Benkő Samu: A marosvásárhelyi református kollégium diákjainak törekvései a múlt század harmincas éveiben

– Részlet –

1834-ben az országosan megélénkülő politikai érdeklődés nyomán és minden bizonnyal az enyedi és kolozsvári diákok mozgalmainak serkentő hatására olvasótársaságot alakított a marosvásárhelyi református kollégium ifjúsága.

    Az olvasótársaság megalakulására 1834 szeptember első napjaiban került sor, erről a jegyzőkönyv így tudósít: „Most midőn a mívelődés szelleme szabad szárnyra kelve lebeg a mívelt világ láthatára fölött, most midőn az Európa mívelt Nemzetei kettőztetett igyekezettel sietnek a tökéletesedés útján a szabadság ditső Templomába: a Magyar szívrokon érzetre hevülve hűséget esküdt a vezér elveinek. Látva a pállyát a tzél felé, mely mindenkitől meg futandó, érezve magunkban erőt a viadalra, a gátok-akadállyok szét rontására, ki-állottunk a fövény szélére. A lelkesedés érzésétől körül övedzve ezen Tanuló Intézet kebelében Társaságban öntöttük magunkat e folyó 1834-ik év September 2-ik napján, a közös mívelődés tzéljából; melyre vezető útak a közönséges olvasások, és az azokra tett észre vételeknek vitatásai lésznek. Az Eggyesség és Áldás koronázzák e szent igyekezetet.”

    A megalakulás után nyomban kezdetét vette a rendszeres munkálkodás, olvasás és az olvasmányok megvitatása töltötte ki a társaság összejöveteleinek a programját. Mindezt megelőzően a társaság vezetőséget választott magának. A vezetőség első dolga volt kapcsolatba lépni könyvkereskedőkkel, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak a szükséges könyvekhez. A társaság belső életében a fiatalok a polgári demokrácia eszméit és elveit érvényesítették, minden belépő tagnak egyenlő jogokat biztosítottak, vezetőségüket szavazással választották és nem tűrtek maguk között semmi vagyoni vagy származásbeli megkülönböztetést. Gyűléseiket hetenként tartották, de jegyzőkönyvet, sajnos, csak a szigorúan vett szervezési kérdésekről vezettek. Ezért munkásságuk világnézeti tartalmának megismeréséhez biztos támpontot csak beszerzett és nyilvánvalóan olvasott könyveiknek a jegyzéke nyújt.

    Vizsgáljuk meg közelebbről ezt az önmagában is sokatmondó könyvjegyzéket.

    Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a könyvek címéből ítélve, a diákok világnézeti és esztétikai tájékozódása igényes, érett és korszerű. A francia felvilágosodással Voltaire művei révén keresnek kapcsolatot. A világirodalom nagy realistái iránti vonzódásukat Goethe és Molière műveinek az olvasása jelzi. A magyar irodalom legújabb terméséből Vörösmarty Mihály, Fáy András, Bajza József köteteit szerzik be. Ezeknek az íróknak a művei humanizmusra, a szellemi javak megbecsülésére és nemzeti öntudatra nevelték a diákokat.

    A legszembetűnőbb érdeklődéssel a publicisztika felé fordult az ifjúság. Ez nem csoda, hiszen ebben a műfajban a legközvetlenebbül és az olvasó számára legérthetőbb módon szólhat az író a jelen feladatairól. Megvásárolják Széchenyi Istvánnak szinte minden addig megjelent munkáját. Az erdélyi ifjúság ezekben az években fedezi fel Széchenyi különleges ötvözetű tollát, a gazdasági élet szigorú törvényeire apelláló író igézete elől nem térhet ki az útkereső értelem és világos okfejtésű racionalista optimizmusa valószínűleg hamarosan magával ragadta a diákok érzelmeit is. Ismeretes, hogy elmélkedésekben és példázatokban bővelkedő könyvei nemcsak gondolatgazdagok, hanem mindenekelőtt gondolatébresztők. Nem véletlen tehát, hogy a körülöttük folyó szó- és tollcsaták nem várattak sokáig magukra. Az országos méretű viták eredményeképpen – úgy látszik – az ifjúság Erdélyben is viszonylag hamar elkötelezi magát a Széchenyi által hirdetett társadalmi reformok mellett. Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas Sándor és Jósika Miklós könyvei lényeges járulékai ennek a Széchenyi eszméi körül forró eszmei tisztázódásnak és világnézeti állásfoglalásnak. Wesselényi és Jósika műveiben a szűkebb hazára lokalizálva található meg a feudalizmus bírálata és Erdély sajátos történelmi helyzetéhez idomul – minden erényével és gyengeségével – a beléjük foglalat reform-program is.

