Illyés Gyula: Hidak

A legszomorúbb látvány
ez volt: a betörött
gerincű néma hidak
a két város között,

ahogy feküdtek sorban,
mint leölt állatok
a bűnben és mocsokban
ők, az ártatlanok.

Óriás mészárszékre
kelt vörösen a nap:
a szem azt hitte: vérük
a napfestette hab,

ahogy hevertek, holtan,
lehulltan, miután
kínjukban felugortak
azon az éjszakán.

Lesz kor, hogy talpraállnak,
hátukat megvetik
s te – akkor ez lesz álmod –
uszítva intsz nekik:

üvöltsenek bosszúért
és ágaskodjanak,
mert mi a rend, ha mindig
ő tűr, az áldozat?

De ők csak állnak, állnak
(egy tagjuk nem remeg)
a futó folyam és a
futó idő felett!