Sértő Kálmán: Áldjon meg az Isten, Búzakóstolás, Legszebb halál

Sértő Kálmán:

Áldjon meg az Isten

Ritkán cselekedő Úristen áldjon meg
Parasztfajtám téged, aki sokat nyögtél.
Zsíros kalapodat félrebillentetted,
S káromkodtál inkább, minthogy könyörögtél.
Nézted a kék eget, lepöktél a porba,
Keresztet vetettél, súgólyukon gyóntál,
Bajuszt pödörgettél villám-születéskor,
S borzashajú, mafla ökörrel kínlódtál.
Áldjon meg az Isten minden elégséggel
És erődhöz illő, világosult ésszel.

Nem kértek ám tőled katonát a harcba,
Tudták az ilyet csak zászló alá vágni,
Megrokkant fiaid Bakonyba mehettek,
Vagy a nagyerdőbe mankókat csinálni…
Nem te hoztál törvényt, csak az adót vitted,
Megadóztatóid szétszórt asztalára,
S a Jézus sem mondta, hogy a búzát vigyed
Dicsértessékkel be a plébániára.
Áldjon meg az Isten minden elégséggel
És erődhöz illő, világosult ésszel.

Sokszor összesúgtál, hogy a kutya város
Nadrágos urai mind megdöglenének,
S földnél lustább dámák, ha az asszonyaid
Csücsökre kötözött bugyrot nem vinnének.
Ha egyszer kitartó henyélésnek adnád
Testedet-lelkedet boróka bokorban,
Visszakeltegető gazdáid jönnének,
Hogy megint csak marha legyél a járomban.
Áldjon meg az Isten minden elégséggel
És erődhöz illő, világosult ésszel.

Dózsa volt királyod s a nevét sem tudod,
Más kezét bámulod augusztus havában,
Virslit dugsz a sörbe és olvasót pengetsz
Celebráló mózsik gyertyás sátorában.
S hazamégy dünnyögni, nehogy elhanyagold
Bőgő barom mellett buta köhögésed.
Én a te ágyékod kiszakadt gyümölcse
Együgyű fejednek azt kívánom néked:
Áldjon meg az Isten minden elégséggel
És erődhöz illő, világosult ésszel.

1933

 

Sértő Kálmán:

Búzakóstolás

Emberek most, mint szakácsok,
A mezőre mennek,
Aranyszemeit kóstolni
A búzatengernek.
Ha megérett, kaszát fognak,
És másnap aratnak,
Vasárnap délután most csak
Kóstolgatni vannak…

Aranykalászt szétmorzsolják
Vastag tenyerükben,
Búzát fogukkal őrölik,
Habzik fogínyükben.
Hervadtan néz rájuk a
Határ igaz csősze,
Lankadtfejű, bús kő-Krisztus,
Búza megőrzője…

Megőrizte, hogy a villám
Vagy vonat szikrája,
Kenyértengert ne gyújtsa fel,
Ne rémítsen lángja.
Kő a Csősz, a keze, lába
Kőre van szegezve,
Lepi a por, zápor mossa,
Nem fekhet le este…

Búzakóstolókat nézi,
Mintha folyna nyála,
De az széllel odasodort
Ökör ezüst nyála.
Holnap a kőcsősz felébred,
Bár senki se látja,
Áldást hint a rendet vágók
Hajló derekára…

Aranykenyér, 1939; Szép magyar versek, 1944

 

Sértő Kálmán:

Legszebb halál

Meguntam már a világot,
Tán az is engemet,
Présbe tette, kiszorítja
Nemsokára lelkemet.
Segítenék a világnak
Meggyilkolni magamat,
Jobb pihenni, porladozni
Vadvirágstrázsák alatt.

Nem tudok mérget szerezni,
Kis puskához nem jutok,
Kötél akad, de az csúnya,
Hullámokba sem futok.
Minden vágyam, pince mélyén
Kinyögni a lelkemet,
Szeretném, ha borszesz gáza
Bunkózna le engemet.

Legszebb halál októberben,
Mikor forr, lobog a bor,
Lemenni a hordók közé,
Hol a szeszörvény sodor.
A grádicsról lepislogók
Látnák, hogy halott vagyok,
S fent az égen bűvölnének
Lelkemmel a csillagok.

Új versek, 1940

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf