Temesváry Kriszta: Anyám!

Hetek óta sikoltok így, szörnyű fekete veremben,
Anyám mi van veled, bajod van édes, érzem,
nem jönnek gömbölyűfejű hírhozó galambocskáid,
betűid s én bánatban, jajban élek.
Szeretnélek szívemhez szorítani s megvédeni téged,
mint kisgyermeket a nagy s szólni: szép vagy s ifjú édes
Anyám, Asszonyom, nékem most is az vagy, te örökké elnyomott, drága,
és nem felejthetem tizennyolc éved,
őzszerű édes lányságod, mert én vagyok elsőd,
én még álmaidból hajtottam s bimbós szíveden fakadtam,
óh, nyugtasd meg szívem s küldd el jóhírrel galambocskáid.

1937