Szendrey Júlia levele – Petőfi Sándornak

1.

Nagykároly, 1846. október 21.

 

Én megvallom, hogy szeretem önt, jobban, mint bárkit; de én nem merek bízni magamba, hogy azt érezni fogom később is, midőn többszöri összejövetelünk és kölcsönös megismerkedésünk tán oly színben fog egymásnak mutatni, mely nem lesz arra való, hogy szerelmünket megerősítse. És, ha éppen való az, amit egy író mond, hogy: nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás. Ez engem elrémít, mert inkább távol egymástól egy vágyteljes életet, mint közömbösséget egymás mellett! Azért nem kötöm még most le magam, nem ígérek semmit, csak azt mondom, hogyha eljő ön tavasszal s mindketten úgy érezzük, magunk iránti kötelességnek tartom egymásban keresni fel jövendőnk boldogságának alapját, de nemcsak azon boldogságét, mely tán addig, míg a szerelem első mámora tart, hanem egy egész élet boldogságát.

Óh, ha ön oly szenvedélyes nem volna. Mindig féltem az ily szenvedély lángjaitól, mely éppen heves lobogása által, nemcsak mindent, ami a közelébe jön, hanem csakhamar önmagát is felemészti. S ha e tűz, melyre egy egész, tán hosszú élet boldogságát bíznám, melynek szüntelen hevétől függne ez, egyszerre kialudnék, miután lelkemet elégeté, nem hagyva egyebet emlékével, ami feldúlt keblem nyugalmát egészen szétzavarná!…

Óh, szép az ily vég regényekben? De kinek vérző szíve van, azt kerülni fogja a valóságban, mert érzi, hogy ez őrültté tenné.

 

2.

1847. február 8.

 

Óh, lásd, úgy szeretlek én, mint lelkem mennyországát, földi üdvösségem teremtőjét. Ha téged nem bírhatnálak: elsötétülne életem, de kínos éjjelét nem vigasztalnák csillagok; a fájdalom széttépné szívemet, és szabadulásérti könyörgésem az átok visszapattanó szavai lennének. – Most tudod, mennyire szeretlek, tudod, mennyire bírod szívem, lelkem minden érzeményét… De hátha talán elveszti becsét szerelmem már most előtted, mert tettszomjú lelkednek nem kell érte küzdeni… Óh, irgalom! Mondd, hogy még jobban szeretsz! Küzdj és tégy ezentúl egy szent célért: a hon javáért! Most küzdhetsz bátran, mert tudod, ha pillanatokra megtörhetnék ifjú erődet, lesz már most, ki lelkednek új erőt, új életet adhat;s ha sikere nem lenne fáradságodnak, van rokon kebel, hova fájdalmadat temetheted; van lény, kinek nincs saját fájdalma, csak ha te szenvedsz, nincs öröme, csak a te boldogságod fölött; ki egy világ szenvedését bírja el addig, míg téged bír!

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf