Somló Sári: Szent Anyaföld

A rege így szól: »Pusztulunk, — veszünk . . .
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk «
Múltak borúja ... az idő halad !
S e régi gyász — örökre új marad! . .

Szent anyaföld! Te takaró, te termő!
Oly sok nagyot, dicsőt magadba rejtő !
Hol annyi eszme, áldozatrakészség,
Honszerelem, erő, harcos vitézség,
Tudás, alkotni vágyás, akarat
Porlad — a vérrel ázott hant alatt . . .
A természetnek mely csúfsága hát,
Hogy termő méhed nem szül büszke fát,
Sudaras, lombos, égretörő, bátrat,
Gyöngének védőt, rombolónak gátat,
Buján virágost, gyümölcs alatt hajlót.
Viharnak ellenállva — zúgva zajlót.
S a pusztulást, ha lombhullatva sírja,
Tavasz reménye új rügyekre bírja!
S fakadjon árnyas, lombos szent liget
A temetők és tört szívek felett,
S a gyökerek, — egy országot beszőve
Fúródjanak szívekbe, agyvelőkbe,
S szívják magukba onnan a hatalmat.
Szent esküvéssel szörnyű fogadalmat,
Szabadsághősök égretörő álmát,
Halódó ajkak űrbe vesző átkát,
És megtorlást, bosszút, azok nevében.
Kik rémes, vészes, véres ezer évben
E szent rögöknek védelmére álltak,
Harcos haláltól — üdvösséget vártak,
S küzdöttek aggyal, karddal, kelevézzel,
Magyarok istenével, pusztakézzel,
Éheztek büszkén, köves földön háltak,
Hol a veszély nagyobb volt — arra jártak!
Fiú, apa, testvér — ott vesztek el,
De tőlük egy rögöt se vettek el!
Bosszút! Megtorlást! — az anyák nevébe.
Kik kardot adtak fiaik kezébe,
A könnyözönből, mit az özvegyek
Büszkén ontottak — hősi hant felett,
A lemondásból, önfeláldozásból,
Mellyel a hitves elszakadt urától,
A szerelemből, mely a sírig élt
Arák keblében — hősi kedvesért, —
A lelkesedés olthatatlan tüzéből,
A hazáért Hullt milliók szívéből,
S a kínokból, — e torz jelen felett
Szívják! ez irthatatlan gyökerek
Szívják magukba! szívják! az erőt,
Olthatatlan éltet, törhetetlen jövőt!
Irtsák a gazt, pusztítsák a gyomot,
Mely útban áll, — virágzást elnyomott,
S ha élte ellen áruló akad,
Ne leljen nyughelyét e lomb alatt,
Ne fedje el a holtak árnyait,
Ne fogja fel az ég villámait,
S aki reája vészt, romlást hozott,
Legyen ezer s ezerszer átkozott!

Szent anyaföld! Növeld e büszke fát!
Lombjából — hőseinknek — glóriát!