Erdélyi József: Sértő Kálmán

Sértő Kámán, – te voltál a költő:
elszakadtál egészen a földtől;
sikerült is hamar megvénülnöd
és a földről a föld alá tűnnöd.

Harmincéves, vagy annyi sem voltál:
huszonkilenc, amikor megholtál;
három évvel Petőfit túlélted;
talpad, tudom, a szégyentől égett.

Mert te olyan büszke gyerek voltál:
nem arcodon, – talpadon pirultál;
szégyelled, hogy élsz, hogy élsz még mindig;
nem akartál jutni a harmincig.

Nem akartál, szerettél bár élni,
a haláltól oly sokáig félni.
Nem akartál: Sértő Kálmán voltál;
költő voltál, éltél avagy holtál…

Sértő Kálmán! Te szerettél engem.
Sértő Kálmán! Te gyűlöltél engem.
Szerettél, mert költőnek találtál.
Gyűlöltél, mert gyávának tartottál.

Költőnek, mert… Gyávának mert… Vége…
Sértő Kálmán! Te a magyar égre
nem homálynak, hanem fényes Napnak,
fogantattál Holdnak és csillagnak.

Az is lettél: Nap és Hold és csillag;
nem is vagy Te rabja sötét sírnak:
örökre szól a Te dicsőséged,
s aki él, csak rabod lehet Néked.

Aranyszóló, Stádium Sajtóvállalat, Budapest, 1944