    Széchenyi és Wesselényi munkáinak a diákság soraiban aratott népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy azok részeltekbe menően foglalkoznak a nevelés legégetőbb kérdéseivel. A Hitelben például Széchenyi a nevelés gazdaságpolitikai összefüggéseit tudósítja, mondván, hogy a jó nevelés „szörnyű sokba tellik”, pénz kell hozzá, azt pedig csak gazdasági előmenetellel, korszerű termeléssel és kereskedéssel lehet előteremteni. Balítéletekről című munkájában a neveléssel kapcsolatban Wesselényi is alapvető elvi kérdéseket taglal. Szenvedélyes hangon ostorozza az oktatás helytelen módszereit, és kifejti, hogy „a haza megismertetése, a hazaszeretet kifejtése, mindenki polgári helyzetének elértése, s a hazafiui kötelességek s tartozások megtanulása” szempontjából milyen újításokra van szükség az erdélyi iskolai és tanítási rendszerben.

    Bölöni Farkas Sándor pedig – miközben beszámol észak-amerikai útjáról, a polgári demokráciával és annak intézményeivel való megismerkedéséről – lényegében nem tesz egyebet, mint hazai földbe szórja „a külföldről hozott minden szabad intézetek magvait”. Ez a mag úgy látszik hamarosan eltalál a legjobb termő talajba: az erdélyi értelmiségi ifjúság agyába és szívébe.

    Ezek után igazán természetesnek kell találnunk, hogy a diákság a közéletben való folyamatos tájékozódás érdekében beszerzi és olvassa az Erdélyi Hírmondót, az Erdélyi Híradó Toldalékját 1831-ből, Szász Károly nemes veretű publicisztikájával, a Nemzeti Társalkodót, a Vasárnapi Újságot és az 1834-es országgyűlésre vonatkozó mindenféle irományokat. Az erőteljes politikai és az azzal összefüggő történelmi és szépirodalmi érdeklődés mellett, a vásárhelyi diákok beszereztek olyan könyveket is, melyeknek olvasása és tanulmányozása révén az általános műveltségben, vagy éppen valamelyik szaktudományban (pedagógiában, matematikában) öregbíthették tudásukat.

    Az olvasótársaságnak ez az eredményes munkája nem lehetett hosszú életű. A Metternich által tökéletesített rendőrállam székelyföldi besúgóapparátusába valami alapvető hibának kellett volna becsúsznia ahhoz, hogy a hatóságok hamarosan fel ne figyeljenek a diákok szervezkedésére. Az apparátus azonban hibátlanul működött, és egy tisztességtelen kéz rövid idő múltán papírra is vetette a társaság jövőjét megpecsételő feljelentést.

    A református egyház főconsistoriuma 1836. január 11-én szigorú rendeletet küld a vásárhelyi kollégium elöljáróihoz, hogy feljelentés miatt siessenek „ezen Olvasótársaság formálódását, fennállását, környülállásoson és egyenessen, a Méltóságos Fő Consistoriumnak le írni, fel küldvén egyszersmind annak a fel adásban említett Jegyző Könyvét és minden Könyveinek Laistromát.”

