Mécs László: A bányafüttyös válasza

Boldogság-bánya volt Nagy-Magyarország,
s hogy beomlott a felvidéki tárna,
sötétben éltek magyar szívek, orcák,
a mélyben testvérekként tömörültek
s a bányafüttyösök napfényt fütyültek.

Húsz napja még csak, hogy napfényre jöttünk,
s kegyelmes úr, a magyar parlamentben
ön leckéztetve pálcát tört fölöttünk,
elhagyta ajkát a szörnyű badarság,
hogy magyarságunk csak Benes-magyarság.

Ha temetésen kántor torka zengi
becsuztatóját s félliterszám önti
a könnyet benne, nem tudhatja senki,
hogy mennyi benne hát a tiszta részvét.
A könnyekért mindég megkapja pénzét.

Kegyelmes úr, az ön magyar mivolta
kétségtelen, de nem tudjuk lemérni!
Míg magyarságát tósztokká dalolta,
barokkos cím- és ranguszály kisérte
és bársonyszék is csurrant-csöppent érte.

Mi magyarságunk, melyet úgy leintett,
mint a feltámadt Krisztus igazsága,
mezítelen világít: sebeinket
tapogathatja halk, kegyelmes ujja.
Rajtunk a Benes-szenny is allelujja!

Magyarságunkat csak kálváriával,
könnyektől áradt folyók zsoltárával,
cseh börtönökkel, júdások hadával,
anyák huszévnyi jajjával lehet csak
megmérni, aki mást mond, az fecseg csak.

Kegyelmes úr, pohárköszöntők hőse,
ezt üzeni a Felvidék regőse:
mint frontharcost harctéri fecsegések,
az ön magyarkodása minket untat
és felidézi golgotás utunkat.