Buzáth Linus tábori lelkész, áldozópap
Egy idegen plánta honosult meg édes magyar hazánkban; messze földről érkezett ide, a bájos Olaszhon földéről, s ez a Szent Ferenc-Rend, melynek jeles tagjai megismerve kedves nemzetünktől, e fenséges és magasztos névvel tiszteltettek meg: „Barát”. Ennél dicsőbb envet nem is adhatott volna nekik a magyar nemzet.
És hogyan feleltek meg a várakozásnak? Fennen hirdeti a magyar nemezt hű történelme és e könyv, – oh igen, ezen szerzet fiai mindig hű „barát”-jai voltak a nemzetnek, osztoztak vele jó és balsorsban hétszázadig; szegények voltak anyagilag, de annál gazdagabbak szellemileg; a katolikus szentegyháznak hű fiai és magyar hazánknak rendületlen bajnokai voltak.
A jó „barát” és igaz honfi a próbáltatás nehéz napjaiban tünteti ki magát, ezt szem előtt tartotta és be is bizonyította a Szent Ferenc-Rend; midőn bekövetkezett a küzdelem, egész készséggel járult a munkához, szem előtt tartva: egy monumentális épület nemcsak nagy kövekből állhat fenn, hanem aprók is szerepelnek és teszik az egésznek kiegészítő részét.
Kedves magyar hazánkra az 1848–49-iki évek végzetes napokat hoztak; a nemezt léteért küzdött, feláldozta magát és fiait; mindenki sietett megmentésére; nagy része fegyverrel állott a síkra, más része tollal, buzdítással lelkesíté az elleség által megtámadott hon fiait.
Ezek közé tartozott Buzáth Linus is, ki született 1812. évi szept. 16-án Tisza-Újlakon, Ugocsa megyében, alsóbb osztályait a máramarosszigeti gimnáziumban kitűnő sikerrel elvégezvén, 1832-ben a Szent Ferenc-Rendbe lépett s mint újonc Szécsénybe rendeltetett; teológiai tanulmányait végezve, 1837-ben áldozó pappá szenteltetett s mint tanító, tanár, házfőnök már 55 év óta áldásosan működik az egyháznak és hazának javára.
A szabadságharc küzdelme őt a nagyszőlősi kolostorban találta, hol egy huzamban 29 évet szolgált. Kazinczy tábornok Nagy-Szőlősön, Ugocsa megye székvárosában, a megyeház termében nagy gyűlést tartott, felkérve a megyebelieket, áldoznának a hadsereg részére. A hazafias felhívást hazafias tett követte; sokan arany- és ezüst készleteiket ajánlották fel a haza oltárára, a Szent Ferenc-Rend öt mázsás harangját áldozta s ajánlotta fel ágyúnak, a harcképes faitalság pedig seregesen tódult a zászló alá. Hatalmas, 8000-ből álló hadsereg verődött össze Nagy-Szőlősön. – A lelkes, hazafias Buzáth is örömmel lépett, mint tábori lelkész a hadseregbe, a 102. honvédzászlóaljba s a néphez intézett lelkesítő szónoklatai által kitűnt.
A hatalmas hadtest Nagy-Szőlősről útját Munkácsnak vette, itt néhány napot töltve, elutazott Ungvárra, hol a hazafias görög katolikus püspök, Popovics Bazil a tábori zászlót ünnepélyesen megáldotta, ezt követte fényes ebéd a püspök asztalánál, melynél az egész tisztikar jelen volt.
Néhány napi ittlét után a hadtest Máramaros-Szigetre utazott, itt megpihenve, Nagy-Bányának vette útját, hová aug. 14-én este megérkezett, alig 24 órai pihenés után 16-án reggeli három órakor ismét útra indult a hadtest, mint az üldözött vadállat, kergettetett a hadtest pokoli forróságban, éhen-szomjan, minden pihenés nélkül. – Kazinczy, miután Görgeytől és Bemtől is parancsot vett a hozzájok csatlakozásra, rendkívüli menetekben sietett feléjök, de nemsokára meggyőződvén arról, hogy Görgeyvel már nem egyesülhet, Nagy-Bányán át Erdélybe vette útját s 15-én Deés alatt állott. Grotenhjelm harmad napon egy hadosztállyal indult meg ellene, de Kazinczy ekkor már útban volt Zsibó felé, hol 22-én Gál Sándor seregével egyesülve, az egész sereg felett átvette a vezérletet és 24-én az oroszok előtt letette a fegyvert.
