Mikszáth Kálmán: Ajnácskő
Rimaszombat közelében két várrom van, egyik Fülek felé, másik a kies Gortva-völgyben. Ajnácskő az, Várgede emez.
Mind a két vár eredetét nehéz kutatni. – A történelem alig mond róluk valamit, – mert szerepük úgyszólván korábbi, mint maga a történelem.
Csapjuk el át a történelmi adatok száraz könyvét s kérdezzük meg a regétől. Annak szabad tudni mindent.
Ezer év előtt volt… Az ország meg volt hódítva teljesen. Még imitt-amott tartotta magát egy-egy lézengő csapat a Zalán emberiből. De az már csak olyan foghegyre való volt…
A honfoglalási csaták lezajlása után most azután következett az ország felosztása a vezérek, alvezérek és katonák közt. Volt föld elég, nem kellett fösvénykedni!
A tája Huba vezér indult a maga népével s útközben osztogatá a javadalmakat. Ez a szép völgy azé, ez meg ott amazé. Nem sokat méricskéltek lánccal, de még mappát se csináltak a birtokosok. A vezér szava volt a telekkönyv.
Ez osztozkodó pályázásban részt vett az egész törzs, ipastól, fiastól, asszonyostól, leányostól. Ott volt Huba vezér gyönyörű leánykája, a tegzes Hajnácska is.
Legelőször értek a gortva-völgyi bűvös forráshoz, mely fölött egy vár emelkedett. Elkezdték ostromolni s csakhamar sikerült bevenni, kivált Gedő hadnagy vitézségének miatta.
- Tied a vár s a környék, – mondá Huba vezér, – s ameddig naplementéig érünk, mind a tied legyen a vidék.
Azonban nem kellett sokáig menniök, midőn elibök bukkant egy völgymederből kiemelkedő sziklacsúcson egy gyönyörű tündérvár.
- Oh, be szép, be szép! – kiáltott fel elragadtatva Hajnácska. – Apám, add nekem ezt a várat, ha bevesszük.
- Nem lehet, – mondá Huba – a vár a Gedőé lesz, neki ígértem.
Erre Gedő is könyörögni kezdett, hogy elég neki a másik vár, csak adja ezt oda a leányának, ha olyan nagyon megnyerte a tetszését.
- Nem szeghetem meg a szavamat, – szólt a vezér, ám jól van, legyen Hajnácska lányomé a vár, de akkor legyen a leányom a tied.
Így keltek össze Gedő és Hajnácska s sokáig éltek boldogul a két szomszéd várban, melyet «Gedő» és «Hajnácskő» várnak említenek sokáig a krónikák.
A mohácsi vész idején Balassa Menyhért birtokában találjuk Ajnácskőt, 1604-ben Rédey Ferenc volt az ura, majd Széchy György. 1645-ben török kézbe jutott. Thököly leveretése után az onnan kitakarodni kénytelen Hasszán bég felgyújtotta, hogy ha az övé nem lehet, ne legyen soha többé senkié.
Azóta aztán omlik, romlik, minden évben kisebb rom, csak a szép kőszirt ugyanolyan ma is, mint aminőnek a szép Hajnácska látta ezer esztendő előtt.
