Dutka Ákos: Erdély

I.
Ez itt az ősi balladák világa,
Mesél az erdő, súg a szűzi csend:
A székely sors nagy barna szárnyú sasként
Hegyek felett s a szívekben kereng.
Megejt a rét, az illatos kaszáló
Ezer virágból szűrt édes szaga
S a naplemente hosszú hamvas árnyán
Mintha lidércek fátyla hullámzana.
Egy régi dal nő új szimfóniává,
Mesék foszlánya száz húron zenél:
Erdély dalol felkavart szívemben:
A balladás, vén, öröktitkú Erdély.

II.
Erdő, erdő, száldobágyi erdő
Ezer úttal, árnyékokkal rejtő,
Rejtekkel és titokkal megejtő,
Álmokkal telt örök, kerek erdő.
Te takartad, rejtegetted titkom,
Hogy rímmel sír lelkem a papíron.
Te súgtad a régi első verset.
Amelyiknél soha senki szebbet.
Húsz évem szent láza hogy sikoltott
Ostromolva a magas mennyboltot,
Fű, fa, virág minden csak segített,
Hogy találjak nevére szebb rímet.
Erdő, erdő, száldobágyi erdő,
Rejtekkel és,titokkal megejtő,
Hol az ösvény, jaj már nem találom,
Haza hozzád régi ifjúságom.