Kazinczy tábornok a máramarosi zászlóaljat minden határozott cél és terv nélkül a nagy forróságban rendkívüli gyors menetekben ide oda kergette, ellenséget nem is látva. A nagy forróság, éhség és folytonos menetelés kimerítette a vitézeket – kik még tűzben nem valának – s kik halomra dűltek ki az úton. A nagy csatánál is nagyobb csapás volt ez a hadtestre, mely végre mint vert sereg megérkezett Zsibóra, ahol több napot töltött. – Iszonyú napok voltak ezek! Isten keze súlyosodott a lélekben és testben kimerült szegény vitézekre. Kiütött a kolera. Mint lekaszált gabonakévék, úgy feküdtek százanként pajtákban, csűrökben a vitéz katonák.
Az egész hadtestben s a városban egyedül Buzáth volt mint tábori lelkész a betegek körül. A hadtest a mezőn pihent. Buzáth papi pályájának ez volt legdicsőbb, de legszomorúbb időszaka; sorban, egyenkint kérdezte a fekvő betegektől, minő vallásúak? senkit vigasz nélkül nem hagyott;voltak a betegek közt különféle vallásnak, sőt zsidók is; mindenkit vigasztalt, bátorított, intett, forduljanak Istenhez és kérjék, szüntesse meg e nagy csapást; fáradhatatlanul gondoskodott gyógyszerekről s ezeknek pontos használatáról és más segítő és mentő eszközökről.
Így ment ez naponkint. – A betegek körül állottak a bennlakók előkelői is, könnyek gödöltek ki szemeikből s e szavakra fakadtak a protestánsok és izraeliták:
- Mégis szép vallás az a pápista-vallás! nem hagyja a szerencsétleneket vigasz nélkül.
Buzáth egy alkalommal bevégezvén körútját, lakásába visszatérendő, egy fiatal nő hívólag intett kezével, megértette szándékát, oda sietett s a nő így szólt: „Itt is van egy súlyos beteg tiszt.” Buzáth bemenvén a hajlékba, a beteg ágyához közeledett, de ez szólni nem tudott, bár eszméleténél volt s így nem tudhatta meg minő vállású? de látván, hogy a nagy beteg összetett kezekkel kérni akar valamit, vigasztalta őt s a szent olajjal meg is kente; azután megkérdezte a házi asszonyt: van-e gyermeke? az igenlő válaszra, Buzáth az anyai szeretetre hivatkozva, kéré őt, viselje gondját e betegnek úgy, mintha saját fia volna.
Buzáth szerencsétlen betegeivel volt elfoglalva, midőn Kazinczy tábornok a báró Wesselényi kastély termeiben nagy gyűlést tartott, kijelentve, hogy miután Görgey Világosnál a fegyvert letette s miután nincs remény a további ellenállásra, ő is leteszi az oroszok előtt a fegyvert. – E kijelentés menykőcsapás volt a hadseregre, iszonyú zaj, lárma, zavar keletkezett, a tisztek beszédeket tartottak, ellenállásra szólítván a katonákat, különösen Váradi Gábor máramarosi nemzetőri törzstiszt volt a fegyverletétel ellen; mások fegyvereiket tördelve, vagy a levegőbe sütögetve, zajongta, míg végre aug. 26-án a hadsereg tényleg felbomlott s ment ki amerre tudott s bírt.
Ezek után Buzáth is visszavonult a nagyszőlősi kolostor csendes falai közé, ámde nem maradhatott sokáig békében, mert gonosz árulók őt magát s a szerzetet is bevádolván, megindult ellenök az inkvizíció. A szerzet ellen azért, mivel öt mázsás harangját odaadta magyar ágyúknak. E nagy bűnt a német kormány azzal büntette meg, hogy megvonta kilenc hónapra a szerzettől a vallásalapból járó évenkinti segélyezést s a szerzetnek összes magyar pénzét minden kárpótlás nélkül megégette; Buzáth ellen pedig azért, mivel a magyar hadseregben részt vett. Hám János szatmári püspöktől parancsot kapott, hogy azonnal menjen Szatmárra magát purifikálni s védiratát beadni. Buzáth eleget téve a parancsnak, benyújtá védiratát, melyet ezen szavakkal végzett:
- Ha mégis bűnhődnöm kellene azért, mert magasztos papi kötelmemet teljesítettem, az elhagyatott szegény betegeknek lelki vigaszt nyújtottam: örömmel fogadom a büntetést, mert Jézus tanításának eleget tettem.
A jólelkű Hám püspök mindent elkövetett, hogy őt megmentse a büntetéstől. De volt Buzáthnak még egy más védőangyala is, t. i. Ferenczy Ignác alispán lelkes neje, báró Huszár Katalin. E két hatalmas pártfogó csakugyan meg is menté Buzáthot minden komolyabb büntetéstől s csakis három ízben lett a csendőrség által kihallgatva.
