Rozman József: Beethoven végnapjai
Gondolkodom sivár, nagy csendben
A napról, midőn meghalok,
És mindig bánatos szívemben
Elhallgatnak a bús dalok;
Szememből a nagy tűz kihamvad,
Testem, találva szent nyugalmat,
Csak fekszik mozdulatlanul…
De lelkem – méla, gunnyasztó sas –
Kibontja akkor szárnyait
S nagy lendülettel hagyja itten
E föld megunt, bús tájait.
Egy vágya sem lesz már lekötve,
S az ég azúrjában fürödve
A fény honába útrakél…
Megjelent a Prètres-Poètes Hongrois c. francia nyelvű antológiában.
/Edition de Pierre Massoni, Paris, 1930./