    Az elöljáróság mindent elkövetett, hogy a kollégium jó hírét és becsületét fenntartsa és a „költött vádaktól megmentse”. Igazán megható, ahogy a kollégiumi kurátorok és tanárok hosszas okfejtéssel és adatfelsorolással bizonygatják, hogy a diákok szervezkedésükkel semmi állami, vagy kollégiumi törvénnyel ellenkezőt nem követtek el. „Nem az Új Idő szüleménye, Méltóságos Fő Consistorium, a mi Fő Oskolánkban létező Olvasó társaság – olvassuk az elöljáróság levelében, – mert a tudni vágyástól lelkesített ifjak már régtől fogva olvashatták a Közönséges Újságokat, melyeket Fő Oskolánk a maga költségén meg hozathatott; de látván azt jobb Ifjaink, hogy a Magyar Könyvek, jó Folyó Írások, nagy számmal jőnek ki a Két Magyar Hazába, melyeknek meg hozatására sem Fő Oskolánk Könyvtárának, sem Ifjainknak edjenként, a szegénység miatt modjok nem volt; arra a gondolatra mentenek mintegy 30an 40en, az el mult 1834 béli Oskolai Év kezdetével, hogy kitsin Jövedelmekből, a kiktől ki tölt, bizonyos Summátskát öszve téve, azzal a Magyar Újságon kívül néhány Jo Magyar Könyveket lassanként meg hozassanak;ezeket, mikor rendes Kollégyomi foglalatosságoktól érkeznek, egy arra határozott órán, vagy edjütt, vagy pedig külön a magok szobájokban ollvassanak.” A rektorprofesszor miután tudomást szerzett a társaság megalakulásáról, megvizsgálta annak működését és megállapította, hogy „a Kollégyomi törvények ellen semmi sem hibázik”. A tanári kar úgy tudta, hogy politikai kérdésekkel az olvasótársaságban nem foglalkoztak, a jegyzőkönyv ilyenről nem is tudósít, az a néhány bevezető mondat pedig, ami a jegyzőkönyv elején áll – és amit ez előbbiekben mi is idéztünk – a professzorok véleménye szerint „Inkább Ifjui Képzelődés és stylus, melynek a Jegyző Könyv tartalmával semmi arányt jelelő öszve függése mintsen.” – Ami pedig a társaság tulajdonában levő könyveket illeti, azok a tanári kar tudomása szerint, „nagyon közönségesek és esméretesek, de hogy tiltott könyvek-e azok, vagy nem? mi magunk nem tudhatjuk, nem lévén velünk közöltetve a tiltott Könyvek Laistroma”. Azt hisszük, nem tévedünk, ha a levelet aláíró elöljárósági jegyzőnek, Dósa Eleknek a jogi észjárását gyanítjuk ebben a fogalmazásban, csakúgy, mint a levél további gondolatmenetében. Az elöljáróság ugyanis mi után sorra visszautasítja a felhozott vádakat, azt is megírja, hogy a főconsistoriumnak a társaság betiltására vonatkozó rendeletét úgy értelmezi, hogy csak abban az esetben kell végrehajtani, „ha a fel adott vádak igazak lennének.” Tekintettel azonban arra, hogy azok egytől egyig rosszindulatú gyanúsítások, kéri az elöljáróság a főconsistoriumot, hogy „ezen alaptalan, s Nevelő Intézetünköt kisebbíteni intézett fel adás Szerzőjének, Hazai Törvényeink nyomán, a Felséges Királyi Fő Kormánytól ki nyilatkoztatását, hathatós közbenjárásánál fogva ki eszközölje.”.

    A főconsistorium nem helyezkedett a vásárhelyi kollégium elöljáróinak az álláspontjára. A kolozsvári események és az enyedi diákság szervezkedéséről való tájékoztatás után nagyon is tisztán látta, hogy az iskolai olvasótársaságok mindenekelőtt világnézeti eszméknek és haladó politikai mozgalmaknak a szolgálatában állnak.

    A főconsistorium – az 1833-as átszervezés után az erdélyi reformpárti ellenzék egyik legjelentősebb hadállása – helyzetéből következően két fronton kényszerült hadakozásra: egyrészt a gubernium felé bizonygatta, hogy a diákok társaságaikban eleve jámbor dolgokkal foglalkoztak, de a kormányzati utasításoknak megfelelően, még ezeknek a működését is felülvizsgálta, másrészt az iskolák vezetőit rótta meg, hogy a diákok soraiban tanári felügyelet nélküli szervezkedést tűrtek meg.

    A vásárhelyi és enyedi kollégiumban létesített olvasótársaságnak az ügyével a fő egyházi gyűlés 1836. január 31-én foglalkozott. Megállapították, hogy a jó könyvek olvasása „nem hibáztatható, de sőt ditséretet érdemlő”, az olvasás céljából való szervezkedésnek azonban „a kollégyomi közönséges törvények mellett helje nem lehet a balmagyarázatokra is szolgáltathatna alkalmat”. Megrója a fő egyházi gyűlés a vásárhelyi kollégium elöljáróságát, hogy elkerülte figyelmét a diákság szervezkedése és „a kebelekben létezett Olvasó Társaság szabáljozását oly későre tudta meg, mit eredetében meg tudni köteles lesz vala”. Felmerül a gyűlésen az a kérdés is, hogy a társaságok beszüntetése esetleg azzal a káros következménnyel járhat, hogy az ifjúságnak nem lesz alkalma önmagát művelnie és a jó könyvekkel megismerkednie. Ezért a gyűlés „meghatározza azt is, hogy nyittassék mindenkik Fő Oskoláinkban a Könyvtár mellett egy olvasó szoba, hol a tanuló Ifjuság akár az Oskolai Könyvtárból ki kért, akár pedig általok különösen, vagy némeljek közös költségével, az Oskolai Elöljáróság jóvá hagyásával szerzett könyveket is, minthogy lako szobáikba, hol többen vannak egjütt, ezt fel ne mtalálhatják, illő csendességbe, a Könyvtárra felügyelő Professor fel vigyázatja alatt olvashassanak, de ezen olvasó Ifjaknak semmi nemű társasági alakjok ne légyen.”

