Vas István: Pincében
Pincében hallgatom, ha odafönn az ágyúk
apró pörgése, vagy mély, lassú hangja szól,
pincében altatom a vad kíváncsiságot
mely bennem fölfigyel a vastag kő alól.
E nagy hangversenyek bősz ércfortisszimóját
kapualj rejtekén ha néha hallgatom,
látom, a hang után tünékeny tüzirózsák
a csillagok felé röpülnek szilajon.
A fényszórók ezüst tőre az égen átfut,
felülről lefelé egy nagy virág lebeg
s tündöklik rémesen, és bömbölnek az ágyúk,
mint felsült bestiák. De apró részletek
ezek, s nem látni, csak tetőről vagy toronyból
azt, ami összefügg: a gőgös, kék eget,
az acél vonulást, amely ragyogva rombol,
a felcsapó tüzet, a hulló gépeket.