemart mezitelen lábszáramba és mezitelen mellembe,
mert igy álltam ott s a hitvány ingem is elfeledtem összekapni.
Ki nyújthatta felém láthatatlan kezét? Pillanatra komolyan szégyelltem magam,
mint ahogyan ő is szégyellhette magát, szegény, nem mert szembe fordulni velem,
testvéri keze talán remegett, amíg ajándékkosarát felém nyújtotta.
Kint hajnal volt és tél volt, de hiába vacogtak össze a fogaim, éreztem,
hogy ez a pillanat, mikor a boldogság harangja megkondul a szívben,
mikor a sötétség fátylai fellebbennek és hallom az uj esztendő sugallatát.
Kóstoltam a borból, hogy vidáman köszönthessem az eljövendő időt és
általában az egész nagy életet, amely halállal fenyegetett
egy fél századon át. Éreztem, ahogy lassan feje tetejére áll körülöttem a világ
és nem bújtam vissza a takaró alá, vidám és nyughatatlan lettem egyszerre.
Kiléptem az uccára, ahol részeg férfiakkal és részeg asszonyokkal találkoztam,
láttam, hogy egyformák vagyunk valamennyien, köszöntöttem őket, jobbról és balról
megcsókoltam orcájukat, miközben félkarommal magasba emeltem borosüvegem
és énekelni kezdtem barna szeretőmről, akit már rég elfeledtem
s most mégis fellebeg előttem, mint maga az örök,
felejthetetlen szerelem.

1936