    A jegyzőkönyvekből és leiratokból kitűnik, hogy a főconsistorium olyan elöljárósági intézkedéseket szorgalmazott, amelyek a kollégiumi önkormányzathoz igazodva biztosítják az új könyvek olvasásának törvényes lehetőségét, de kizárnak minden politikai természetű gyanúsítást. Természetesen ezek a törvényszabta lehetőségek a kollégiumi autonómia ellenére feltűnően szűkek és szegényesek voltak. A főconsistorium az állami központi hivatalok utasításainak megfelelően a törvénysértések megelőzése érdekében, minden új könyvnek a beszerzéséhez elöljárósági hozzájárulást követel meg és szigorú utasítással tilalmazza az egyesületi szervezkedést és a politikai, irodalmi vagy bármilyen más tárgyú vitatkozást.

    Ezzel az intézkedéssel a főconsistorium tagjai legfeljebb saját lelkiismeretüket nyugtatták meg, mondván, hogy nem helyezkednek szembe a diákság művelődési törekvéseivel, sőt megfelelő felügyelet mellett, biztosítják további kibontakozását. A hivatalosan engedélyezett önképzési lehetőség azonban egyáltalán nem elégítette ki a diákság szellemi igényét. Az ifjúság többet akart, mint amennyit a reformpárti többségű főconsistoriumnak módjában volt engedélyezni. A szervezkedés és szabad vitatkozás tilalmazása a diákok meg-megújuló ellenszegülésére adott alkalmat, és többször is megpróbálták valamilyen formában megkerülni a szigorú rendelkezéseket. Egyes jelek alapján arra is következtethetünk, hogy a tanuló ifjak idővel – minden bizonnyal feljebbvalóik hallgatólagos beleegyezésével – újraszervezték az olvasótársaságot. A kollégiumi jegyzőkönyvek adatai alapján azt írja Koncz József, hogy 1844. február 7-én „némely tanuló azon kívánságára, hogy magok társalgási mívelésök, főleg pedig az olvasó-társaság könyvtára gyarapítása céljából a közelebbi húshagyó hetében színdarabot adhassanak elő közönségesen, válaszolja a tanári kar: A kitűzött kettős törekvés méltánylása mellett is, a választott eszközt semminemű tekintetben célravezetőnek nem találván, kérelmetek kívánságának eleget tenni nem állhat hatalmában.”

    Az olvasótársaság tehát az államhatalmi tilalmazás ellenére is tovább élt. Persze, ha nem volt más lehetőség, akkor a hivatalos rendelkezések szabta határokon belül működött. Létezése – igaz csak szórványos adatok alapján – egészen 1848-ig nyomon követhető. Ez év áprilisában 135 diák terjedelmes beadványt terjesztett a kollégium elöljárósága elé. Ebben a beadványban a fiatalság – nyilvánvalóan a forradalmi esztendő tavaszi eseményeinek a hatására – előadja a kollégiumi élettel és a nevelési rendszerrel kapcsolatos kívánságait. Ezek között első helyen szerepel „egy olvasás végett kijelölt külön szoba’, ahol megfelelő körülmények között lehet olvasni és vitákat rendezni. Az ifjúság azt tartja, s ezt elöljárói előtt ki is nyilvánítja, hogy „nem szabad zárdailag elvonni magát a külvilágtól, hanem meg kell ösmerkednie azokkal is, mik kivülötte történnek.” Ennek érdekében újság megrendelését szorgalmazzák és azt javasolják, hogy „az értelem felvilágosodása s az igazság kitisztázása” érdekében hetenként kétszer rendezzenek disputákat.

    Olvasára és vitatkozásra azonban ekkor már nem volt sok idő: alig telt el egy félesztendő, s a vásárhelyi kollégium diákjai is a forradalm hadsereg katonáiként, kezükben fegyverrel szolgálták „az igazság kitisztásását”.

     

    Kelemen Lajos emlékkönyv, Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1957., 47-57. oldal                   

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf