Tamás Lajos: Hat jegenye

Hat jegenye a végtelen soron, - az egyik
kidőlt s a csonkjából két ágacska nőtt, -
a barna alkony kapujában egyenesen,
lombfegyverrel tisztelgünk az apánk előtt.

Itt verték le a gyökerünk, könnyes felhő
a viharral az út mentén erre szántott.
Kemény hűséggel – ahogy ránk hagyták, - védtük
alattunk a pázsitot és a futó árkot.

Most megindulunk szépen sorba, hátul
a legkisebbik bénán, csorbán, csonka ággal,
hogy közelebb juthassunk hozzá néha
emlékezéssel és néha imádsággal.

Kövér dombok maradnak el mögöttünk,
- a puha rét tücsökdallal fogad, muzsikál, -
azután ballagunk sziklás hegygerincen,
már árnyékunk sincsen, csak a csillagfény szitál.

Szitál langyos, édes permetezéssel
s tőle csillogó az égi űr sötét szeme.
Tüzes üstökös csattog. Némán, kezet fogva
vándorol fölfelé a hat, hős jegenye.

1937

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf