Zempléni Árpád: Éji futás, Szonett

Zempléni Árpád:

Éji futás

És a vonat fut a puszta sötétben,
Zúgnak alattam a vaskerekek,
Elmenekül a fasor a vak éjben,
Nyargal utána a partmeredek.
Én kivigyázok az ablakon, őrként,
Mért fut e vad riadalban a táj?
Nyugtalanít, ki elől iramodnak?
Űzi az ellen? az éj? a halál?

Harsog a gép, kürtője liheg, mögötte
Hosszú vonalban a füstje halad;
Pislog, özönlik a szikra közötte,
Jön, ragyog, elhal, a korma marad.
Szikra-e? tűzmag-e? ködbeli ember?
Raj szúnyog égve repült-e belé?
Zúg a vonat, fut a puszta sötétben,
Fut a halálba, a végzet elé.

Nesztelen így fut a végtelen éjben
Csillagok ezre, fogózva napokba;
Láncra-fűzött golyók hosszú füzérben
Buknak együtt ki a mélybe suhogva.
Távoli csillagerő, hatalom, kény
Vonja magához a Föld-sereget,
S rajtok az élet, erény, szerelem, bú,
Tudva, velök a halálba siet.

Zempléni Árpád: